Budapest, 1984. (22. évfolyam)

1. szám január - Dr. Pénzes János: Akiknek nehezebb...

A Rokkantak Nemzetközi Éve (1981) külön is ráirányította a figyelmet e réteg problémáira. Olyan döntés született, hogy a mozgássérültek igényeinek figye­lembevételével, 1982-től szá­mítva, évente 10—15 lakást ala­kítanak ki az épülő lakótelepe­ken. A KISZ kezdeményezésére a Pinceszer úton elkezdődött a mozgássérültek lakótelepének építése. A jelentős társadalmi segítség mellett a Fővárosi Ta­nács is nagy összegű támogatást biztosított. 1983-ban átadták az első 40 ilyen lakást, és többet most építenek. A lakótelephez számítástechnikai üzem épült, így az itt lakók foglalkoztatásá­ra is lehetőség nyílt. 1981-ben társadalmi mozga­lom indult a rokkantak segíté­sére. Munkahelyi kollektívák és a főváros lakossága 13 millió forintot fizetett be erre a célra a tanács számlájára. Ezt a pénzt a rokkantak helyzetének javí­tására használtuk fel. Alapvető tanácsi feladat a rokkantak, csökkent munkaké­pességűek rehabilitációja, az új­bóli munkába állítás feltételei­nek megteremtése. Az a tapasz­talat, hogy ha a Ieszázalékolás nem jöhet számításba, gyakran a 30—50 százalékos kereset­csökkenéssel járó munkát is szí­vesebben vállalják saját válla­latuknál, mint hogy más mun­kahelyre menjenek. A foglal­koztatási rehabilitáció összetett, nehéz feladat, de nélkülözhe­tetlen a továbbfejlesztése. A sokgyermekes — három-és több gyermekes — családok életkörülményeinek javítása, igé­nyeik kielégítése a társadalmi átlagszinten sokirányú munkát igényel a tanácsoktól is. Ezek között egyik legjelentősebb a lakáshoz juttatásuk, illetve la­káshelyzetük állandó javítása. A lakáspolitikai program alap­ján az V. ötéves tervidőszakban 7311-en részesültek lakáskiuta­lásban a három- és több gyer­mekes családok közül. Az 1983. évi lakásigény-megújítások mu­tatják, hogy az igénylők között csökkent a több gyermekes csa­ládok aránya. 1981- és 1982-ben újabb 2830 lakás-, illetve csere­igényt elégítettünk ki. 1983-ban több mint 800 család lakáshely­zete rendeződött. Az elfogadott lakásjuttatási program szerint a három- és több gyermekes csa­ládok lakásigényét egy éven belül ki fogjuk elégíteni. A sokgyermekes családok se­gítése társadalmunk részéről több oldalú. Ide tartoznak a csa­ládi pótlék emeléséről szóló kor­mányintézkedések, a rászoruló sokgyermekes anyáknak nyúj­tott segélyek, a munkáltatók ré­széről biztosított segélyek, szo­ciális támogatások. A 35 éves kor alatti fiatal há­zasok anyagi helyzete, család­nagysága, egy főre jutó jövedel­me igen különböző. Számuk és arányuk miatt a tanácsok hosszú időn keresztül nem vál­lalkozhattak ezek lakásigényei­nek gyorsabb kielégítésére. 1971 után a Fővárosi Tanács több íz­ben javította a fiatal házasok esélyeit. Az elosztásra kerülő la­kások 20, 1974 után 40, 1978 után 45 százaléka fiatal háza­soknak jutott. Bevezették, majd bővítették az átmeneti elhelye­zés rendszerét is. Ennek keretén belül 1975—80 között 10 700 fiatal házas jutott szerényebb felszerelésű, általában komfort nélküli lakáshoz. Az V. ötéves tervidőszakban, lakáscserével együtt összesen 25 134 lakást kaptak a fiatalok (a kiutalásoknak 53 százalékát). A jelenleg érvényes lakásjutta­tási program alapján a tanács arra kötelezte magát, hogy a lakáskiutalások legalább 50 százalékát ők kapják. 1983-ban 21 200 fiatal házas újította meg, illetve adta be igényét. A lakás­igények felét végleges, másik fe­lét átmeneti elhelyezéssel tudjuk kielégíteni. A jelenleg nyilván­tartott kérelmek közül várha­tóan 6700 marad az 1986—87-es évekre. A fiatal házasok lakáshelyze­tének javítását is szolgálja a VI. ötéves terv előirányzata 2100 garzonlakás építésére. Végre­hajtó bizottságunk határozata értelmében a fiatal pedagógusok részére évente 100 lakás kiuta­lására vállalkoztunk, ezenkí­vül az 1982. évi testületi döntés értelmében mintegy 300 garzon­lakást tartottunk fenn fiatalok, elsősorban pályakezdők részére. Közülük 88 pedagógus, 80 egészségügyi dolgozó. / Az állami telkek tartós hasz­nálatbaadásánál előnyben kell részesíteni többek között azo­kat a családalapító fiatalokat, akik a tanácsnál nyilvántartott lakásigényükről lemondva, ma­gánerőből kívánják lakásukat megépíteni. A cigánylakosság körében életmódjuknál, kulturális szín­vonaluknál fogva az átlagosnál nagyobb a hátrányos helyzetűek aránya. Hazánkban a cigány­lakosság etnikai csoportnak mi­nősül. Társadalmi beilleszkedé­süknek, hátrányos helyzetük fel­számolásának, a cigánylakosság asszimilálódásának, illetve in­tegrációjának elősegítését, az ezzel kapcsolatos feladatokat párt és kormányhatározatok je­lölik meg. Budapesten a