Budapest, 1984. (22. évfolyam)

1. szám január - Kontler László: Hogyan lettünk főváros?

Buda és Pest látképe, 1787. J. és P. Schaffer kézzel színezett rézkarca hozzájárultak az uralkodók is. 1715-ben megkezdődött, de csak 1770-re ért véget a budai palota építése. A kettős város eközben — főleg vásár idején, amikor népessége többszörösére emelkedett — mind szűkebbnek bizonyult. A városkapukon kívüli Józsefváros és Terézváros, majd Ferencváros kialakulása után, 1789-ben II. József jóváhagyta az első, nem spontánul létrejött külváros, a Lipótváros építési terveit. Rövidesen ez a kerület biztosított teret a város gazdasági életében nyomatékos szerephez jutó nagypolgári rétegek számára. Pest-Buda tehát a XVIII— XIX. század fordulóján — hazai viszonylatban — dinamikusan fejlődő nagyváros, olyan fővárosi jellegű tendenciákkal, amelyek kezdenek egybeesni a hatalom politikai törekvéseivel. 2. II. József uralkodását követően Pest-Buda gazdasági és demográfiai fejlődése, központtá emelkedési folyamata feltartóztathatatlan. A kettős város gazdasági jelentőségének döntő tényezője Pest kereskedelmi központjellege maradt. Még inkább megerősítette ezt a konjunktúra: a XIX. század első évtizedeiben Pesten összpontosult az ország kereskedelmi tőkéjének egyötöde. Az 1820-as évektől újabb lendületet adott a kereskedelem fejlődésének a belső piac növekedése és a közlekedés valóságos forradalma (a Duna-gőzhajózási Társaság megalakulása 1829-ben; az 1836: XXV. tc., amely Pestet a vasúthálózat országos központjává tette), valamint az első bankok létrejötte 24 (Pesti Hazai Első Takarékpénztár, 1839; Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, 1840). 1828-ban kereskedelmi szaklapot adtak ki Pesten, a következő évben pedig kereskedelmi képzőintézetet állítottak föl. Ez a fejlődés, ha szerény mértékben is, ösztönzőleg hatott az egy helyben topogó manufaktúraiparra is. Elősegítette a fellendülést az 1840: XVII. tc. „a gyárak jogviszonyairól". Megalakultak az első iparpártoló testületek (Ipartestület, Védegylet, Gyáralapító Társaság), s működött már néhány színvonalas üzem is Pesten: az Óbudai Hajógyár, a Kőbányai Téglagyár, a Hengermalom. A XVIII. század végén Debrecen volt az ország legnépesebb városa, Pest azonban fél évszázad múlva messze megelőzte százezerre nőtt lakosságával. Európai mértékben ez még mindig meglehetősen csekélynek számított, hiszen a nagy fővárosok lakossága ennek dupláját is meghaladta, nem beszélve a milliós Londonról. A növekedés csaknem ötszörös üteme azonban Európában egyedül Szentpéterváréhoz volt fogható, s világviszonylatban csak az új amerikai városok múlták felül. Buda az ország harmadik legnépesebb városa maradt, így, noha Óbuda lakossága nem szaporodott számottevően, a három város és környéke együttesen elérte a XIX. század közepén a viszonylag tekintélyes 170 ezres népességszámot. Hogy ez a központtá válás szempontjából mit jelentett, elég arra utalni, hogy 1846-ban a többi magyar város közül egyedül Debrecen lakossága emelkedett 50 ezer fölé. Pest valóban kezdett nagyvárosi jelleget ölteni. Megsűrűsödött a postaforgalom: az 1830-as években 11 útvonalon általában hetente kétszer, Bécsbe 1839-től naponta indult postakocsi. Magánvállalkozók is egymás után létesítettek gyorskocsizási intézeteket. A városi közlekedésben állandóan nőtt a fiákerek száma, s az 1840-es években megjelent az omnibusz a Vigadó és a Császár fürdő közötti vonalon. A forgalom nagyságára jellemző, hogy a század első felében 10-ről 50-re nőtt a szállodák száma. Közülük az igazán elegánsak — mint a Vadászkürt vagy az Angol Királynő — már nem a Belvárosban, hanem a Lipótváros belső részén épültek föl. 1850-ben 60 kávéház volt a városban, „a művelt férfinép gyülekezőhelyei", s feltűnően sok (1820 körül mintegy 800) a kocsma, sörház, amit szintén nem annyira a lakosság, mint inkább az utasok száma indokolt. Bővültek a szórakozás, a társasélet lehetőségei is: az igazi mulatságok a bálok, amelyeknek Vízkereszt és Húshagyókedd között volt a szezonja, de gyakoriak — főleg a szegényebb rétegek körében — a búcsúk, majálisok is. A hagyományos Szent János, Illés és Szent István napi körmenetek is veszítettek vallásos tartalmukból, s egyre inkább a látványosság, a szórakoztatás lett a céljuk. Népszerűvé váltak a budai kirándulóhelyek, megkezdődött a promenádok, népkertek kiépülése. Mindez szorosan összefüggött azzal az ambícióval, amelyet József főherceg, az ország helytartója, majd nádora táplált, aki 1795-ben telepedett le Budán. József nádornak több mint fél évszázados tevékenysége alatt az volt a legfőbb becsvágya, hogy Pestből — amelynek felismerte kedvező adottságait — szép nagyvárost, korszerű tartományi székhelyet teremtsen. Öt évtizedes, tervszerűnek mondható fejlődés eredményeképpen vált Pest az ország első városává. Noha a városfejlesztés már II. József alatt megindult, az 1790-es években a Duna még szabályozatlan, az utak rossz állapotban vannak, és nincs közművesítés. József nádor 1801-ben küldte meg felterjesztését az uralkodónak Pest szépítéséről, amelyben javaslatot tett városrendezési terv kidolgozására, anyagi fedezet létesítésére, valamint a tervet végrehajtó szervezet felállítására. A terv 1804—1805-ben készült. Hild János, csehországi származású építőmester terveire alapozta a nádor a Szépítési Tervet, amelyet 1808-ban fogadott el a király. Ez az egész városra nézve előirányozta az utcák szabályozását és a csatornázást. Ezen belül elsősorban az Újváros (Lipótváros) fejlesztését tűzte ki célul. Ez sokkal alkalmasabbnak látszott a reprezentatív városrész szerepének betöltésére, mint a területileg és perspektíváiban egyaránt igen behatárolt Belváros. (Ezt az elgondolást a város későbbi, XIX. századi fejlődése tökéletesen igazolta.) Figyelemre méltó elképzelések születtek a déli külvárosok rendezéséről is. József nádor a szükséges anyagi fedezetet telekeladásból, kölcsönfelvételből és a városi tanács háztartási feleslegéből kívánta biztosítani, de felhívta a figyelmet arra, hogy a szépítés ügyét nem szabad a tanácsra bízni, hiszen az a múltban elhanyagolta városfejlesztési teendőit. Tehát a tanácstól független Szépítési Bizottmányt állítottak fel. A bizottmány működése azonban a kezdeti lendület után ellanyhult, s csak az 1838-as árvíz után élénkült meg újra, ami-