Budapest, 1984. (22. évfolyam)

1. szám január - Hollós László: Parkrongálók

Parkrongálók — Parkrongálásért, ha nem párosul vele más bűncselekmény, például garázdaság, általában senkit nem ítélnek börtönbüntetésre — mondja dr. Odler Zoltán bíró.— A parkrongálókat különben is nehéz tetten érni, legtöbbször éjszaka „dolgoznak". Nem mintha nem lennének tanúk, de az emberek közömbösek. Újpesten az elmúlt öt évben nem tárgyaltam ilyen ügyet, pedig naponta találkozom összetört padokkal, leszaggatott hintákkal. Aki után ön érdeklődik, az sem parkrongálásért kapott két és fél évet. Bűnlajstroma elég tetemes: kilenc rendbeli lopás, közveszélyes munkakerülés és súlyos testi sértés terheli „számláját". Börtönben Magas, kettős szögesdrót-kerítés, őrtornyok, gombnyomásra nyíló, zsiliprendszerű vasajtók, rácsos ablakok. Az udvaron rabok. Ilyennek képzeltem a börtönt. Egy kis irodában várok Lebó Ferencre. Sötétbarna hajú, szemüveges, huszonhárom év körüli, szimpatikus fiatalember lép be. Fekete posztóruhában, bakancsban, sapkáját a kezében szorongatva zavartan álldogál. Mikor elmondom miért jöttem, megnyugszik. Valóban nem parkrongálásért ítélték el, de azért talán abban is tud „segíteni". A beszélgetés nehezen indul. Aztán négyszemközt maradunk, és Lebó Ferenc belelendül. Kérdeznem sem kell. Beszél, mintha már nagyon régóta nem beszélt volna senkivel. — Talán tizennyolc éves lehettem, amikor barátaimmal a Hajógyári-sziget diszkójában születésnapot ünnepeltünk. Öszszeszólalkoztunk egy másik társasággal, s kitört a botrány. A termet bezárták, közben „ellenfeleink" valahogy eltűntek. A keresésükre indultunk. Egy játszótéren át vezetett az utunk, és nekünk verekedhetnékünk volt. Ittunk is, sérelem is ért bennünket, nekiestünk hát a játszótérnek. Letéptük a hintákat, kicsavartuk helyéből a libikókákat és — na ezzel kaptok! — felkiáltással kiszedtük a kerítéskarókat. így felfegyverkezve tovább folytattuk a keresést. Egy buszmegállóba érve felborítottuk a szeméttartót, elhajlítottuk a táblát, a karókkal bevertük a megálló üvegablakait. Azt hiszem, így vezettük le a bennünk lévő feszültséget. Ha akkor megtaláljuk az idegen társaságot, velük is elbántunk volna. Szerencsére nem találtuk meg. — Vagy: Szilveszter éjszaka lementünk az Em kébe. Iszogattunk, hülyéskedtünk, néztük a forgatagot. Egyszerre elém toppant egy ürge, széles karimájú fekete kalapban. „Én vagyok Thomson" — mondta, és lerámolt kettőt. Aztán elszaladt. Nem is ismertem. Haragomat egy villamoskocsi berendezése „bánta". Hogy miért tettem? Sokat gondolkoztam már ezen. Talán az a bizonyos belső feszültség váltotta ki, az végigkíséri az embert. — A viráglopás az én ötletem volt. Kétszer jártunk a Margitszigeten, és egy-egy éjszaka nyolcvan szál tulipánt vittünk el. A hagymákat levágtuk, a virágokat megtisztogattuk, és eladtuk a Lehel piacon. Rendesen vettünk helyjegyet, s ha razzia volt, azt mondtuk: a tulipánokat Makóról hoztuk a nagymamától. Egyszer az Állatkertbe is bemásztunk. Onnan ötven szál tulipánt és nyolcvan szál nárciszt loptunk. Amikor helyszíni szemlére vittek a Margitszigetre, a kertészetben azt mondták: „Inkább jöjjön ide alkalmi munkában kapálgatni". Hát, az még kicsit odébb van... Kertészek bukósisakban A Fővárosi Kertészeti Vállalat 1975-ben 6 645 510 forintot, 1980-ban 11 162 070 forintot fordított rongálások helyrehozására. Az 1982. évi „pusztítási számla" végösszege pedig 14 935 210 forint volt. Van ebben 265 ezer négyzetméter kitaposott pázsit, 6984 cserje, 956 park- és sorfa, 442 szemétkosár, 110 sakk- és pingpongasztal, 921 kerti pad és szék, 2547 paddeszka és padláb, 1846 folyóméter kerítés, 344 tilalmi tábla és még sorolhatnám. Az elkövetők kilétére ritkán derül fény, személyüket elrejti az éjszaka sötétje. A vállalat csak ismeretlen tettesek ellen tehet feljelentést. Évente mindössze 30—50 esetben hivatkozhat konkrét nevekre. A rendőrség sokszor még ilyenkor is megszünteti az eljárást. A Margitsziget gyönyörű rózsakertjét lassanként szétdúlták, s bár 1978-ban újratelepítették, csupán két állandó parkőr vigyázza közkincsünket. A Szigeten egyébként is mindennapos a farongálás. Értékes növények tűnnek el, rengeteg a szemét. A vadkempingezők és a gyepen parkoló gépkocsik is sok kárt okoznak. A közelmúltban virágok, cserjék, tartóoszlopok és kerítés lopása miatt (a kár nyolcezer forint) az elkövető gépkocsijának rendszáma alapján följelentést tett a vállalat. A XIII. kerületi Rendőrkapitányság megszüntette az eljárást. A Vérmezőn tavaly háromszor történt gyújtogatás, pótolhatatlan fák pusztultak el. A Városligeti-tó napozóstégjeit is fölgyújtották. Nem tudni, kik tették. Aggasztóan gyakoriak az önkényes és a felelőtlen fakivágások. Nemcsak a lakosság részéről. Az óbudai Kaszás-dűlőben például az építkezést száznyolcvanöt fa kivágásával kezdték. (Egy 30 centiméter átmérőjű fa értéke hat-hétezer forint.) 14 tő muskátli és 61 szál tulipán eltulajdonítójának 2500 forint 5