Budapest, 1985. (23. évfolyam)

4. szám március - Kelecsényi László: Kilátó az ötödik emeleten

ÉVFORDULÓK KILÁTÓ AZ ÖTÖDIK EMELETEN Kilátó. Ahonnan nemcsak a Dunára és a túloldal dolomitszikláira, a pálmaágat tartó, békét hirdető szoboralakra nyílik pazar kilátás, hanem tágabb értelemben az egész világra, annak működési elveire A Gellértheggyel szemben, a pesti oldalon, a Belgrád rakparton egy hatemeletes ház magasodik. Kevesen tudják a Duna-parton sétálók, de még talán a bérlők közül is, hogy volt ennek az épületnek egy hírneves lakója, hogy szellemi .műhely, a világ változásaira éberen figyelő kilátó működött az V. emelet 5-ös számú lakásában, amíg Lukács György élt. 1945-ös hazatérésétől — néhány hónapos, rövid távollétét kivéve — 1971-ben bekövetkezett haláláig itt élt és alkotott a marxista filozófia és esztétika korszakmeghatározó személyisége. Ebben a lakásban születtek az öregkori nagy művek — a szellemi harcokkal, világnézeti fordulatokkal tűzdelt pálya tanulságainak, kutatásainak betetőzése. Zarándokhely is volt ez a száz-egynéhány négyzetméteres otthon: idejártak a tanítványok, tanácsért, útmutatásért, véleményért, megfordultak nála a magyar és a világsajtó munkatársai, hogy megismerjék nézeteit az aktuális társadalmi és politikai kérdésekről. Leginkább azonban munkahely volt, ahol csendes órákon megszülettek a világot nem pusztán értelmezni, de megváltoztatni is szándékozó gondolatok, hogy szellemi robbanóanyagként hassanak, hogy vitára, közös gondolkodásra késztessenek másokat, hogy a filozófia fejlődésének előrelendítői legyenek. Ma egy szerény emléktábla hirdeti csupán a ház falán, hogy ki volt a nevezetes lakó. Egy másik felirat pár méterrel arrébb pedig azt közli, hogy az egykori otthon helyén a Lukács-archívum működik. Hogy egész pontosak legyünk: a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos egysége, a Lukács Archívum és Könyvtár. Ha éppen rossz a lift, és gyalog vágunk neki az öt emeletnek, külö-24 nös gondolataink támadnak. A körkörösen emelkedő lépcsőház a magamfajta, filozófián iskolázott látogatót Hegelre emlékezteti. Lukács kedvelt filozófusa, nagy szavakkal élve, egyik elődje, képzelte így a valóság fejlődését. A spirális modell mintegy Lukács életének is paradigmája lehetne. Ő járt végig efféle, kitérőkkel tarkított, de mindig egyetlen központ felé vonzódó, egyre emelkedő életutat. Akárhogy is van, az öt emelet megmászásához egészséges szív és tüdő szükséges. Ahogyan Lukács is a történelem veszélyes szakadékai fölött, a tévedésekre és hibákra csábító szirénhangok csapdáit kerülgetve juthatott el az életben elért szellemi magaslatra. Az archívumba belépve nem gondolnánk arra, hogy egy hajdani magánlakásban vagyunk. Inkább olvasóteremnek vagy szerkesztőségnek vélnénk a helyiségeket. Ahogy azok is, s a maguk sajátos módján megfelelnek a sokféle szerepnek, igénynek. Csak egy heverő, egy vitrin s az elárvult íróasztal emlékeztet arra, hogy másfél évtizeddel ezelőtt még egy fegyelmezett életű öregember élte itt napjait. Egyébként könyvek, kéziratok, kiadványok, dokumentumok töltik meg az összkomfortos lakás minden zugába behatoló polcokat, szekrényeket. Sziklai Lászlóval, az archívum igazgatójával, Lukács pályafutásának kutatójával beszélgetek az intézmény jelenéről, működéséről, terveiről. Egy évtizeddel ezelőtt. anyagot gyűjtve, disszertációra készülve magam is koptattam itt a székeket. Az archívum akkor élte hőskorát. Ma már nemcsak a megőrzés követelményeinek tudnak megfelelni. Az állomány gyarapításával, nélkülözhetetlen források közreadásával hívják fel magukra a tudományos közfigyelmet. A polcokon sorakozó kötetek nem pusztán Lukács emlékét őrzik. A bennük található aláhúzások, margóra írt jegyzetek tanúsítják, hogy gazdájuk mit tartott az illető szerző felől. A tomusokból néhanapján ritka kincs, egy-egy kézírásos cédula hullik ki. Az is visszakerül a helyére, hogy némán őrizze tovább az olvasás beszédes dátumát.