Budapest, 1984. (22. évfolyam)

12. szám december - Farkasinszky Lajos: Budapest Moszkvában

Farkasinszky Lajos BUDAPEST MOSZKVABAN Január derekán széles körű rendezvénysorozat keretében mutatkozik be hazánk fővárosa Moszkvában. Lapunknak ez a száma is ott lesz — orosz nyelvű fordítással kiegészítve — a híres Manyezsban, a budapesti napok moszkvai központjában és valamennyi népesebb rendezvényen, hogy szerény lehetőségeivel hozzájáruljon történelmi fővárosunk sokoldalú bemutatásához. Köszöntő ez a szám, s egyben számvetés is. A mérlegkészítés, a megtett út felmérése hozzátartozik munkánkhoz, életünkhöz. Különösen fontos az ilyen felmérés akkor, amikor jelentős évfordulók, nagy feladatok előtt állunk. Ilyen, összegzésre indító alkalom az 1985-ös év számos eseménye. Ez évben ünnepeljük Magyarország és Budapest felszabadulásának negyvenedik évfordulóját, tavasszal ül össze a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa, ezt követően országgyűlési és tanácsi választásokra kerül sor, és ebben az esztendőben fejezzük be a VI. ötéves tervet. 1945. február 13-án Moszkvában díszsortűz adta hírül a világnak: Budapest felszabadult. Negyedszázados fasiszta elnyomásnak vetettek véget hatalmas vér- és emberáldozatukkal a szovjet katonák. Ez a nap örök emlék marad a főváros lakói számára. A budapestiek mind a mai napig tisztelettel, hálával gondolnak a szovjet emberekre, a Vörös Hadsereg katonáira, akik a felszabadulást, a békét, az addig nem ismert szabad élet és az újjászületés lehetőségét hozták. A budapestiek jól tudják, hogy ekkor nyílt meg számukra az út az emberibb, a gazdagabb, a boldogabb társadalom: a szocializmus felépítéséhez. Ennek az útnak akkor még az elején állt a magyar főváros. Budapest kétezeréves története során talán soha nem volt olyan közel a teljes megsemmisüléshez, mint éppen új élete hajnalán. A már levert német fasiszták és a rémuralmat teremtő magyar nyilasok feláldoztak itt mindent: emberéletet, anyagi javakat, felrobbantották hídjainkat, lerombolták az épületek nagy részét, kifosztották az üzemeket, a raktárakat, elrabolták műkincseinket. A normális élet megindításában nagy segítségünkre voltak a szovjet katonák, a szovjet emberek. Az akkori Budapest aléltságból ébredő népe tőlük tanult meg talpraállni, kiegyenesedni. Tőlük tanulta az új világ építésének alapfogásait, tőlük vette át az újjáépítés, az újrakezdés ritmusát. Ők ösztönöztek a rendteremtésre, a közigazgatás újjászervezésére, a közlekedés helyreállítására. Ők segítették a megvalósulás útjára azokat az álmokat, amelyekről most, négy évtized után elmondhatjuk: valóra váltottuk azokat. A felszabaduláskor új fejlődési szakasz indult Budapest életében. Pártunk és kormányunk útmutatásával, erkölcsi és anyagi támogatásával, a budapesti dolgozók áldozatos munkájának eredményeként a főváros olyan fejlődést ért el, amely méltán válthat ki elismerést határainkon túl is. Budapest nem egyszerűen csak Magyarország fővárosa. Ez a város hazánk szíve, az állami, társadalmi, a gazdasági, a tudományos és a kulturális élet központja. Itt él az ország lakosságának egyötöde, itt állítják elő hazánk ipari termelésének 22 %-át. Hogy ez a város a romokból azzá válhatott, amivé mára lett, ahhoz áldozatkész munkára volt szükség. Ennek köszönhető, hogy a budapesti ipari termelés 1960-ban az 1949. évinek már 3,3-szerese, 1980-ban 5,5-szerese volt. Ennek köszönhető, hogy mindinkább sikerül leküzdenünk társadalmunk egyik legsúlyosabb örökségét, a lakásgondokat. Csak 1961 és 1975 között 188 ezer új lakás épült, nőtt a lakások szobáinak száma, komfortfokozata; 1976 és 80 között tovább gyorsult az ütem, mintegy 