Budapest, 1984. (22. évfolyam)

10. szám október - Tóth Sándor: 1944 októbere előtt

1944 októbere előtt Az 1944. március 19-i megszállás után egy héten át folytatott tanácskozások eredményeként — a keleti arcvonalon egyre rosszabbodó helyzet és a magyar katonai vezetés készséges felajánlkozásának hatására — Hitler elállt a magyar haderő eredetileg tervezett lefegyverzésétől. Engedélyezte az 1. magyar hadsereg félbeszakadt mozgósításának folytatását és fölvoaulását a Kárpátokba, avval a feladattal, hogy a hágón át indítson támadást a német „Észak-Ukrajna" és „Dél-Ukrajna" hadseregcsoport szovjet offenzíva által megszakított összeköttetésének helyreállítására a Dnyeszter és a Kárpátok között. A hat gyaloghadosztályból, egy páncéloshadosztályból és két hegyidandárból álló 1. hadsereg, több mint 240 ezer ember, 1944. április 17-én indított támadását jóval a cél előtt megállították a szovjet csapatok. A hónap végéig tartó eredménytelen próbálkozások után Lakatos Géza vezérezredes, hadseregparancsnok beszüntette a támadást. A hadsereg 15 ezer fős veszteséget szenvedett, s elveszett a páncéloshadosztály harckocsijainak 80 százaléka is. Július első feléig az arcvonalon viszonylagos nyugalom uralkodott, a magyar csapatok állásokat építettek az elért terepszakaszon. Július 13-án érte el a Lvov irányában támadó szovjet erők csapása az 1. hadsereget. Ekkor már a közismerten németbarát és titkos nyilas párttag Beregfy Károly vezérezredes volt a hadsereg parancsnoka, aki a szovjet támadástól pánikba esett, és nem tudott úrrá lenni a helyzeten. A hadsereg VII. hadtestét hamarosan a bekerítés veszélye fenyegette. A visszavonulás a fölkoncolással fenyegető parancsok, a katonákat fegyverrel megállítani próbáló tisztek sortüzei ellenére fejvesztett menekülésbe csapott át. Csak a hónap végén sikerült a mintegy 35 ezer fős veszteséget szenvedett csapatok sorait rendezni a Kárpátokban, a Radnaihágótól a Lupkovi-hágóig terjedő szakaszon. Augusztus elején a hadsereget három gyaloghadosztállyal erősítették meg, s élére a kormányzó dálnoki Miklós Béla vezérezredest nevezte ki. Az angol-amerikai csapatok szicíliai partraszállása után a magyar vezető körök a Kárpátok védhetőségére alapozták katonapolitikájukat. A Kárpátokban évek óta épülő „Hunyadi-állásban" és „Árpád-vonalban" szándékoztak föltartóztatni mindaddig a szovjet hadsereget, amíg az ország általuk remélt angolszász megszállása be nem következik. E koncepció jegyében rendezkedett be védelemre augusztus folyamán az 1. hadsereg. A 2. és 3. Ukrán Front augusztus 20-án Iasi-Kisinyov térségében megkezdett hadművelete gyökeresen új hadászati helyzetet idézett elő a szovjet — német arcvonal déli szárnyán. A „Dél-Ukrajna" hadseregcsoport megsemmisítő vereséget szenvedett. Románia kivált a fasiszta blokkból, a szovjet hadsereg előtt megnyílt az út a Kárpát-medencébe és a Balkánra. Az új helyzetet Horthy felhasználta ugyan arra, hogy megszabaduljon a számára már korábban terhessé vált Sztójaykormánytól, és Lakatos Géza vezérezredest bízta meg az új kormány megalakításával. A Lakatos-kabinet azonban a szakítás előkészítése helyett mindjobban belebonyolódott a háborúba. Szeptember 5-én az észak-erdélyi IX. hadtestből szervezett 2. hadsereg (hét gyaloghadosztály, egy páncéloshadosztály, két pót-hegyidandár és egy határvadászdandár) dálnoki Veress Lajos vezérezredes parancsnoksága alatt támadást indított a Dél-Erdélyben 20 hadosztállyal állomásozó 1. román hadsereg ellen. Kezdeti sikerek után, harmadnapra, a támadás megakadt a Kis-Küküllő mentén és Torda térségében, folytatását pedig kilátástalanná tette a szovjet csapatok közeledése. Ez utóbbi hatására Horthy belátta, hogy a fegyverszünet ügyében végre lépnie kell. A szeptember 8-1 l-e között tartott tanácskozásokon azonban döntés helyett a katonai és politikai realitásoktól teljesen