Budapest, 1984. (22. évfolyam)

2. szám február - Labancz Gyula: Följegyzés Kertész Péter: Főtantárgy — egyeseknek

Főtantárgy - egyeseknek Emlékszem, milyen képzeletbeli tort ültünk, mikor főtantárgy lett a testnevelés. Van végre veszíteni valójuk a puhány, otthonról jól elengedett eminenseknek. Az irodalomban, matézisben kevésbé járatos gyerekek átlagán pedig javíthatott valamicskét az addig semmibe vett érdemjegy. De hát ezek csupán affél? önös, földhözragadt érvelések. Valójában az történt, hogy az oktatás akkori vezetői felismerték: szellem és test nem prosperál egymás nélkül. Mégis — olvasom egy felmérésben —: „A testsúly, a testmagasság növekedését nem követi arányosan az izom-, a keringési és a légzőrendszer fejlődése." A szakemberek egyre elégedetlenebbek a fiatalok egészségi állapotával, fizikai képességeivel. A mozgásszegénység már-már ifjúkori népbetegség. Látszólag makkegészséges srácok képtelenek végigfutni 400 métert, holott nemzedéktársaik az óceán túlsó partján a maratoni távot is abszolválják. Csoda-e hát, hogy az iskolaorvosok a felnőtt korra jellemző elváltozásokat észlelnek pacienseiknél, amikre tulajdonképpen nem is szól a jogosítványuk? Néhány évvel ezelőtt egy felmérés úgy találta, hogy az orvostanhallgatók nagy hányadának erőkifejtését gerincferdülés, kisebb-nagyobb keringési rendellenesség, s egyéb, azelőtt csak éltesebb korban „rendjén való" kórforma nehezíti. Aki közülük idővel katonaorvos lesz, az száz sorköteles közül csaknem harmincat kényszerül majd valamilyen okból kiszuperálni. Ntyndezért, persze, nemcsak az iskolai testnevelés hibáztatható, ám kétségtelen, hogy az állapotok idáig fajulásában jelentős mértékben közrejátszik. Közvetlen pátriánknál, Budapestnél maradva: jó ideje előírás már, hogy minden általános iskolában legyen tornaterem, Ez idő szerint a közel háromszázból hatvankettőben még nincs. Negyven iskolában szükségmegoldásként más helyiségek feláldozásával alakítottak ki tornaszobákat, kondicionáló létesítményeket. Huszonkét iskolában semmiféle fedett gyakorlótér nincs. A tanulólétszám növekedésének ellensúlyozására, főleg ebben a tervidőszakban, gőzerővel épültek a tantermek, nem egy iskola befogadóképessége jelentősen megnőtt a különböző technológiájú bővítmények révén — ami a testnevelés oktatása szempontjából annyit jelent, hogy még több gyereket kell bezsúfolni a változatlan méretű tornatermekbe, amelyek jelentős hányada 18x9 méteres, régen nem felel meg a korszerű követelményeknek. Csakúgy, mint a szűkös öltözési és mosdási lehetőségek. Még „szerencse", hogy a 11 napos ciklusra, majd az ötnapos tanítási hétre való átállás következtében csökkentek a testnevelésre szánt óraszámok. De így is: az alsó tagozat tornaóráinak mintegy egyharmadát nem tartják meg rendszeresen! Az alsós tanulócsoportoknak csak 75 százaléka jut be a tornatermekbe — átlagosan minden második megtartott órán! A felsősök ezzel szemben óráik 80 százalékát többé-kevésbé elfogadható körülmények között tölthetik. S ami még ennél is lényegesebb: jó kezekben vannak — legalábbis papírforma szerint —, hiszen a testnevelés szaktanári ellátottsága 98,5 százalékos. Az alsósoknál 18 százalék ez az arány. Mondanám, hogy ha már ilyen sanyarú a helyzet, akkor úgy kellene inkább az erőket csoportosítani, hogy a kicsik részesüljenek jobb ellátásban, s ha kellően belejöttek, ötödikes koruktól már maguk is elvégzik a kötelező mozgáspenzumot. De ha egyszer nem ez lett a szabály. Csakúgy, mint a váltott műszakos oktatás kialakult gyakorlatánál. így aztán a legtöbb helyen a nemrégiben még nagycsoportos óvodások járnak hol reggel, hol délután iskolába, s tornázgatnak cúgos, kőpadlós folyosókon, zsibongókon vagy saját zsúfolt tantermükben a padok között. Viszonylag azok az alsósok a legszerencsésebbek, akiknek testnevelés tagozatos tanító nénit adott a jósorsuk. De ez ritkaság. A legtöbb „mindenszakos" tanerőnek csupán