Budapest, 1985. (23. évfolyam)

5. szám április - PESTI TÜKÖR

pesti tükör Események, hírek, képek a főváros életéből Szolgálat a fővárosnak ... Épületek, létesítmények és az úgynevezett utcabútorok megőrzésé­ben és felújításában, rekonstrukció­jában jelentős feladatot vállalnak a fővárosi és kerületi tanácsok, vala­mint a felügyeletük alá tartozó válla­latok. 1983-ban készítettek tervet Bu­dapest történeti, művészeti és város­történeti értékeinek megóvására a fő­városi közművállalatok. A megvaló­sítás során, első lépésként arról gon­doskodtak, hogy a közterületeken el­helyezett, történeti értékű, Budapest régi hangulatát idéző, a közműválla­latok tulajdonában lévő, megőrzésre érdemes építményeket, berendezése­ket és felszerelési tárgyakat fölkutas­sák, nyilvántartásba vegyék. A feltá­ró munkát a Budapesti Műemléki Felügyelőséggel egyeztetve végezték, így elérték, hogy ne kallódjanak el, bemutathatok legyenek egyes, pótol­hatatlan darabok. Figyelmet szentel­tek annak is, hogy ahol lehetséges, az utcabútorokat ne váltsák fel újakkal, hanem a régieket igazítsák a mai igé­nyekhez. Ezeknek a terveknek és az igyeke­zetnek eredményeként vált valóra ta­valy az egész Vár, a Haris köz, a Du­na-korzó, a Vigadó utca és az óbudai Fő tér közvilágításának rekonstrukci­ója. A Fővárosi Vízművek tavaly nyáron adta át a városképi jelentősé­gűnek minősített, 1910-ben épült margitszigeti víztornyot. A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat kezde­ményezésére műemlékké nyilvánítot­ták az Ördögárok-Vadaskerti út ke­reszteződésében levő hidat, amelynek felújítását el is vállalták. A főváros kertészei megkülönböztetett figye­lemmel gondoskodnak a parkokban elhelyezett díszes rácsok, kerítések, kutak megóvásáról. A Gázművek a kőszénalapú gázgyártás megszünteté­se után felkérte az Országos Műemlé­ki Felügyelőséget, hogy jelölje meg azokat a gépeket, épületeket, eszkö­zöket az Óbudai Gázgyárban, ame­lyeket ipari vagy egyéb kategóriába tartozó műemléknek tekint. A közművállalatok értékmegőrző tevékenysége pótolhatatlan. Nélkü­lük, helyettük elvégezhetetlen. Gon­doljunk csak az Elektromos Művek idei terveire, melyek között szerepel például a Gellérthegy északi és déli oldalán lévő sétaút régi lámpáinak felújítása, illetve pótlása, a Margit­sziget főútján a sétányvilágító lám­pák helyreállítása és a Vajdahunyad vára közvilágításának rendbetétele. A főváros kertészei, amint az időjá­rás megengedte, nekiláttak és folya­matosan végzik a várbeli Szenthá­romság tér korhű berendezését. Ké­szen vannak a vázlatok a Kossuth tér­nek és a Károlyi-palota udvarának ki­alakítására is, és részt vállalnak a bel­városi rehabilitációs tervek kidolgo­zásából. A pénzügyi feltételeknek és lehetőségeknek megfelelően, folya­matosan felújítják Budapest értékes díszkútjait. Elkészítik a Szabadság­híd pályaszerkezet feletti részeinek műemléki helyreállítását. A csatorná­zási szakemberek pedig minden év­ben egy-egy, úgynevezett „zöld vil­lamos" felújításáról gondoskodnak. Mindez szolgálat a fővárosnak, a budapestieknek. A fizetség mellé kö­szönet is jár. EMTÉ A francia festészet klasszikus százada — Budapesten A múlt — különösen a művészet­történet — kutatója előtt tornyosuló nehézségek felvillantásával kezdi a kiállítás katalógusába írt tanulmá­nyát Jacques Thullier. A történész — állítja — a lelke mélyén tudja, hogy a múltról alkotott képe mindig önké­nyes, hiszen ,,a valóságot alkotó té­nyek végtelen számában és sokfélesé­gében az idő dolgozik: egyre farag és le-levág belőlük: abból a kevésből