elrugaszkodott elgondolás alakult ki. E szerint, ha Magyarország fegyverszünetre kényszerül, erről értesíti Németországot; a magyar haderő nem fordul a Wehrmacht ellen, a német csapatok kivonulhatnak az országból, s óhajtották, hogy az ország megszállásában vegyenek részt angol csapatok is. A szeptember 4-i finn fegyverszüneti megállapodásra alapozó elgondolást, a kormány időközben tapasztalt megbízhatatlansága miatt, a kormányzó legszűkebb bizalmasaira és a fia vezetésével működő ún. „kiugrási irodára" támaszkodva próbálta megvalósítani. Ilyen megbízatással repült a szövetséges csapatok főparancsnokságának olaszországi főhadiszállására szeptember 20-án Náday István vezérezredes. Ekkorra fulladt kudarcba a IV. hadtest Arad-Lippa irányába szeptember 13-án indított támadása, mellyel a vezérkar le akarta zárni az Alföld bejáratát a szovjet csapatok előtt. A hadtestet a katonai vezetés 18-án öt gyalog- és egy páncéloshadosztályból álló 3. hadsereggé szervezte át, Heszlényi József vezérezredes lett a parancsnok. Ezzel bevetette az arcvonalba a hadra fogható teljes magyar haderőt, melynek létszáma akkor meghaladta a 957 és fél ezer főt. A 3. hadsereget szeptember utolsó hetében a román-magyar határ mögé szorították vissza a 2. Ukrán Front 53. hadseregének és 18. harckocsihadtestének csapatai, melyek szeptember 23-án Battonyánál léptek hazánk földjére. Másnap megkezdődtek a harcok a határ mentén, melyek során felszabadult Nagylak és Elek, 26-án pedig Battonyával együtt az első magyar város, Makó. A háború elérte hazánknak az első világháború után rögzített határait. Ennek hatására szeptember 28-án Moszkvába is elindult a fegyverszüneti delegáció. Horthy azonban továbbra is csupán leválni akart Németország oldaláról; ellene fordulni nem. Ennek megfelelő utasításokkal látta el a küldöttség vezetőjét, Faragho Gábor vezérezredest. Amíg ez okból a fegyverszüneti delegáció Moszkvában különféle irreális kérdések fölvételével húzta az időt, a 2. Ukrán Front csapatai előkészültek a magyarországi felszabadító hadműveletek megvívására. A szovjet főparancsnokság Debrecen-Nyíregyháza-Csap irányában határozta meg a főcsapást, elvágandó az ellenség főerőinek visszavonulási útvonalait. A főcsapás mérésére Malinovszkij marsall frontparancsnok a 6. gárda-harckocsihadsereget, Plijev tábornok lovas-gépesített csoportját, az 53. szovjet és az 1. román hadsereget jelölte ki. Jobb szárnyon a csapatoknak Kolozsvár-Margitta-Nagykároly, bal szárnyon pedig Szeged irányába kellett támadniuk. A 2. Ukrán Fronttal szemben a 8. és 6. német, valamint a 2. és 3. magyar hadseregből álló „Dél" hadseregcsoport helyezkedett el. Friessner vezérezredes, a „Dél" hadseregcsoport parancsnoka, szeptember vége óta, „Cigánybáró" fedőnéven olyan támadó vállalkozásra készült, amellyel a szovjet csapatokat akarta visszaszorítani a Dél-Kárpátok mögé. Még folyamatban volt a „Cigánybáró" vállalkozásra kijelölt páncélos csapatok összpontosulása Debrecentől délre, mikor október 6-án reggel a kijelölt csapásmérő csoportosítás támadásával megkezdődött a 2. Ukrán Front debreceni hadművelete. A támadó erők gyorsan áttörték a 3. magyar hadsereg hevenyészett védelmét, s a Plijev-csoport harmadnapra kijutott Hajdúszoboszló-Nádudvar-Püspökladány-Karcag-Kisújszállás terepszakaszra, az 53. hadsereg és a román csapatok pedig Szeged-Csongrád között átkeltek a Tiszán, s hídfőket foglaltak a folyó nyugati partján. A 3. magyar hadsereg csapatai 6-án visszavonulásba kezdtek, és a következő napokban Szeged és Szolnok között megszállták a Tisza nyugati partját. Október 9-én Malinovszkij marsall a Plijev-csoport főerőit délkeletnek fordította, hogy megsegítse a 6. gárda-harckocsihadsereg Nagyvárad alatt elakadt támadását. A 6. német hadsereg erős páncélos egységei a plijevisták oldalába mért csapásokkal igyekeztek megakadályozni a 10