Budapest, 1984. (22. évfolyam)

6. szám június - Császár Nagy László: Közművelődés árnyékban

Közművelődés árnyékban BESZÉLGETÉSEK ZUGLÓRÓL Zuglóhoz bőkezű volt a történelem. Hiszen — mint azt Szabó Bendegúz és llinszky Istvánná helytörténeti kalauzában olvasom — már a legrégibb (történelmünk előtti) időkben is éltek emberek ,,a kerületben". ,,A Nagy Lajos király útján egy badeni korból származó kerámiára bukkantak. Az Egressy úton ebből a korból származó edények, a Paskál-malom mellett pedig bögrék kerültek elő." Ugyancsak régészeti leletek bizonyítják, hogy a korai vaskorban és a római korban is lakott terület volt Zugló egy része. Egy sírlelet és egy ritkaságnak számító viking kard pedig arról tanúskodik, hogy eleink már a honfoglalás idején is otthonuknak választották ezt a vidéket. 1286-ban — történelmünk során először — a nemes nemzetet országgyűlésre szólították a Rákos mezejére. Lépjünk egy nagyot az időben: a múlt század közepén már villák sorakoztak a Városliget szélén, és a század nyolcvanas éveiben sorra építették fel házaikat Zuglóban a pesti polgárok. Honnan is ered a városrész neve? Egyes nézetek szerint a szugló német eredetű szó, mocsárlyukat jelent. De Kiss Lajos földrajzi etimológiai szótára eldönti a vitát: sarok, szöglet, zug jelentésű magyar szó. Már 1910-ben így értelmezte a Magyar Nyelvőr is. így ír: ,,A mi rejtélyes Zuglónk tehát annyit jelent: a pesti határnak egy kis sarka, zuga." Napjainkban Zugló már korántsem nevezhető még csak a főváros peremkerületének sem, hiszen főbb közlekedési csomópontjairól a Belváros jó negyedóra alatt elérhető. A városrész fejlődése napjainkban — a gazdasági nehézségek ellenére is — kiegyensúlyozottnak mondható. Számos jele van a zuglóiak egészséges lokálpatriotizmusának, a kerülethez való kötődésének. Büszkék a Városligetre és környékére, a Sportcsarnokra, patinás iskoláikra és közintézményeikre is. Zuglónak megvan a sajátos arculata, hangulata. A városrész háromnegyede rendezett. Jórészt elődeik jóvoltából alakult ki a városszerkezet — könnyen megközelíthető főútvonalaival és csendes utcáival, fáival és ligeteivel. A beépített és a zöldterület aránya ma kedvező. Talán éppen ez az emberközpontúság jelenti a városrész vonzerejét. * A főváros XIV. kerületének lélekszáma 200 ezer felé közeledik. A városrészben kilencvenhat népművelő dolgozik. A számok továbbgondolkodásra késztetnek. — Ebből is láthatja — szögezi le beszélgetésünk elején Eőry Márta, a kerületi tanács közművelődési csoportjának vezetője —, hogy kevesen vagyunk, hiszen a kerületben több olyan intézmény működik, amely nem csupán a városrész közművelődési feladatait látja el. Mindössze egy tanácsi közművelődési intézmény van a kerületünkben. Ugyanakkor az ötnapos munkahét bevezetésével megváltoztak a lakosság igényei, a népművelőknek is alkalmazkodniuk kellett a változásokhoz. Fontos volt hát elemezni, hogy a kerületben működő intézmények munkatársai miként készültek fel az újabb feladatokra, és megbecsülésük mennyiben segíti munkájukat. A kerületi tanács végrehajtó bizottsága február végén napirendre tűzte a közművelődésben dolgozók helyzetét, erkölcsi és anyagi megbecsülésüket. Megállapították egyebek között: az elmúlt öt esztendőben nőtt a diplomás népművelők száma a közművelődésben. Továbbképzésben való részvételük azonban — annak ellenére, hogy munkájuk elvégzéséhez nélkülözhetetlen — hullámzó képet mutat. Negyvenegyen semmiféle továbbképzésben nem vettek rész, tizenkilencen a politikai, huszonketten pedig a szakmai oktatást választották. Annál inkább elgondolkoztatok viszont az anyagi megbecsülésüket mutató számsorok. A legalacsonyabb fizetés 2500, a legmagasabb 7000 forint ebben a munkakörben. A népművelők 70 százaléka nem jut egyéb jövedelemhez a munkabérén kívül. A csoportvezető szavai híven tükrözik az erkölcsi megbecsülés fogyatékosságait: — Harmincnyolc munkatársuknak egyáltalán nincs kitüntetése. A legmagasabb szakmai elismeréssel, a Kiváló népművelő kitüntetéssel sem büszkélkedhet egyetlen munkatársunk sem. Erkölcsi elismertségünket némiképp javította a nemrégiben bevezetett osztályvezetői dicséret, amellyel tavaly négy népművelőt jutalmaztak. Saját helyzetüket megítélve, harminchármán úgy látják: csak szűkebb környezetük becsüli tevékenységüket, ennek azonban nincs társadalmi súlya. 39 munkatársunk vélekedése szerint munkájukat nem értékelik eléggé. Heten tartják arányosnak anyagi és erkölcsi megbecsülésüket a végzett munkájukkal. Tizenketten szóltak az elismerés teljes hiányáról. Tizennyolcan forgatják fejükben a gondolatot, hogy a közművelődési munka más területén kellene szerencsét próbálni, tizenketten pedig a pálya elhagyását fontolgatják. Figyelmeztető számok. De nézzünk a számok mögé. 777-gont Lászlóné, a XIV. kerületi Művelődési Ház előadója, szavai már az okokra is rávilágítanak: — Mindenekelőtt arra kellene választ keresni: van-e módunk és lehetőségünk a folyamatos önképzésre, tájékozódásra? A folyóiratok és az új könyvek megvásárlására, a rendszeres színházlátogatás, továbbá az ebben a szakmában elengedhetetlen kapcsolattartás legalább 2000 forinttal terhelné a költségvetésünket. De kérdés, a jelenlegi fizetésből ki engedheti meg ezt magának? Mi például — még egy ideig — egy barkácsműhelyből átalakított 60—70 négyzetméteres házban dolgozunk. Látványos, bevételünket növelő programot nem szervezhetünk. Márpedig, ha a bevételtől függ majd a jövedelmünk, talán jobban járunk, ha semmit nem szervezünk. És ez bizonyára nem csupán az én gondom. Ezért különféle szolgáltatásokkal igyekszünk segíteni a hozzánk fordulókat. Sok gazdasági munkaközösség azonban lényegesen korszerűbb technikai feltételeket tud biztosítani saját szolgáltatásaihoz. Az is megesik, hogy azok a szülők, akik gyermekük névnapi köszöntőjét a művelődési házban rendezik, magukkal hozzák saját videomagnójukat, mert a mienket elavultnak tartják. Hogyan versenyezhetnénk mi velük, amikor évente kétmillió forintból gazdálkodunk. 2 XIV. kerület Angol utca 13.