pe­dig, amit a történésznek sikerül meg­találnia, ő maga is, korából és saját érdeklődéséből következő kritériu­mok szerint választ." A francia festészet klasszikus szá­zada, az 1600—1700 közötti évek ese­tében még inkább érvényes ez a tétel, mint más korszakoknál. A tanul­mány szociológiai munkára hivat­kozva megdöbbentő adatokat említ: feltételezések szerint a 17. század­ban összesen ötezer festő működhe­tett Franciaországban, a termés lega­lább hárommillió képből állott. Kö­zöttük ugyanúgy volt vásári giccs, mint kiemelkedő jelentőségű mű. Az idő, a történelmi események, az ízlés változása mindkét esetben megtette a magáét: az ekkor keletkezett alkotá­sok közül csak minden második ma­radt meg napjainkig. A kép tehát nehezen lehetne objek­tív — az összeállítás azonban, amely a Louvre-ból s több vidéki francia múzeumból érkezett Budapestre, mindenesetre lenyűgöző gazdagságú. Az anyagot Sylvain Laveissire válo­gatta, munkája során nem arra töre­kedett, hogy a század festészetének egészét bemutassa, hanem arra, hogy a klasszikus eszmény kialakulását ér­zékeltesse. Mit adott e kor festőinek az antik történelem, a mitológia? — teszi fel a kérdést a tanulmányíró, s mintegy rámutatva a helyes néző­pontra, folytatja: „Magatartást, a különböző európai központok nyel­vezetének elutasítását, új kifejezés­mód keresését, azokhoz a mély taní­tásokhoz kapcsolódva, amelyeket az antik szobrászat és Raffaello nyúj­tott, az a festő, akiről úgy tartották: megtalálta az antikvitás titkát." Poussin, Claude Lorrain, La Hyre, Vouet s a többiek munkái nyilván nemcsak a szakemberek számára te­szik izgalmassá a tárlatot. A képek egy részétől azonban a kiállítás bezá­rása után sem kell búcsút vennie az érdeklődőknek, hiszen a Szépművé­szeti Múzeum tizenegy festménnyel egészítette ki, tette gazdagabbá a be­mutatót: Claude Lorrain, Charles Le Brun, Sébastien Bourdon, Simon Vouet és mások alkotásaival. E tár­lat, akár a korábbi, a 14—16. századi németalföldi szobrászatot bemutató kiállítás, az itthoni értékek fontossá­gára is felhívja a figyelmet. P. SZ. E. Magánfelhívás közügyben A címben közöltekkel nem is volna semmi baj, ha a vállalkozási szellem nem homályosítaná el az esztétikai szempontokat. Mert a szemléletben — mármint, hogy igyekszünk megő­rizni kevés megmaradt várostörténeti emlékünket, sőt, ha lehetőség van rá, gyarapítani is minden módon —, jó­kora erősödés tapasztalható az utób­bi években. Jócskán akad ellenpélda (mint képünkön) is. Sok köz- és ma­gánenergiába, nem kevés pénzbe ke­rül egy-egy históriai negyed, hangula­tos kerületrész, történelmi városkép eredetivel megegyező felújítása, pusztuló szépségének megóvása. In­tézmények és magánemberek erőfe­szítése nyomán egyre inkább kialakul a városvédő és -őrző, -kímélő, tulaj­donosi szemlélet mindannyiunkban. Ezért emelünk szót minden lehetséges fórumon egy-egy szobor helyreállítá­sa, homlokzat tatarozása, szép kapu­rácsozat megvédése érdekében, s örü­lünk minden egyes eredeti szépségét, légkörét visszasugárzó lámpa felállí­tásának. Különösen a megújuló Vár­negyed utcáit járva. Éppen ezért bán­tóan éles az ellentét a közbuzgólko­dás és a csoportérdek ilyen ütközése láttán. A századfordulót idéző, köz­területen felállított lámpán még alig száradt meg a „fekete fény", amikor valaki úgy látta jónak, itt kell közhír­ré tenni a magántaxi létét és jogosult­ságát. Félreértés ne essék: eredeti szépsé­gében visszaállított utcai lámpára szükség van. Magántaxira és az azt hirdető táblára is. De külön-külön. 6

Next

/
Thumbnails
Contents