Budapest, 1984. (22. évfolyam)

9. szám szeptember - Andai György: Dühöngő

Dühöngő A lakásban, amely Kenyerespajtásomnak, a szerkesztő elvtársnak otthonául adatott, lassan nemhogy élni, de lakni sem lehet. A minap fölrobbant a fürdőszobai gázbojler, de ez talán mellékes is, hiszen hetek óta nincs víz, amit fölmelegíthetne. A húszlakásos társasházat ellátó vízcső ugyanis több helyütt kilyukadt. Kenyerespajtásom szerint olyan az egész miskulancia, mint a csepegtető öntözésre használt berendezések (Kenyerespajtásom mint szerkesztő egyszer járt téeszben is); a borsónyi lyukakon ki tudja, mióta folyik a víz, amelyet csak akkor vettek észre, amikor hirtelen bokáig felgyülemlett az alagsorban. Akkor elzártak valamilyen főcsapot, riadóztattak minden illetékest, napokig keresték, hol is az a fránya cső. Aztán megtalálták, a szabványosnál mélyebben, szigetelés nélkül, elrozsdásodva, perforálva. Most javítják, javítgatják, hol este zárják el a vizet, hol nappal, órákra — mindezt alig másfél évvel a ház átadása után. — Miért nem írsz a házról, amelyben laksz? — kérdem Kenyerespajtásomat. — Háát... tudod, ha megkérdik, hol lakom, először annyit mondok: lakótelepen. Ha tovább firtatják, melyiken, megmondom: a Cs. utcain. Erről általában nem tudnak a faggatózók, lévén a lakótelep kicsi, új, nem túl nevezetes. Az emberek tehát tovább tudakolóznak, merre is van az a Cs. utca. Akkor kínosan kezdem érezni magam, de kibököm: a második kerületben. Aha — néznek ilyenkor a kutakodók, többnyire már szúrósan, és könyörtelenek: ott mégis, merre? Ekkor nincs helye a további köntörfalazásnak, vallok: a Rózsadombon, majd gyorsan, mentegetőzve hozzáteszem: a túlsó oldalán, á, messze, tudjátok, kint, a Pálvölgyi-barlangnál. — Voltaképpen miért mentegetőzöl? — Mert már ismerem a reagálást — mondja búsan Kenyerespajtásom. — Az ismerősök kedélyeskednek, vihorásznak. No igen, mondják, megszaladt, mi? Hát hiába, akinek jól megy, na, ne is szövegelj! Az ismeretlenek nemigen szólnak, csak végigmérnek, vizslatva, bezárkózva, szinte vádolva: ennek aztán jól mehet, de miből? Hogyan? — Mikor költöztetek ide? — Nincs egy éve. — Azelőtt? — Négy esztendeig Budapesttől huszon-valahány kilométerre laktunk, ugyancsak lakótelepen, ugyancsak két szobában, ugyancsak hatvan négyzetméteren. — Tehát most is lakótelep, két szoba, hatvan négyzetméter, semmi kacsaláb? — Semmi — tárja szét karjait Kenyerespajtás. — Hogy kerültetek ide? — Ezt kaptuk, mármint ezt ajánlották föl. — Drága volt? — Valamivel drágább, mint egy hasonló nagyságú kégli, mondjuk, a kispesti lakótelepen. — És miből fizettétek? — Kölcsönökből. Havonta öt és fél ezer körül törlesztünk, bankhitel, vállalati, családi kölcsön — Kenyerespajtás kínosan feszeng. — Te nem vagy komplett. Skrupulusaid vannak? Évekig bumliztál a francból, kis panelodú a lakásod, rámegy inged-gatyád, és még magyarázkodsz? — Éppen az a baj, hogy mindezt nem tudom mindenkinek, minden neheztelő pillantású irigyemnek részletezni. — De az istenért, miért kell egyáltalán mentegetőzni? — Hát... nem tudom. — Kenyerespajtásom láthatólag nincs meggyőzve. * * * A házban, ahol Kenyerespajtásom lakik, a lakóknak beköltözésükkor hibajegyzéket kellett kiállítaniuk, nyolc példányban, az alábbiak szerint: ,,— a hibajegyzékben előbb a lakásokra, majd a közös területrészekre vonatkozó észrevételek szerepeljenek. A lakások felsorolása a lakásszámok természetes sorrendjében történjék; — az egyes lakásokon belül a hibatételeket helyiségenként kell csoportosítani; — a hibatételek egytől folytatólagosan, a számok természetes rendjében legyenek beszámozva. Egy sorszám csak egyszer