Budapest, 1984. (22. évfolyam)

10. szám október - Hollós László: Képzeletünk Ulpius-háza

A hall tatarozás előtt SZILÁGYI EDIT felvétele Erkedy Ferencné restem. Vendégségbe jártunk az akkori tulajdonos, Seiberth Sándor sógornőjéhez, aki édesanyám barátnője volt. A villa akkoriban még majdnem a várfalig ért. Gyönyörű kertjével, ápolt, rendezett külsejével valóban lenyűgöző látványt nyújtott. Csodálatos kilátás nyílt innen Pestre. Az ostrom alatt öt bombatalálat is érte az épületet, de a masszív falak viszonylag jól átvészelték a megpróbáltatásokat. Az udvarban kis forrás csordogált, az egész környék ide járt vízért. Emlékszem, az utcáig állt a sor. A háború után, amennyire erőnkből futotta, kijavítgattuk a nagyobb károkat. — Ez a villa hol műemlék volt, hol nem. Egy időben még arról is szó volt, hogy lebontják. Amikor ezt megtudtuk, kijelentettük: addig innen el nem megyünk, amíg nem látjuk a bontást elrendelő papírt. Egy bizottság kijött, és megállapította, hogy még mindig olcsóbb a tatarozás, mint a bontás és a tereprendezés. így aztán szükséglakásba költöztettek. A holmimnak azt a részét, amely nem fért be az apró garzonlakásba, raktárba szállították. Sajnos, a raktár azóta kétszer is beázott, bútoraim teljesen tönkrementek. A biztosító már fizetett is. Amikor a ládák is rohadni kezdtek, mindent átvittek egy száraz raktárba. De nem panaszkodom. Örülök, hogy végre-valahára rendbe hozzák a villát. Nagyon megérdemli. Tulajdonképpen csak a helyreállítás kezdetekor derült ki, milyen rossz állapotban van minden, a padlástól a padlózatig. A munkások mesélték, hogy pár hónappal ezelőtt, amikor a régi gázvilágítás csöveit távolították el a falból, találtak egy múlt századból származó, német nyelvű írást. Talán valamelyik sváb kőműves üzent az utókornak. Úgy hallottam, a villa lebombázott hátsó részét nem építik föl újra. Nem lehet egész a várfalig építkezni, rendelet tiltja, csak attól 30 méterre. Állítólag a kertek végén sétány lesz. Legalábbis évek óta ezt mondogatják. Az építtetők azt ígérték, hogy az év végén visszaköltözhetünk, de ezzel valószínűleg még fél évet várnunk kell. Remélem, jövő tavasszal már az újjávarázsolt villában láthatom vendégül magukat egy kávéra.. Hogy a tavaszi Hunfalvy utcai kávézásból lesz-e valami, az az építőktől is függ. A villa helyreállítását az I. kerületi IKV megbízásából a Középülettervező Intézet III-as számú irodája végzi. Tolnay Lajost, az iroda építész -osztályvezetőjét és Gyepes Dezsőt, az építkezés műszaki vezetőjét először arra kértük, mondják el, hogyan kerültek „kapcsolatba" a villával. — Csak a véletlennek köszönhető, hogy ez a romos, A veranda mennyezetén már nem látható a falfestés meglehetősen elhanyagolt épület végül is megmenekült. Amikor a Vár fejlesztési terveit készítettük, kiderült, hogy az általunk korábban már „felfedezett" villa lebontásra van ítélve. Elhatároztuk, megmentjük ezt a hangulatos, romantikus kis épületet, amely a szóbeszéd szerint egykor Erzsébet királyné diszkrét találkahelye volt. A Műemléki Felügyelőség és az IKV segítségével sikerült is a bontási határozatot megszüntetni, s a villát műemlék jellegűvé minősíttetni. Az engedélyek beszerzése eltartott vagy másfél évig, így aztán időbe került, míg hozzákezdhettünk az épület helyreállításához. Az IKV az építtető, intézetünk a tervező, a beruházó és az építkezés közvetlen irányítója. Dolgozóink részére gyakran szervezünk lakásépítési akciókat, ezért kapóra jött, hogy a villa tetőterében két új lakást alakíthatunk ki. — Milyen nehézségekkel járt a tervezés és a kivitelezés? — Egy ilyen épület helyreállításához eleve alázattal fog hozzá az ember. Tiszteletben kell tartanunk a tervező elképzeléseit, bizonyos mértékig bele kell élni magunkat az ő helyzetébe. Éppen ezért sokkal elmélyültebb munkára van szükség, mint új ház tervezésekor. Először kivitelezőt kellett találnunk. Az állami vállalatok és szövetkezetek általában nem kedvelik az ilyen aprólékos „cukrászmunkákat". Vagy el 8