Budapest, 1985. (23. évfolyam)

4. szám március - Csanádi Gábor — Ladányi János: Építési övezetek Budapesten

Az újpesti rakpart a Margit-híd felől 1890 körül. Kerkápoly pénzügyminiszter szavai szerint: ,,.. ahol Buda leginkább kiöblösül, az északra tervezett híd (a mai Margit-híd) irányában, Pest alig van" „Kertes város" céljára jelöltek ki területet (III. és VI. övezet), és az ún. bűzös, egészségre ártalmas gyártelepek számára a város délkeleti határán alakították ki a VII. övezetet. A város Dunától nyugatra eső felében a helyzet lényegében hasonlóan alakult, azzal a két eltéréssel, hogy a domborzati viszonyok miatt az övezetek alakja valamelyest szabálytalanabb. Másrészt a hegyvidéken egy „nyaralóövezetet" jelöltek ki (IV. övezet), amely szektoriálisan a tőle északra és délre elterülő, VIII. övezetbe tartozó részek közé ékelődik. Az építési szabályozás, persze, az idők folyamán elég gyakran és sokat változott, részben az övezetek lehatárolása, részben az előírások szigorúsága tekintetében. A normatív városépítési szabályozás ezen eszköze azonban mindig lényeges hatást gyakorolt a város szerkezetére. Az, hogy Budapest területi szerkezete nem írható le valamilyen övezetmodellel, a világon szinte egyedülálló következetességgel érvényesülő övezetes építési szabályozás ellenére sem, az övezetes építési szabályozás kezdettől fogva érvényesülő diszfunkcióival is magyarázható. Ennek most csupán egy következményéről szólunk. Az építési szabályozás — legalábbis az első világháborúig — főként a „nagyvárosias" jelleggel beépítendő terület intenzív hasznosítására fordított gondot. Figyelmének központjában az egy stílusban épített, a kor jellegzetes szóhasználatával „bérpalotának" nevezett háztípus, a körülépített udvarú bérház állt. (Ez annak ellenére így van, hogy az első világháború időszakában a budapesti házaknak még mintegy fele földszintes volt, hiszen a szabályozás az új épületekre vonatkozott.) A „bérpalotában" az utcai fronton nagy, komfortos lakásokat, emellett szűk udvarról nyíló, átszellőztethetetlen, rendszerint komfort nélküli ún. szobakonyhás lakásokat találunk. Ez azt jelenti, hogy az ily módon beépített területen a társadalmi-vagyoni különbségek határvonalai egy-egy házon belül húzódtak, ez pedig az adott övezet társadalmi heterogenitásának fokozódása irányában hatott. Ebeépítési mód alternatívájának fogható fel a legtöbb európai fővárosban már korábban elterjedt, de Bydapesten csak a két világháború között megjelenő csatlakozó udvaros, később keretes beépítési mód. Mivel az adott telek helyett az egész háztömböt körülépítették, a belső udvar lényegesen megnőtt, illetve a keretes beépítésnél kizárólag udvarra nyíló lakás már alig volt. Ennek következtében ezek a házak társadalmi státusukban — az előzővel szemben — viszonylag homogén népességet tömörítettek, ami új irányt jelentett a társadalom városon belüli területi elhelyezkedésében. Ez erősödött a második világháború előtt a beépítés további oldódásával, amikor a keretes beépítésnél kisebb-nagyobb légréseket hagytak szabadon, majd — a „zártsorú" beépítési mód alternatívájaként — Budapesten is megjelennek az első, az utcai frontra merőlegesen épített sávházak. Végül röviden szólnunk kell az övezetes építési szabályozás felbomlásáról Budapesten. A fenti építészeti törekvések szerves folytatásának tekinthető, hogy a negyvenes évek közepétől-végétől kezdve már a hivatalos építési szabályozás terén is uralkodóvá válik az a felfogás, amely túlhaladottnak tekinti a város középpontjától kifelé haladva folyamatosan csökkenő beépítési intenzitású, az egy-egy övezetbe tartozó telkek beépítésének mértékét és jellegét egységesen szabályozó városrendezési elveket. Ehelyett különböző funkciójú területek térben nem feltétlenül összefüggő rendszerét különbözteti meg. Az 1946-os általános rendezési terv előmunkálatai során például lakó-, ipari és zöldterületeket, különleges rendeltetésű területeket, illetve ezek lehetséges kombinációit sorolták föl. A tervek szerint a funkcionálisan egy kategóriába tartozó épületekre is különböző beépítési intenzitású fokozatokat lehet előírni. Lényeges változást jelent az is, hogy a beépítés intenzitása alatt egyre kevésbé a telek beépíthetőségének mértékét értik, hanem elterjed a „fajlagos beépítés" elve. Ezzel kapcsolatban egyre kevésbé telekhatárokban, mint inkább tömbökben, tömbcsoportokban gondolkodnak, ami változatos, jobb légtérarányú beépítéseket tehet lehetővé. Az 1959-es Budapesti Városrendezési Szabályzat szerint építési tömbökre (ez alatt már egy-egy teleknél nagyobb, összefüggő építési terület is értendő) megengedhető az övezetes előírásoktól való eltérés, részletes rendezési terv alapján. Preisich Gábor szerint „agyakorlatban ez a kivétel válik általánossá és ... lényegében csupán a szabadon álló övezetek egyéni telkei azok, ahol a rendelkezésekhez alkalmazkodni lehet"16

Mindezek következtében a városszerkezet egyre inkább mozaikszerű formát ölt, és a korábbinál is kevésbé írható le valamilyen övezet- vagy szektormodellel. Az övezetek és szektorok grafikus rendszerében gondolkodó városideál pedig jóformán csupán a „zöldgyűrűk" és „zöldsávok" alaprajzi rendszerében tervezgető holtvágányokra, no meg a klasszikus ökológiai fikciókhoz változatlanul kritikátlanul viszonyuló „ökológiai modellekbe" szorul vissza. CSANÁDI GÁBOR — LADÁNYI JÁNOS Lábjegyzetek: 1 Csanádi Gábor-Ladányi János: Az övezetes várostervezés kezdetei Budapesten. Budapest c. folyóirat, 1984/7. 2 Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? 1870-1930. B. 1931. 194—198. oldal 3 Pest város előterjesztése — a három város szépítése tárgyában. Budapesti Közlöny, 1868. jun. 4. 4 Reitter Ferenc: Duna-szabályozás Buda és Pest között. Pesti hajózási csatorna. A Csepelsziget és a soroksári Duna-ág bal partján fekvő ártér ármentesítése. Három javaslat. Pollák testvérek, Pest, 1865 5 Siklóssy i.m. 220. oldal 6 U.o. 221. oldal 7 U.o. 223. oldal 8 U.o. 222. oldal 9 A felsorolásban említett útvonalak mai nevükön szerepelnek 10 A Boráros térnél indul, a Nagykörúttól délre kanyarodik, majd a Hámán Kató út-Mező Imre út és a Nagykörút között megy a Baross térig, onnan a Rottenbiller utcán a Köröndig, onnan a Marx térig, majd a Nagykörúttól északra a Parlamentig. (Az útvonalak mai nevükön szerepelnek.) 11 Budapest főváros legújabb helyrajzi térképe: 1:15000. Összeállította: Borsodi Szilágyi Dezső. Második kiadás. Bp. 1880. Hátlapján: A végleges szabályozási terv indoklása 12 U.o. 13 1932-es Építési Szabályzat 14 Siklóssy i.m. 551. oldal 15 U.o. 551. oldal 16 Preisich Gábor: Budapest városépítésének története I—III. Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1969 19