Budapest, 1984. (22. évfolyam)

9. szám szeptember - Frank János: Gipsz és festék

Gipsz és festék Egy generációba tartoznak (Hencze, a festő 1938-ban, Gulyás, a szobrász 1944-ben született). A hatvanas években (közepén, illetve a végén) indultak, mindketten autodidakták, neoavantgardnak ismertük őket, nagyszámú hazai és külföldi kiállításon szerepeltek, rangjuk van. Henczéről kismonográfia is megjelent. S mindemellett jó barátok, nem először állítanak ki együtt, mint most is, a Fészek Galériában. Hencze Tamás lakásának kincse Scheiber Hugó (1873— 1950) egy önarcképe; az egész életében nyomorgó pesti futurista festő ma világnagyság. A Gipsz és festék kiállítói között újabb kapocs, hogy Gulyás Gyula ezt a Scheiber pasztellképet megmintázta. A nonfiguratívnak ismert Gulyás kollekciója most — nem először — portrésorozat. Jó barátságban volt Schaar Erzsébettel és Vilt Tiborral — az utóbbi műtermében dolgozott is —, talán a sokoldalú Vilt példájára fogott a tőle idegen portrézásba. Nem eleven modellekről dolgozott, még maszkot sem készített élő fejről: modelljei képek voltak, kizárólag képek. (A szobrásznak különben mindennapos feladata, hogy fotóról vagy egykorú metszet alapján alkossa meg az elhunytak szobrait.) Gulyás sorozata életnagyságú, illetve annál is nagyobb gipszfejekből áll. Érződik rajtuk a Pop Art reminiszcenciája, s noha van közük a hiperrealizmushoz is, mégsem olyanok. Ezek a szobrok nem panoptikumfejek, beállításuk sem spontán. Valamennyin ott a szobrász kézjegye, ha más nem, egy sajátos felületi struktúra: a közönséges kaptafareszelő nyoma. A legtöbb darab expresszív, tartalma a szelíd irónia is, de talán ott még egyénibb Gulyás, ahol jóformán semmit sem tesz hozzá a fotómintához. Parafrázisaiban tudniillik hű marad a magazinkép rutinjához, banalitásához. Játékos iróniát látok abban is, hogy végül is — a tiszteletadás mellett — esetlegesen szedte össze arcképcsarnokát. A bögyös Marilyn Monroe kacag, szemünk láttára vonaglik, Sylvia svéd királyné szép arcú és szelíd, Andy Warholról csak most — Gulyás közvetítésével — tudtam meg, hogy tüntetően elhatárolja magát a vadzseni szerepétől. Személyes megjelenése — mint minden embernek: megtervezett maszkja — a disztingvált úriemberé, jólfésültebb ő, mint Kosztolányi Dezső, még a csokornyakkendője is pedánsabb. Mennyire ellentmond ez a fiziognómia Warhol markáns, döntéssel sohasem késlekedő, gyakran oly indulatos művészetének. (Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi énje az igazi.) Véletlen, nem véletlen, Gulyás panteonjában sok a dohányzó férfi; nyilván konstruktivista öröksége, hogy plasztikai izgalmat talál a gömb és az egyenes áthatásában. Duchamp szájában angol pipa, feje tetején pedig olyasmi, amit a szokványos fotó nem tudna közvetíteni: meghökkentő gesztusa a kiborotvált, ötágú csillag alakú tonzúra. Hitchcock joviális bulldogfeje adja az alapformát, mélyen ül feketeborsszerű szeme. A plasztikai járulék a — talán túlméretezett — hosszú, vastag Havanna szivar, melyre, mintha ülőrúd volna, címerállatként varjúfiókát mintázott a szobrász. A modellhez méltó, váratlan trilla. A Scheiber-szobor témája látszólag ugyanaz: egy kövér ember, szájában szivarszipkával. A különbség azonban fajsúlybeli. Amíg a felsorolt Gulyás-szobrok fénykép-reprodukció alapján készültek, emez az eredeti festménynek, műalkotásnak áttétele már, az intuíció intuíciója. A kép telve öniróniával, sőt, az önkarikatúra határán áll. Persze, hogy inspirálta Gulyást ez a mű, bár a festményt tovább karikírozta, mégsem lett belőle karikatúra, hanem Scheiber-emlékmű. Hencze Tamást annak idején szemrebbenés nélkül soroltuk az újgeometriába. Ő is így vélekedett magáról. Mondogattam neki — meg is írtam egyszer —, hogy ő olyan Hard Edge festő, akinél nyoma sincs a kemény élnek, ellenkezőleg: foltjainak határai elmosódottak sfumatosak. Síkban tartott konstruktivista festményei mindig is a teret közvetítették. Akkoriban, sajátos módon, gumihengerrel hordta föl a festéket, a mindig ismétlődő motívumokat táblá-Andy Warhol, 1984. Gipsz, 32 cm PANTL MIHÁLY felvételei Sir Alfred Hitchcock, 1983. Gipsz, 30 cm 16 Gulyás Gyula és Hencze Tamás kiállítása