Budapest, 1984. (22. évfolyam)

7. szám július - Kertész Péter: Rögök

TETTAMANTI BÉLA rajzai ter beton helyszínre szállításá­ban. Úgy szólt az egyezség, hogy fuvaronként számláznak majd. Néhány hét múlva az üzemvezető lent járt az értéke­sítésin, gondolta, megnézi, rendben mentek-e a beton ki­szállításával kapcsolatban a dolgok. Kiderült, hogy mind­össze négy köbmétert számláz­tak ki az említett címre, mivel a kedves megrendelő bejelentet­te: nem tart igényt több beton­ra. — És ha rájönnek? — kér­dezte az asszony. — Már miért jönnének rá? Négy köbméter: porszemnyi rögöcske. Az történt, hogy menet köz­ben az a két koma, aki a betont kiszállította, felajánlott egy ol­csóbb megoldást. Ők ugyanis, mondták, többfelé fuvaroz­nak, téeszeknek, szövetkeze­teknek, de a kutya se nézi, hogy hová mennyit visznek. Lezúdítják, s bent az irodában valaki aláírja a számlát. így az­tán minden ötödik fuvar után a hatodik Kiss úré lett, a tényle­ges érték feléért. Pontosan annyi betont hoztak, amennyit a kedves megrendelő paran­csolt. Mikor ez megvolt, Kiss úr felfogadott négy-öt kőművest a helyi építőipari szövetkezettől. Délutánonként, valamint szom­bat és vasárnap egyfolytában dolgoztak. No meg fogyasztot­tak is. Egy-egy ebéd ürügyén befaltak három-négy kiló rán­tott húst, hozzá garnírungot, kovászos uborkát. És, termé­szetesen, sört, korlátlanul. Kiss­né mondta is mindenkinek: ha hiszitek, ha nem, havonta csak sörre elmegy nyolc darab ezres. Ő csak tudta: napról napra könyvelt mindent. Nyár végén hiába ment jól az üzlet, le kel­lett állni a munkával, végképp kiürült a bugyelláris. De csak néhány napig árválkodtak a fa­lak. Kiss úr tranzakciója ezút­tal is sikerrel járt. Valahonnan uzsorakamatra szerzett ötvene­zer forintot, s másnap ott sö­röztek megint a kőművesek. Egy ízben egyikük annyira le­gyengült a ménkű sok folya­déktól, hogy képtelen volt fel­venni a vakolókanalat. A fő­nök szemrebbenés nélkül berá­molta a magatehetetlen embert a Polski hátsó ülésére, és szé­pen hazafuvarozta. Nem rendí­tették meg különösebben az ilyesféle dolgok. Tudta, hogy a svarcban mindenki jóval töb­bet teljesít, mint a munkahe­lyén, ezért nem garasoskodott. Ismerte régről az embereit, tud­ta, hogy valamennyien kiváló szakemberek. Ő maga csak művezetősködött mellettük, fél szavakból megértették, akkor is ment a meló, ha anyag után loholt valamerre. Kiss úr nem ismert lehetet­lent. Bámulatos könnyedséggel igazodott el a kapcsolatok labi­rintusában, ezért nem csoda, hogy olyasmihez is hozzáju­tott, amit képtelenség volt meg­szerezni a piacon. Többnyire a cigánykocsmában kezdte a fel­derítést. Fizetett néhány rundó sört, s megnyíltak a lelkek. Ő maga húsz korsóra van hitele­sítve, így nem kellett különö­sebben óvatosnak lennie. Mi­kor aztán kezdett emelkedni a hangulat, bedobta, hogy példá­ul húsz doboz xiladekorra lenne szüksége. Éppen sehol sem le­hetett kapni az országban. Nem telt el két perc, máris elé­be hoztak egy komát meg egy másikat, akik hajlandók voltak tárgyalni. Kiderült, hogy a te­mető kerítését mentek volna le­kenni, csak előbb beugrottak, mert nagyon megszomjaztak. Mostanra meg annyira szomja­sak, hogy ha a kedves kolléga úr továbbra is állja a cehhet, nyugodt szívvel leemelhet a platóról annyi doboz xilade­kort, amennyire csak szüksége van, a holtaknak amúgy is mindegy. Kiss úr ugyanígy vá­sárolt svájci két-gyújtófejes au­tomata kazánt, olasz csempét, belga füstüveget, magyar fe­nyőlécet. — Nem fogunk elcsúszni ezen? — kérdezte az asszony. — Már miért csúsznánk? Ki­csit göröngyös, rögöcskés az út, de megállunk rajta. Ám az asszony csak aggodal­maskodott. Október végén, utánanézhet bárki a füzetében, már több mint egymillióra rú­gott a kiadásuk, s hol van még a parketta, a tapéta, a bútor... A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a rákövetkező hónap végén tető alá került a kétszin­tes ház. Aznap történt ez, ami­kor Kiss úr jobb oldali aortájá­ban megjelent az első rögöcske. KERTÉSZ PÉTER 7

Next

/
Thumbnails
Contents