szerepelhet a hibajegyzékben; — egy hibatétel csak egy hibát tartalmazzon; — a hibajegyzék ritka sorokkal, jobb oldalon hat centiméter széles margóval legyen gépelve. Egy-egy lakás után hétnyolc cm üres hely maradjon." (Idézet a bank körleveléből) A húsz lakásból több mint másfél ezer hibát jelentettek, természetes rendben, hat centiméter széles margóval. A másfél ezer között voltak apróságok is. (Mindent írjunk be emberek!): ,,a bejárati ajtópánt nincs mázolva; az ablakokat nem lehet a csavarral jól összefogni; az ajtóüveg hibás; a fürdőszobatükör foncsorozása levált" és így tovább. A panaszok többsége azonban nem piti gondokról árulkodott: ,,a falak ferdék és erősen hullámosak; a beépített szekrények és a mennyezet között rés van; a villanykapcsolók körül hiányzik a fal, az üregben szabadon futnak a vezetékek; az előszoba hőszigetelése nincs megoldva; az élelmiszerszekrényben csatornabűz érezhető; a mennyezet több helyen elrepedt; az ablaktok a paneltől körben elvált, ujjnyi résen áramlik a hideg; a falak szigetelése rossz, a szobák átfűthetetlenek; ha az utcán autóbusz, nehéz teherautó halad el, az ablak tokostul mozog; a mennyezet hullámos; a víz sem a kádból, sem a mosdóból, sem a WC-csészéből nem folyik le; a padlóburkolat a fürdőszoba négy sarka felé lejt, nem a lefolyó irányába; a tető vízelvezetése nincs megoldva, az eső, a hólé a lakások ablakába, penészedő falára ömlik." — Miért nem írsz a házról, amelyben laksz? — kérdem, immár másodszor, Kenyerespajtásomat. — Háát... tudod, itt többnyire értelmiségiek laknak. Orvosok, mérnökök, újságírók, közgazdászok... No, van gépkocsivezető meg óvónő is — mondja felderülve. — Na és? — értetlenkedem. — Szóval, már hallottam, hogy egy illetékes azt mondta: — Kényeskednek entellektüelék. — Te nem vagy komplett! Rátok dől az ablak, ajtó, penészesek a ferde falak — ezt panaszolni kényeskedés?! — Háát... nem tudom. — Kenyerespajtásom láthatólag nincs meggyőzve. * * * A házban, ahol Kenyerespajtásom lakik, a több mint másfél ezer hibából a „kivitelező javításra vállalt" 83-at, azaz nyolcvanhármat. A „kivitelező által díjleszállításra vállalt tételek" száma 5, azaz öt. A „kivitelező által kijavításra nem vállalt, ezért a Bank részéről peresítendő hibatételek" száma: 1217, azaz egyezerkettőszáztizenhét. A többi „hibatétel nem áll fenn." (Idézetek a Cs. utcai lakótelep S/XY jelű házában tartott „helyszíni bejárás és egyeztetés" jegyzőkönyvéből.) A „kijavításra nem vállalt hibák" sorsáról megállapodás született: a lakók kaptak (a lakások nagyságától függően) 20, illetve 25 ezer, azaz húsz, illetve huszonötezer forintot. A kisebb, kétszobás lakások ára egyébiránt 860, azaz nyolcszázhatvanezer forint. — Miért nem írsz a házról, amelyben laksz? — kérdem harmadszor Kenyerespajtásomat. — Háát... tudod, nem szeretném, ha hálátlannak tartanának. — Micsoda? — Mi tagadás, kellett némi segítség, hogy egyáltalán lakást kapjak Pesten. — Elvtelen protekciózás? — Tulajdonképpen nem... a cégem is javasolta... talán szükség is van a munkámra... közel kell laknom... — És ki tartana hálátlannak? Akik felismerték, hogy fontos melódhoz megfelelőbb körülmények kellenek, tehát segítettek? Te nem vagy komplett. Mi ez a tömény kisebbrendűségi érzés? * * * — Háát... nem tudom. Kenyerespajtásom láthatólag nincs meggyőzve. * * * A háznak, ahol Kenyerespajtásom lakik, nincs tervdokumentációja. Legalábbis a lakók a mai napig nem látták. Kérték mindenhonnan, írtak mindenüvé, mindenki (bank, generálkivitelező stb.) megnyugtatta őket: „a dokumentációk készülőben vannak", rövidesen megkapják. íme, egy válasz: „A társasház részére szolgáltatandó 8