Budapest, 1985. (23. évfolyam)

4. szám március - Illés Jenő: Mementó hősökért és áldozatokért

Mementó hősökért és áldozatokért Grandiózus, bazaltkockákból épített háttérfal előtt áll a fiatal nőalak, Somogyi József alkotása. Az építménykeret szinte vonzza az embert, hogy a szobor közelébe kerülhessen. Lépcsőrendszer fogja körül, lépcsősoron kell leereszkedni hozzá, hogy a plasztikai kép és a gondolati tartalom harmóniába olvadjon bennünk. Monumentális, nagy szobor, mégsem érezzük, hogy gőgös piedesztálról néz ránk, a szobrászi megjelenítés eleve lélekközelivé, életközelivé teszi az alakot. Már annak is jelentősége van, hogy a szobrászi eszmét nőalak hordozza. Mindenekelőtt: egy nőalak érzelmi erőtere eleve kifejez valami titokzatos drámai többletet. Gondoljunk csak arra, nem véletlenül lehetne az emberiség történelmét elbeszélni nagy drámai hősnők életének egymás mellé sorjázásával. Antigonétól Ljubov Jarovájáig szinte végtelen hosszan sorolhatnók a nagy női figurákat, előszámlálva a megtámadott gyengédség, a gyengeségből feltörő lelkierő bensőséges, érzelmi látványosságait. Érdemes arra is figyelni, hogy Somogyi József nőalakja a fiatalság, a szépség, a nőiesség és az életerő hordozója. Szinte biológiaiélettani erővel fejezi ki a szépség, a nőiség fenyegetettségét, szenvedését, magányát és jövőt remélő, jövőt ígérő belső energiáit. Mindezt a látvány sugárzása, a szituációk drámai attraktivitása és a lelki történés szinkronban megjelenő sokszínűsége közvetíti. A sorspillanat összefogottsága nem narratív módon fogalmazódik szoborrá, hanem egy nézetre, egy tartásra van összerakva a különböző fajta cselekvésmozzanatokból az egységes és hangsúlyos drámai megszólalás. Nem hangos ez a fogalmazásmód, inkább a csendes manifesztáló rítus képzetét kelti. A kezében gyertyát és barkát tartó nőalak megjelenítésében különös szerepe van a némaságnak, a mozdulatlanságnak. Jól tudjuk, a mozdulatlanság akkor érzékelhető, ha megszakítjuk. Somogyi szobra ebből a szempontból is megkapó, mert érzelmi erejét éppen a nyugalom csendje, belső feszültsége adja. Nem nagy gesztusokkal, nem a fájdalom indulatával szólal meg ez a fiatal nőalak, hiszen ha csak a gyász, a megrendültség katartikus erejét közvetítené, akkor nem tudná kifejezni a továbbélés hitét és hívását. Könnyű lenne nem létező alternatívaként elképzelhető hamis változatokkal szembeállítani, de önmagában kell átélnünk a szobrászi mondanivalót. A nőalak kezében fellobogó égő gyertya a gyász jele, az elesetteknek szóló tisztelgés. A láng Új köztéri szoborral gazdagodott a főváros és az ország. Budán, a Kongresszusi Palota szomszédságában, a Gesztenyéskertben kezdte el a maga életét élni a mű, hogy örökké emlékeztessen a felszabadulás drámai erejű pillanatára, s örök mementóul szolgáljon a fasizmus elleni harc hőseinek és a fasizmus áldozatainak mint egy darabka élet fellobog, hogy emlékeztessen azokra, akik már nem élnek. A szótlanul hulló könnyek mintegy a fájdalom feltörését, nyilvános megvallását jelentik. így a mű emlékeztet a középkori Madonna-ábrázolásokra. Ott is mindig nagy érzelmi erőt hordozó feszültséggel jelennek meg a szenvedő anya arcán a könnyek. A gyász, a sírás mozdulatával rokon, ahogy a másik kézben felemelkedik a tavasz első hírnökeként a barkaág, hogy áthangoljon bennünket a megrendülésből a tisztelgésbe, a reménykedésbe, az újrakezdés, a jövőbe való érzelmi kapaszkodás lelkiállapotába. így lesz ez a szobor egyetemes érzelmi, történelmi mondanivalók hordozója. Kifejezvén, hogy hősök és áldozatok egyaránt Magyarország veszteségei. Azok is, akiket hősként terített le a halál, akik elszánt lélekkel vállalták a harcot, és azok is, akiket a vak sors kegyetlensége zárt el a jövőtől, akiket a nemtelen vad indulat ölt meg, akik gázkamrákban váltak füstté és hamuvá. Somogyi szobra azért tud hatásosan, erőteljesen megszólalni, a plasztika nyelvén érzelmi hullámokat elindítani, mert sokféle képzettársítás felszítására képes. A szobrászművész komponálási, szerkezetépítő koncepcióját elemezve megérthetjük: eleve arra törekedett, hogy a szerkezeti elem legfontosabb részeivel, a tömör függőlegesekkel, a bronz faktúra érdes szépségével, a fényárnyék állandó váltakozásának lehetőségével életessé, érzelmi erőt hordozóvá formálja a művet. Természetes, hogy szüksége volt olyan rekvizitumokra, amelyek gesztus helyett gesztust hordoznak. Ezért oly hangsúlyos a gyertya megformálása és a barka felfutó, transzcendenciát, magasra törést kifejező ága, mert egyszerre tudja megszólaltatni a sorspillanat összetettségét, a megrendülés és a tavaszvárás sugallatait. Szigorú gondolati rendben komponálta művét ezúttal is Somogyi József, minden esetlegességet száműzve teremti meg a gesztusok ünnepélyességét, fegyelmét, s találja meg a mondanivaló célba juttatását szolgáló, vonzó plasztikai elemeket. Különös jelentősége van annak, hogy a kendő nemcsak keretezi a nőalakot, hanem a bensőségesség, az emberi melegség érzetét is kelti, ugyanakkor mint plasztikai elem vertikálisan összefogja az alak figurális képét. Némi szorongással hadd írjak le néhány kérdőjelet. Finta József építőművész elképzelése, a védő, keretet adó háttérfal kialakítása vonzó alkotói koncepcióra vall. Talán csak a léptékrendszere vitatható. Aránytalanul nagynak érzem, a háttérívelés megbontását pedig fölöslegesnek, egyáltalán megkockáztatom: sok térelemmel dolgozik, egyszerűbb, kevésbé erőszakos építési mód jobban engedné érvényesülni a szobor bensőséges hangjait. Ugyanakkor el kell ismerni Finta József alkotásának erőteljes artisztikumát, kemény, nemes szépségét. Végül hadd idézzem Somogyi József nyilatkozatának egy passzusát. Úgy érzem, a művész nemcsak a művel, hanem ezzel a vallomással is megrendítő felismerést tett közkincsünkké: „Szeretném, ha mementóvá válna ez a munkám, szeretném, ha az, aki megáll a szobor előtt, közvetlen vagy távoli elveszített hozzátartozóira emlékezne. A talapzaton nem két napig virágzó koszorúk sokaságát volna jó látni, szívesebben venném, ha mindig égne ott egy-két gyertya, mert az bizonyítaná: az emlékezés nem alkalomhoz kapcsolódik, hanem a lélekhez. Aki emlékezik, az látja a jelent és képes a jövőbe is pillantani. Aki emlékezni tud, az ember, és a jövőben is emberarcú akar maradni." ILLÉS JENŐ