putritelepek felszámolása az V. ötéves terv­időszakban befejeződött. Még körülbelül 1500—2000 cigány­lakos él szociális követelmé­nyeknek meg nem felelő épüle­tekben. Ezek szanálása terv sze­rint történik. Tanácsi lakásjutta­tással, építési akciókkal a fővá­rosi cigánylakosságnak több mint fele került az utóbbi évti­zedben jobb lakáskörülmények közé. Az eredmények ellenére lakáshelyzetük még ma is lénye­gesen rosszabb az átlagosnál, nagyobb részük szoba-konyhás és félkomfortos lakásban lakik. Az ifjúság oktatása és a fel­nőttek analfabétizmusának fel­számolása, a 8 osztály elvégzése úgyszintén alapvető feltétele a hátrányos helyzet mérséklésé­nek. Ma már az óvodás korosz­tályú cigánygyermekeknek mintegy 70 százaléka óvodába jár. Az 1970-es évek elejéhez vi­szonyítva az óvodákba járó cigánygyermekek száma több mint megháromszorozódott. Ál­talános iskolában mintegy 4 ezer cigánygyermek tanul. Isko­láztatásuk szinte teljes körű. En­nek ellenére alig több mint ezren végeztek középiskolát, és mind­össze 200-an felsőfokú végzett­ségűek. A férfiaknak csak kö­rülbelül 10 százaléka szakmun­kás. Kedvezőtlen tendencia, hogy csaknem ezerre növekedett az állami gondozott cigány kisko­rúak száma. Több ezerre tehető a mindössze 1—4 osztályt vég­zettek száma, és ugyancsak ked­vezőtlen, hogy ezek között sok a fiatal. Az eredményesebb munka érdekében nélkülözhetetlen, hogy az illetékes tanácsi szervek ismerjék az öregek, rokkantak, szellemi és testi fogyatékosok, elmaradott néprétegek, kedve­zőtlen körülmények között élő családok és társadalmi csopor­tok, valamint a veszélyeztetett környezetű gyermekek helyze­tét. Éppen ezért szükséges javí­tani a feltáró és megelőző mun­kát, az éves és középtávú fel­adatok meghatározását. Ismeretes, hogy a szociálpo­litikai feladatok, a szociális gon­doskodás mind országosan, mind pedig a fővárosban több állami és társadalmi szerv ha­táskörébe tartozik. Ebből kiin­dulva alapvetően fontos a szo­ciálpolitikai tevékenységek ösz­szehangolásának javítása, a pár­huzamosságok csökkentése, a támogatások differenciálása a szociális helyzettől és a rászo­rultságtól függően. Mindezek azt eredményezhetik, hogy a rendelkezésre álló anyagi for­rások, szociális költségvetési ke­retek és más lehetőségek igaz­ságosabban, a tényleges szük­ségleteknek megfelelően kerül­jenek felosztásra. A szociálpolitikai tevékeny­ség javulásának egyik alapfel­tétele az irányítási rendszer to­vábbfejlesztése, amelynek az a célja, hogy a tanácsi apparátuson belül is összehangoltabb és egy­ségesebb legyen az irányítás. A kerületi tanácsok apparátusá­ban 1983. január 1-től olyan szervezeti korszerűsítést hajtot­tak végre, amely lehetővé teszi, hogy az összevont művelődés­ügyi, egészségügyi és sportosz­tály foglalkozzon több szociál­politikai feladattal, és az össze­hangoltság is javuljon. Ugyan­akkor a szervezetnek feladatkö­rébe került a gyámügy, a sok­gyermekes családok, időskorú­ak, cigányok, alkoholisták és egyéb hátrányos helyzetűek szo­ciális gondozása és segélyezése. Természetesen a szervezeti, irá­nyítási rendszer, a szociálpoli­tikai tevékenység fejlesztése to­vábbi vizsgálatokat és javasla­latok kidolgozását igényli. Az eredményesebb szociális gondoskodás és gondozás érde­kében nagy jelentőségű társa­dalompolitikai feladat a megelő­zés, a kedvezőtlen szociális hely­zetben élők felkutatása, a meg­felelő időben történő segítség nyújtása. Ez lehetővé tenné, hogy az előidéző okokat idejé­ben megszüntessük, így hatéko­nyabbá váljék a szociális támo­gatás és gondozás. Az öregekről, a szellemi és testi fogyatékos gyermekekről való fokozottabb gondoskodás, a megrokkant emberek életkö­rülményeinek javítása igényli, hogy a jövőben több nyugdíjas­ház, napközi otthon, szociális otthon és nevelőotthon épüljön a fővárosban. DR. PÉNZES JÁNOS Ebben a témakörben az utóbbi évek­ben megjelent cikkeink: Császár Nagy László: Papa kerestetik. 1981. 1. sz.; Korosztályuk peremén. 1981. 1. sz. Menekülés. 1981. 3. sz.; „Nem volt nekem kisvasutam". 1983. 7. sz. Csipán Tibor Értelmiségiek harmin­con alul. 1982. 2—3. sz. Dr. Fekete Gyula: Vonal alatt I—III. (Létminimum-számítások három fővárosi nemzedékről.) 1982. 7. sz; 12. sz. 1983. 1. sz. Kertész Péter Vasevő és a többiek. 1981. 4. sz.; Huszonéves nyugdijasok. 1981. 7. sz.; Beköszön, és húznak egy strigulát. 1981. 8. sz.; Nem ír, nem olvas. 1982. 5. sz. Könczöl Csaba: Kínálat rogyásig. 1982. 5. sz. Módra László: Értelmiségiek a főváros­ban és vidéken. 1981. 8. sz. Pik Katalin: Szükségük van-e cigány­gyerekeknek speciális nevelésre? 1981. 12. sz.; A családgondozók dolga. 1982. 3. sz. 4

Next

/
Thumbnails
Contents