Budapest, 1984. (22. évfolyam)
7. szám július - Hollós László: A törvény szövedéke
A törvény szövedéke Kezdetben teljesen egyértelműnek tűnt minden. A Martinovics-hegyen, a Pethényi út közepén hatalmas villa épült, elzárva a Panoráma büféhez vezető, több évtizede használt, térképen is jelölt utat. A környék lakói által erődnek, várkastélynak, bunkerháznak emlegetett új építményről a Búvár című folyóirat márciusi számában fénykép jelent meg a következő aláírással: „Mulatságos lenne egy vígjátékban, de sajnos ez szomorú valóság. Úgy látszik, nincs, aki gátat vessen az építkezési anarchiának!" — Mindenki háborgott — mondja Veress Pál festőművész. — ,,A Martinovics-hegy régi lakói" aláírással beadványt küldtünk a XII. kerületi Tanácsnak. Takács Endre, a műszaki osztály vezetőhelyettese ezt válaszolta levelünkre a Hegyvidék című lapban 1983 decemberében: ,,A Panoráma büfét megközelítő út magántelek volt, az utolsó telek megközelítésére szolgáló útként funkcionált. Amikor azt beépítették, ez a funkciója természetesen megszűnt. A Panoráma büfét jelenleg a Gaál József utca felől közelíthetik meg, és ez a kialakult útvonal is." A „kialakult útvonal" egy hosszú, meredek, kátyús földút, amely télen és esős időben szinte járhatatlan. Míg régebben az Istenhegyi útról könnyedén be lehetett sétálni a büféhez, most óriásit kell kerülni. A két évvel ezelőtt még állandóan zsúfolt büfé forgalma elapadt. Sötétedés után senki sem merészkedik fel ide. Az építkezés idején nagy veszekedések voltak, az embereket nem engedték át a büféhez. Sokan egyszerűen átmásztak a kerítésen. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, mindenféle mendemonda kering. Azt beszélik, ehhez a szabálytalan építési engedélyhez rengeteg embert meg kellett vesztegetni, s állítólag eltűntek bizonyos iratok a földhivatalból. De menjen fel a büfébe, ott sok érdekes dolgot hallhat. ,,Mindent összetörtek bennem" A hepehupás földút most száraz. Felpörög a homokon a „Summum ius summa iniuria' kerék. Gyalog megyek tovább a fákkal szegélyezett meredek kaptatón. Jó kis túra, amíg felér az ember. De megéri. Gyönyörű innen a kilátás. Tanka Jánosné, vagy ahogy errefelé mindenki hívja: Manyi néni, a büfé vezetője, 1974 óta bérli özvegy Magyar Jánosnétól a Pethényi út 12. alatti családi ház alsó tarktusát. — Higgye el, nem volt könynyű azt a kis pénzt összespórolni a büfére. Tíz évig teljes biztonsággal üzemeltünk, amíg 1982. május 8-án hajnalban megjelentek itt a munkagépek, és fölszedték a szomszédos telken átmenő szolgalmi utat. Ez az építési engedély jogerőre emelkedése után egy nappal történt... Harminc éven át mindenki használta ezt az utat, a kirándulók is, és a kutya sem szólt érte. Most csak ezt a gyalogösvényt használhatjuk. Ha esik, térdig járunk a sárban, az árut sem tudjuk felhozni. Viszszaesett a forgalmunk, a törzsvendégeink nagy részét (sok kisgyermekes családot és idős embert) elvesztettünk. Amikor télen tíz napot vidéken töltöttünk, Magyarné, a jeges csúszós úton nem tudott lemenni vásárolni. Teljesen el volt zárva a külvilágtól. Azt hitte, megőrül. Már a rádiójával beszélgetett. Szóval siralmas a helyzet. — Pedig mindent megpróbáltunk. A Fővárosi Tanács városrendezési és építési főosztálya elutasította fellebbezésemet. (Részlet a főosztály indoklásából: „Megállapítottam, hogy a beépítendő Pethényi út 14/a sz., 9656/6. hr. számú telek 04-es építési övezetben van. A telket építési korlátozás, illetve telekszabályozás nem érinti, szabályos méretű, tehát beépíthető... A hivatalos helyszínrajzon, ill. a telekkönyvi kivonaton nincs jelezve a telken átvezető földút, és az átjárási szolgalom sincs bejegyezve... Helyszíni szemle során megállapítottam, hogy a közcélú zöldterületen lévő büfé a Pethényi út és a Gaál József út kereszteződésénél induló földúton is megközelíthető, bár kétségkívül körülményesebben... Figyelembe véve, hogy az építkezést jogerős építési engedély alapján megkezdték, az elsőfokú határozat megváltoztatására nincs törvényes lehetőség." — Több mint 300 vendégem aláírt egy ívet, amelyben kérték a XII. kerületi Tanácsot, engedélyezze, hogy az eddig használt úton továbbra is járhassanak. Kijött Práger György a TV-Híradótól, és azt mondta, legszívesebben egy dokumentumfilmet készítene, mert 2 percnyi hír erről kevés. Végül is a film nem készült el. Az egész közigazgatást végigjártam, de megmondom őszintén, mindenütt rettenetesen megaláztak... (Manyi néni eddig tartotta magát, de most már sír.) A Fővárosi Tanács április elsején tartott szemléjén megkérdeztük: Ezentúl hogyan hozzuk ide az árut? Egy hölgy gúnyosan azt felelte: „Majd betolják a fák között. Magukon már csak a bíróság segíthet." Azt hittem, menten megnyílik alattam a föld. — Szeretem a munkámat, szeretem az embereket, de most mindent összetörtek bennem. Nehéz ezt szavakkal kifejezni. Mivel nincs más választásunk, pereskedünk. A villát már úgysem fogják lebontani, legalább egy mögötte elkanyarodó utat szeretnénk kapni. Mire az útügy véget ér, a családi ház tulajdonosa két szerződést tesz elém. Az egyik 1965-ben készült, és átjárási útszolgalom létesítéséről szól. A szerződésből kiderül, hogy a Pethényi út mentén fekvő három ingatlant nem lehetett akkoriban közvet-A büféhez vezető utat zárja el 10