Budapest, 1984. (22. évfolyam)

2. szám február - Banner Zoltán: A hídépítő üzenete

Béke. 1980, bronz, 43 cm még az 1944 utáni, líraibb-balladás korszakának, hangjának a kifejezését is örökké a tragikum árnyalatával sötétítette. Vele szinte párhuzamosan, egy időben a brassói remete, Mattis Teutsch János ellenkező irányban indítja el a kör vonalát: az avantgarde új-világteremtő forradalmainak a tapasztalataiból azt a következtetést vonja le, hogy nem a látásunkat és az eszközeinket kell hozzáhangolni az elembertelenedő világ formátlanságához, újraformálásának a szándékához, hanem magát az embert kell valósággal újrateremteni, mert csak merőben másképpen gondolkozó-érző-tevékenykedő emberfajta őrizheti meg az élet folytonosságát a Földön. Ezt az új embertípust matematikai pontossággal és aprólékossággal próbálja megszerkeszteni tükörfényesre csiszolt fa- és bronzalakjaiban; akkoriban, a harmincas években egyedülálló kísérletét még ma is kevesen ismerik. Balogh Péter a hatvanas évek elején kapcsolódik a két előd gondolatmenetébe: számára megszűnik az egyes, az egyedülálló emberi figura és tett létjogosultsága, s egész pályájának alapeszméjévé, kulcsalakzatává avatja az egymásrautaltság, a pillérfunkció, a bizalomépítés kompozíciós elvét. A változatok végtelen sorával szemlélteti az összetartozás ars poeticáját. Művészete tulajdonképpen Manzú, Giacometti és Moore eszméltetésével rokon; ő azonban a személyiségpusztulás tünetei, az átlyuggatott emberi méltóság szakadékai fölé csodálatos hidakat, átkelőhelyeket emel, s a századvég terheinek a nyomásával, súlyával, feszítőerejével a közös akarat és tiszta szándék boltíveinek, térrács-szerkezeteinek az ellenállását, teherbíró képességét szegezi szembe. Ez a tartalom és ábrázolásmód persze fokozott műgondot követel; Balogh Péter tüntető részletezéssel, mívességgel alakítja ki a síkok egymáshoz illeszkedését, a pozitív és negatív formák szinte észrevétlen, de törvényszerű ritmusban váltakoznak, s pontosan a technikai megvalósítás hangsúlyozott esztétikuma, artisztikus hűvössége kölcsönzi szobrainak a funkcionalitás hatását, azt a megnyugtató egyensúlyérzetet, ami napjaink legcélszerűbb, tehát legszebb, kényelmünket és igényeinket a rendeltetés természetességével szolgáló épületeiből árad felénk. Bethlen Gábor. 1980, bronz, 24 cm Biztonság. 1982, körtefa, 120 cm Tevékenysége lendítette fel a jelenkori romániai fém-, de különösen bronzszobrászatot. Amint annak idején Szervátiusz Jenő körül a fafaragás huszadik századi reneszánsza gyűrűzött fel, Balogh Péter kezdeménye nyomán nemzedékek érezték meg a fém faktúrájának korszerű kifejezési lehetőségeit, s Jacza Péter Temesváron, György Albert Szatmáron, Tőrös Gábor és Lugosi László Nagybányán, Adorjáni Endre és Vinczefi Sándor Csíkszeredában, Korondi Jenő Kolozsváron, Baróthi Ádám Szászrégenben, ki-ki a maga módján ugyanazt a belső kohéziós erőt variálja, értelmezi, személyesíti műveiben, jelteremtő fémplasztikáiban, amelyet Balogh Péter fogalmazott meg s tárt fel a romániai magyar szobrászat számára. BANNER ZOLTÁN 17