Budapest, 1984. (22. évfolyam)

7. szám július - Császár Nagy László: Közügyet szolgálni

Közügyet szolgálni Nagy Richárd a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. Életének eddigi 55 éve tele van színes, érdekes fordulatokkal. — Születtem Pesterzsébeten, a Virág Benedek utcai városi házban. Budapest területéről lakoltattak ki ide bennünket, mert nem tudtunk lakbért fizetni. Apám munkanélküli volt akkoriban, anyámat pedig egy sztrájkban való részvétel miatt küldték el a textilgyárból. Kizárólag a polgármester jóindulatának köszönhettük, hogy ideiglenesen ebbe a szükséglakásba költözhettünk. Ma már tudom, egész életemet meghatározta az a közeg, amelyben születtem és felnőttem. Pesterzsébet ugyanis elválaszthatlan volt Dél-Budapest munkáslakta negyedeitől. Közvetlen rokonságomnak szinte minden tagja részt vett az illegális pártmunkában. Emiatt gyakran jöttek hozzánk rendőrök, csendőrök házkutatásra. Az osztály legszegényebb gyerekei közé tartoztam, de kitűnő tanuló voltam. Református hittantanárom el is határozta, hogy legalább a gimnáziumot elvégezteti velem. De megmásította ezt az elhatározását, mert az egyik házkutatás során eszperantó tankönyvet talált nálunk a rendőrség. Márpedig aki akkoriban eszperantóul tanult, rögtön gyanússá vált — nem is alap nélkül. Tizenöt éves koromban vállaltam először munkát, egy fatelepen, majd Weiss Manfréd gyárában, a Martin-kemence mellett. De amikor kiderült, milyen fiatal vagyok, áthelyeztek a kerékpárüzembe. 1943 őszén elektroműszerész tanuló lettem. Nem sokáig, mert az üzemek leálltak. 1944 decemberében katonának hívtak be. Néhány nap múlva két erzsébeti társammal együtt megszöktem. Angyalföldre, a fővárosi szivattyútelepre mentem, itt éltük át az ostrom napjait szüleimmel együtt, majd hazatértünk Erzsébetre. Borzalmas élmény volt a romokkal, emberi és állati tetemekkel telt utcákon végigmenni, húzni magunk után azt a talált kiskocsit, amelyen néhány dunyha volt csupán és néhány megmaradt használati tárgyunk. Helyreállítottuk a lakást, majd anyám első dolga az volt, hogy elvitt az ifjúsági mozgalomba, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségbe. Voltam MADISZ-tisztségviselő, a rádiószakkör vezetője. Plakátokat festettem, agitáltam, szerveztem, szemináriumokat vezettem, hidat építettem, romokat takarítottam, ellátást szerveztem, brosúrák és röpcédulák megjelentetésében működtem közre. Szabadidőmben latinul tanultam. Városi oktatási felelős lettem Erzsébeten. Műszerész tanulóként beléptem a Vasas Szakszervezetbe, bányász voltam Tatabányán, a SZIT (Szakszervezeti Ifjúsági és Tanoncmozgalom) erzsébeti szakszervezetében dolgoztam, majd egy nem indokolt tisztogatás következtében kényszerű búcsút mondtam a Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Vezetőségének, amiért 1955-ben bocsánatot kértek. Tehát 1951-ben újra műszerész lettem a Ganz Villamossági Műveknél. Közben esti egyetemre jártam az ELTE-re. Az egyetem elvégzése után kezdtem az aspirantúrát a Közgazdasági Egyetemen, a gazdaságtörténetet választottam. A KISZ megalakulásakor a politikai munkát választottam, de közgazdasági tanulmányaim egész életre szóló útravalót jelentettek. Ezután Nagy Richárd élete ismét a rendes kerékvágásba került: volt újságíró, rádióriporter, a KISZ KB agitációs és propagandaosztályának vezetője, a KISZ KB titkára; a budapesti KISZ-bizottság első titkára, a Budapesti Pártbizottság osztályvezetője; VIII. kerületi első titkár, a Budapesti Pártbizottság gazdaságpolitikai titkára, parlamenti képviselő. 1974-től a Magyar Televízió elnöke. A múlt esztendő második felétől a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. — Óhatatlanul is felvetődik a kérdés: mit jelentettek az ön életében a változások? — Viszonylag könnyen el tudom fogadni a változásokat. Bár megjegyzem, pályámnak ezek a fordulatai többségükben nem a magam elhatározásából születtek. Mikor úgy gondolták, más területen nagyobb szükség van a munkámra, vittek új feladatra. — Könnyű volt megválni a Magyar Televízió elnöki tisztétől csaknem egy évtized után? — Nem volt könnyű, mert megszerettem ezt a nem könnyű munkát. 1974-ben azért neveztek ki az akkor önállóvá vált MTV elnökének, mert azt mondták, hogy ott jó idegrendszerű emberre van szükség. Ebben tökéletesen igazat mondtak, mert a TV-nél mindenült a világon igen feszült munka folyik. Hatvannyolc ország televíziósaival álltunk állandó kapcsolatban. Szükséges volt megismerni ezeket a szervezeteket meg a rendezőket, politikusokat, művészeket. Két év alatt átolvastam a * világ összes jelentős televíziós szakkönyvét, siettem, mert előttem gyakran váltották egymást a Televízió vezetői. — Előző tisztségében az egész világra ,, rálátott", bejárta a jelentősebb országokat, folyamatokat, tendenciákat ismerhetett meg, jelenlegi munkaterületén viszont egyetlen város gondjaival, esetenként az emberek apró ügyeivel foglalkozik. — Végig ebben a városban éltem, munkaterületeimen alaposan megismerhettem a fővárost, nem újszerű tehát ez a feladat. Csak míg a televíziónál főként elméleti, ideológiai, esztétikai, technikai kérdésekkel foglalkoztam, addig itt a főváros iparával, kereskedelmével, termelési-ellátási kérdésekkel, idegenforgalommal. Nem szűkebb ez a munkaterület, hanem egészen más jellegű. A felelősség sem kisebb, hiszen a teendőim szoros kapcsolatban állnak az emberek ellátásával, és ez ma közismerten nem könnyű feladat. Mindezek mellett számos olyan tisztségem van — elnöke vagyok például az idegenforgalmi és a termelési-ellátási bizottságnak, a cigánykoordinációs bizottságnak —, amely rengeteg feladatot ró rám. Lényeges különbség viszont, hogy míg korábbi munkakörömben az egyedi, gyors döntések voltak túlsúlyban, addig itt lényegesen több az irásos munka. Ez már a tanácsi munka jellegéből fakad. — Jelenlegi munkakörében mennyire befolyásolják gyermekkori budapesti emlékei? — Mint említettem, egy világváros déli peremén nőttem fel, azok az évek egész életemet meghatározzák. A városnak azon a táján mindig szegényebb emberek éltek. Fontosnak érzem, tartom ma is, hogy az ő szemszögükből ismertem meg az életet. Elegendő talán csak a termelésiellátási bizottságban végzett munkámat említeni. Külön is törekszem arra, hogy segítsük azokat, akiknek kicsi a jövedelmük, s nem tudnak könnyebb életet teremteni maguknak. Példaként talán annyit, hogy a húsárak ma már érzékenyen érintik ezt a réteget. Tehát kötelességünk viszonylag olcsóbb termékekből színvonalas ellátást biztosítani számukra. De nem csupán e városrészek lakóiról van szó, hanem az alacsony jövedelmű nyugdíjasokról, az átlagosnál kisebb keresetű 2