Budapest, 1984. (22. évfolyam)

6. szám június - Császár Nagy László: Közművelődés árnyékban

A közelmúltban számítógépes tábort akartunk szervezni, de a maszek 320 ezer forintért kölcsönzött volna egyetlen számítógépet, ami kevés is lett volna a tábor megszervezéséhez. Izsó Zsuzsa, a Danuvia Gorkij Művelődési Központjának igazgatója, viszonylag szerencsés helyzetben van, mert munkájukat segíti a gyár. Szavaiból kiderül, hogy a bevételért újabban keményen meg kell dolgozniuk a népművelőknek: — A jelenlegi körülmények nem kedveznek a közművelődésnek, hiszen munka után inkább mellékmunkát vállalnak az emberek. A korábbinál sokkal több energiára van szükség ahhoz, hogy megteljenek a széksorok. Több olyan programot — filmklub, táncház — rendezünk, amelyekre nem csupán a gyárból, hanem az egész kerületből eljönnek az érdeklődők. Napjainkra megváltozott a népművelők szerepe, hiszen nemcsak a humán műveltség terjesztését, hanem a praktikus ismeretek átadását is igénylik tőlünk. Nyáron meg a korrepetálást. Tavaly a nyári szünidőben 324 bukott diákot tanítottak népművelőink. Az idén a pedagógusok jelzése szerint több gyerekre számíthatunk. Radvány Tiborné, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XIV. kerületi főkönyvtárának igazgatója, előbb az adatokkal ismertet meg. Elmondja: a kerületi könyvtárak alapterülete összesen 570 négyzetméter, vagyis 0,3 négyzetdeciméter jut egy lakosra. Olvasóik 155355 kötet közül válogathatnak, a kerület minden lakójára csaknem egy könyv jut. Olvasóik száma 7241. — Leginkább nyugdíjasok járnak hozzánk — mondja —, de örömteli változás, hogy kölcsönzőink egyötöde a fiatalabb nemzedékhez tartozik. Ők főként az iskolai kötelező olvasmányokat kölcsönzik. Igyekszünk velük fogalkozni, könyveket ajánlunk, megbeszéljük olvasmányélményeiket, hogy rendszeres látogatóink legyenek. Számos olyan vetélkedőt rendezünk, amely a könyvek használatára ösztökéli a diákokat. Nyáron olvasótáborokat szervezünk. Darvas Lászlóné, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum közművelődési osztályvezetője, keveset szól, de szavain érdemes elgondolkodni: — Anyagi megbecsülésünk ismeretében bárki beláthatja: csak igazán megszállott embereknek való ez a pálya. A meglévő ellentmondások mellett az is nehezíti munkánkat, hogy a tájékozódásra és feltöltődésre szánt idő nagy részét elrabolja tőlünk az adminisztráció. Hatáselemzéssel is kellene foglalkoznunk, de erre végképp nem jut időnk. Olyannyira ismeretlen a munkánk, hogy még a szűkebb környezetünkben dolgozók sem tudják, mit várhatnak valójában tőlünk. Gyanítom, ha egyszer bezárnánk az intézményeinket, a környezetünk észre se venné, hogy nem dolgozunk . . . Lehel László, a Budapest Sportcsarnok rendezvényosztályának vezetője úgy véli: a népművelői munka feltételeinek hiányosságai mellett szemléletbeli fogyatékosságok is közrejátszanak abban, hogy a szakma megbecsülése mélypontjára zuhant. El is beszél egy történetet arról, hogy csepeli népművelő korában — mivel a hirdetővállalat plakátragasztóit nem tudta megfizetni — maga kelt útra, hogy — szabályellenesen — plakátokat ragasszon, felhívja a figyelmet egy-egy rendezvényükre. Mindezt az érdemi munka helyett tette, kényszerűségből. — Még a kulturális vezetés se ismeri el — mondja —, hogy a népművelő nem csupán egy-egy rendezvényre készül, hanem folyamatokban gondolkodik. Mert minden rendezvény része annak a programnak, amely meghatározza az adott kerület közművelődését. Ehhez pedig a népművelőnek képeznie kell(ene) magát, hogy másokat is művelhessen. A szakma rangvesztését mutatja, hogy — bár tudj uk — csak úgy maradhatunk versenyben a világgal, ha az embereknek a fejét is rendben tartjuk, mégis kevés szó esik erről a nyilvánosság előtt. Sérelmezzük, hogy a népművelő munkát nem ismerik el alkotásnak, ugyanakkor, ha bármelyik művész összeválogat néhány verset, vagy összeállít valamilyen silány műsort, a rendező nevét fel kell tüntetni a plakáton. Ez még akkor sem illeti meg a népművelőt, ha valóban nívós munkát végez. Nem a szerzői jogdíj miatt mondom — ami önmagában is megszüntetné anyagi megbecsülésünk fogyatékosságait —, hanem az erkölcsi elismerés miatt. Lámpásnak kellene lennünk, de szolgáltatássá degradálódott ez a pálya, amelyen a népművelőnek csak annyi a szerepe, hogy megpróbálja biztosítani a technikai berendezéseket a látogatóinak. Aztán nézi a vendégeket, hogy azok csodálják, miként játszik a gép a géppel. Ahelyett, hogy megtanítaná az embereket arra, ők miként játszhatnak a géppel, és ho-A millenniumi emlékmű a híd felől nézve gyan játszhat az ember az emberrel. A feladat tehát megváltozott, de a technikai csodabogarak kezelése mellett meg kell tanulni az emberekkel való törődést is. Erről győznek meg a XIV. kerületi Tanács elnökhelyettesének, Vitéz Lórántnénak szavai is: — A szabad idő növekedésével megnőtt a társadalom felelőssége. Egészségügyi bizottságunk is megállapította, hogy emelkedett a fiatalok körében az alkoholfogyasztás, ezen belül is a tömény szeszes italoké. Talán éppen azért, mert nem tudunk megfelelő programot, tartalmas szórakozási lehetőségeket biztosítani ennek a nemzedéknek. Emiatt talán nem érzik, hogy kellően törődünk velük. Szóba került nemrégiben egy alkoholmentes klub létesítése. Ezért azonban nem lelkesedtek a fiatalok. Ekkor határoztuk el, hogy nyitunk egy Blues-kocsmát, ahol fröccsöt lehet inni, de gondoskodunk a tartalmas programokról is. így például bemutatjunk a népek zenéjét és táncukat. A rendezvény sikere bennünket is meglepett. Remélhetőleg ezen felbuzdulva népművelőink még számos, ehhez hasonló tartalmas programot szerveznek, és sok fiatalt visszatarthatunk az elkallódástól. Ez csupán egy példa, de népművelőink — gondjaik ellenére is — érzik saját felelősségüket, nekünk viszont a feltételek biztosításán és a nagyobb társadalmi megbecsülésünk kimunkálásának lehetőségein kell gondolkodnunk, és mindent megtenni azért, hogy ez ne csupán beszélgetések, értekezletek témája maradjon. CSÁSZÁR NAGY LÁSZLÓ A Városligeti-tó