Budapest, 1984. (22. évfolyam)

10. szám október - Kelecsényi László: Az eltűnt Mikádó-kert

kat hirdetett. A túloldalon egy bezárt mozi várta sorsát, ami nem lehetett kétséges. Megállt, hogy a málló vakolatú homlokzatról kibetűzze a nevét, de nem jutott semmire. Balról egy különös kis utca kanyarodott fölfelé. Tábla helyett fekete kézírás hirdette régies helyesírással a sárga házfalon, hogy ez a Kecske utca. Befordult a vidékies utcácskába, és a kopott macskaköveken felmászott a domboldalra. Elfogytak a házacskák, buján tenyésző növényzet uralta a tetőt. Nyomasztóan szürke tömbök zárták el a kilátást a város felé. Mindenütt panelba ütközött a tekintete. Nem láthatta a betonkolosszusok árnyában megbúvó pár régi házat. Hentzi tábornokra gondolt, a császári tisztre, aki az ostromlott Budából lövette Pestet. Az osztrák katona köztudottan nem volt a szabadság bajnoka, de ma valószínűleg tüzet nyitna ezekre az erődítményekre. Arra nem is gondolt, vajon mit szólna egy római légionárius a mai látványhoz. A lányra gondolt, akit tavaly vitt föl a Martinovics-hegy tetejére. Nem azért mentek, hogy a kilátásban gyönyörködjenek, amikor azonban fölértek a néptelen csúcsra, megbűvölte őket a város. Velük szemben a Várhegy, nemzetgyarapító uralkodók, országvesztő dilettánsok székhelye, tőle jobbra a dolomit sziklás hegyoldal, ahonnan a püspök-vértanút letaszították, tetején az idegen önkényuralom máig álló épületemlékével és a pálmaágat tartó szoborral, rabság és szabadság jelképe egymás mellett, egy nemzet tükörképe, amelyik nem rombolja le a Bastille-ját. Az aszfalt ontotta a hőséget. Gyalog indult hazafelé. A házfalakhoz szorulva oldalazott a parkoló kocsik mellett. Amikor elérte a régi Kerepesi utat, nem utánozta a városatyát. Az aluljáróban választott útvonalat. Modern városlakó volt, bármilyen homályos emlékeken borongott is a nyomasztó melegben. A virágárus néni zárva volt. Pultja fölé gyászcédulát ragasztottak. Odament, elolvasta. Pár hete még csokrot vett tőle. Kopott öregasszony volt, olcsón árulta a virágait. Valahol Budán volt egy kis kertje, onnan járt ide árulni. Csak ő lehetett a halott. Az emberek közömbösen siettek, senki sem állt meg egy fekete szegélyű cetlit böngészni. A falak úgyis teli voltak mindenféle badar felirattal. Hónapok óta izgatta például, hogy mi lehet az az Art Deco, de nem forgott olyan körökben, ahol megszerezhette volna a felvilágosítást. Nem ez volt az egyetlen szöveg, amit nem értett, bár latin betűkkel, magyar nyelven volt írva. A kis templom melletti sarkon is idegen, ám érthető felirat díszelgett. Jóféle dán sört csapoltak, elfogadható áron. Bement, és rendelt egy pohárral a pultnál. A helyiséget nemrég alakították át. Emberemlékezet óta vendéglő működött e helyen. Kortyolt egyet a habos italból. Kedvenc söre volt, amit most a Bástyában ivott. Nagyapja még Bíró Dénesnek nevezte a helyet, és később is csak így emlegette. Az erőszakolt névadások idején még kedvenc focicsapata is kikeresztelkedett. Sohasem felejtette el azt a napot, amikor nagyapja először vitte magával meccsre. Javában tél volt már, még tartott a karácsonyi szünet. Vastag hótakaró borult a városra, de azon a vasárnap délelőttön előbújt a nap, mintha tudta volna, hogy érdemes látnivalóban lesz része. A bajnokság már eldőlt, de hátravolt egy elmaradt mérkőzés. Az első helyezett játszott a második helyezettel. De azt is lehetne mondani, hogy Európa két legjobb klubja futott ki a latyakos pályára, ott volt köztük a teljes magyar nemzeti válogatott. Csúszkáltak, korcsolyáztak a játékosok, s közben rúgtak és fejeltek tizenhat gólt. Nagyapa csapata kikapott ugyan, de amíg élt a kisöreg, a focihivő áhítatos miatyánkjaként mormolta el az ellenfél csatárainak névsorát, pedig ő még Orth Györgyöt is látta játszani. Amikor Kocka bepöccintette csapata századik bajnoki gólját, beállítva a 9:7-es végeredményt, tombolt az ócska lelátó. Üres lett a pohara, új vendégek nézték ki alóla a széket. Hazafelé indult. Befordult a mellékutcába, ahol valaha az a park feküdt. A házszámokat figyelve most vette csak észre, hogy nincsen 13-as. A páratlan oldalon 11. után 15/a és 15/b következik. A Mikádó-kert a 1 l-es számú ház helyén volt. Ezt azonban ő már nem tudta meg sohasem. KELECSÉNYI LÁSZLÓ 14 Bontásra ítélve A Kecske utca