a jószándékában lehet bízni, ám abban semmi esetre sem, hogy gyermekeink bármelyikét elindítja az élsport felé vezető úton. Ráadásul Budapesten a vészes pedagógushiányt ellensúlyozandó, ezernél több képesítés nélküli nevelő tanít az iskolákban, s legalább ennyi reaktivált, immár nyugdíjas kartárs(nő) is újra csatasorba állt — csaknem mind az alsó tagozatban. Nekik, persze, nem éppen a testnevelés oktatása a fő erősségük. Ahol pedig mégis szaktanár tornáztathatná a kicsiket, ott egyszerűen adminisztratív akadály lép föl: a tanító néniknek nem lenne ki a kötelező óraszámuk. Amit csak úgy tudnának pótolni, ha különféle, nem túlságosan kedvelt szolgálatokat vállalnának, például az ebédlőügyeletet (hat-hét turnusban), amihez kétségkívül nem kell főiskola. S akkor már inkább megfuttatják (helyben) vagy meggimnasztikáztatják kicsit a gyerekeket. A tanítóknak senki sem tehet szemrehányást, mivel „a tanterv végrehajtását nehezíti az a körülmény, hogy az alsótagozat testnevelés tanításához nincs kézikönyv." * Találomra kerestem fel a XVIII. kerületet. Meglehet, azért, mert még soha nem jártain erre. No meg, mert — így tájékoztattak a Fővárosnál — itt minden megtalálható, a falusi iskolától az elviselhetetlenül zsúfolt lakótelepiig. Nem is csalódtam. Dr. Ernhardt József né, a „MESE" osztály szervezési és igazgatási csoportvezetője, valamint Papp József osztályvezető-helyettes, aki a Pestlőrincet és Pestimrét magában foglaló kerület sportfelügyelőségének vezetője is, s egyben gyakorló testnevelő, mindenről részletesen tájékoztat. A 20 általános iskolában jelenleg 12 743 gyerek tanul, hozzávetőlegesen a 40 százalékuk tornászik rendszeresen, optimális körülmények között. Tizenhárom iskolában van tornaterem, hétben csak tornaszoba (közte 6x4,5 méteres), két egymásba nyíló terem vagy még az sem. De még ott sem megy jól minden, ahol egyébként nagyméretű, korszerű tornaterem áll rendelkezésre. Mint például a Havanna lakótelepi Kondor Béla sétányon épített két hatalmas iskolában. Mindkettő 24 tantermes, ám ezekben 53, illetve 49 tanulócsoportot kell foglalkoztatni. Az alsósok nagy többsége legfeljebb tanulmányi kiránduláson láthatja a saját tornatermét. Hacsak valamilyen csoda folytán nem sikerülne a jelenlegi 50—60 helyett 150—160 órán keresztül üzemeltetni a termet. Nem kevésbé aggasztó a Darus utcai iskola helyzete. Itt három különböző épületben tanul 1200 gyerek, s mindössze egy 8x16 méteres tornaterem van a főépületben. Ezt kell beosztani, ha lehet egyáltalán. Nem úgy, mint a Vörösfény utcai, tavaly átadott szép új iskolában, ahol már ideálisabb, 24x16 méteres tornateremben mindenki kedvére tornázhat. A Kandó térieknek két tornatermük is van. Akiknek viszont egy sincs, s nincsenek gyalogosan tíz percél meszszebbre a hat éve épült Lőrinci Sportcsarnoktól, azoknak a tömbösített, azaz két összevont óra hasznosan eltölthető a két függönnyel három részre osztható, 48 x 30 méter alapterületű teremben. A versenysport csak az esti órákban kap teret, így a Bp. Honvéd Európa Kupát nyert kézilabdacsapata is csupán a mérkőzéseit játssza itt a hétvégeken. A létesítmény fölött a tanács művelődési, egészségügyi és sportosztálya gyakorol, mindenekelőtt az iskolai testnevelést szem előtt tartó szigorú felügyeletet. * A Kassa utcai általános iskola státusát jól jellemzi, hogy igazgatóhelyettese, Imrecze Erzsébet testnevelés szakos tanár. 1971 óta minden évben indul egy testnevelés tagozatos osztály. S ezekből számos országos serdülő bajnok került már ki. Kézilabdában, atlétikában, tornában, súlyemelésben, cselgáncsban és vívásban jeleskednek a gyerekek, sőt, néhány éve kiváló öttusázók is teremtek a küllemében cseppet sem hivalkodó iskola sportlétesítményeiben. Itt aztán jóformán minden talpalatnyi helyet kihasználnak. Jól felszerelt, két részre osztható tornatermük van, jelentős társadalmi erőfeszítéssel létrehozott fedett műanyag borí-10