86 ezer új lakás készült el. Ám, természetesen, nem csak új és új lakónegyedek nőttek ki a földből: a történelmi városmag, a háború során megsérült csaknem 200 ezer otthon felújítása, lakhatóvá tétele, komfortfokozatának növelése mindmegannyi, folyamatos feladat volt. Budapesten, mint az egész országban, a felszabadulás után fokozatosan bevezettük az egységes társadalombiztosítási rendszert, az ingyenes egészségügyi ellátást. Miután 1946-ban megvalósult az egységes, kötelező, nyolcosztályos oktatás, a magyar fővárosban mind a mai napig kiemelt figyelmet fordítanak az iskolák építésére. Sokezer iskolai tanterem készült, több tízezer az új óvodai, bölcsődei helyek száma. Budapesten csaknem húsz színház, több mint 100 mozi, több tucat művelődési, úttörő- és ifjúsági ház működik, felépült számos sportlétesítmény, köztük a Népstadion és — szovjet tervek alapján — a Budapest Sportcsarnok. Ismét átölelik a Dunát a világhírű, gyönyörű hidak. Gyors ütemben bővült az autóbusz-közlekedés, a villamoshálózat. Naponta sok százezer embert szállít munkahelyére, otthonába a tömegközlekedésben nélkülözhetetlen metró. Új közlekedési csomópontok alakultak ki, számos gyalogos és közúti alul- és felüljáró épült, gyors ütemben nőtt az elektromos, a távfűtő, a csatorna-, a gázhálózat hossza. Idelátogató vendégeinket, közöttük szovjet barátainkat, szép új szállodák fogadják. Ennyit a közelmúltról. És a jelen? Az 1985-ben befejeződő VI. ötéves terv során csaknem 90 ezer új lakás épül, tovább folytatódnak a régi épületek felújítási munkái. Ebben a tervidőszakban 1370 iskolai tantermet kívánunk építeni, 2000 új kórházi ágy létesül, két új szakorvosi rendelő készül el. Mindössze néhány hete vették birtokukba a budapestiek a felújított Operahá-zat, a kiszélesített, korszerűsített Árpádhidat, a metró egy újabb szakaszát. Befejezéséhez közeledik a budai várpalota rekonstrukciója, amelyet birtokába vesz a nép, új művelődési komplexumnak ad helyet. A tervidőszak végéig 110 ezer négyzetméternyi bolthálózattal gyarapodik a főváros, új kenyérgyárak kezdik meg munkájukat, három szállodát rekonstruálunk, és egy újat építünk. Eredményeink szépek, büszkék vagyunk rájuk. Az elmúlt négy évtized legnagyobb vívmánya azonban dolgozóink öntudatának, felelősségérzetének erősödése, szakmai és általános műveltségének gyarapodása, közéleti érdeklődésének fokozódása, az, hogy hazánkban a dolgozó ember kiteljesedett élete, boldogulása a szocialista politika célja. E politika eredményeként a főváros lakosságának mind nagyobb hányada áldozatot is vállaló, szocialista értelemben vett közösségi emberré, városát szerető lokálpatriótává formálódott. Olyan emberré, aki tudja: mit köszönhet magának, mit népének, mit a népét segítő, hatalmas Szovjetuniónak. A két nép barátsága megbonthatatlan. Méltán mondhatjuk Kádár János elvtárs szavaival: kapcsolatainknak sziklaszilárd alapjai vannak, mert elviek, internacionalisták és érdekeink, céljaink azonosságára épülnek. Ezek az alapok mind teljesebbek. A Szovjetunió és Magyarország, Moszkva és Budapest népeinek, lakóinak egyaránt az a céljuk, hogy jobb, emberibb körülményeket biztosítsanak önmaguknak. A magyar főváros már említett, hatalmas arányú lakásépítési programja nem valósulhatott volna meg szovjet technológiájú házgyárak nélkül; a budapestiek egyötöde ilyen házgyárak elemeiből épült lakásokban él. A pesti emberek Moszkvában készült metrókocsikon, a moszkvaiak Budapesten gyártott autóbuszokon utaznak. A moszkvai üzletekben keresettek a magyar áruk, akárcsak nálunk a szovjet ipar korszerű termékei. A moszkvai művészek mindig szívesen látott vendégek fővárosunkban, mint