Budapest, 1984. (22. évfolyam)

3. szám március - Frank János: Nehéz veretű plakátok

ORSZÁGOS/ÉPÍTÉSZETI LKIÁLLITÁ: lú, nem dogmatikusan merev groteszk metszésű jegy. Szorosan rátolta, ráragasztotta a grafikus a másik jegyet, a zérust. Itt fejtette ki először a magyar nemzetiszínű piros-fehér-zöld lőtábla teljes körét. (Egy egészen eredeti zöld színt kevert ki ezen a munkán, mást, szebbet, mint a zászlókon van.) Tudom, festett már céltáblát korábban Peter Blake (1961), a Pop-Art festő vagy Jasper Johns (1968), de Papp dátumnak alkalmazta, szemet vonzó motívumnak, hogy az ember célba találjon, vagyis a plakát elvezesse a vásárba. ,, Tipográfia, szókép, márkajelzés egyenrangú lehet a képi ábrázolással; máskor csak a kiegészítője. Dekoratív, ugyanakkor faktúra is. Rövid, parancsoló, azonnal érthető. A betűtípusok sokfélesége, a betűcsaládok, -fokozatok választéka rengeteg megoldást kínál. " Papp Gábor vonzalma a tipográfia, a betű iránt, talán még erősebb volt, mint más grafikusnál. Amikor egy interjúban megkérdeztem, hol tanulta a betűírást, ezt válaszolta: ,.Lakatos tanító nénitől Dicsőszentmártonban. Az úgynevezett — angol, félkövér, acélmetszet betűket tanította. Még palatáblára másoltuk." Már jóval a nosztalgiakorszak előtt föltűntek ezek a dőlt tradicionális kézírású sorok grafikáin. Egy időben szerelmes a Garamond betűtípusba; verzálba, kurrensbe, kurzívba — mindegyikbe. Hihetetlen munkabírással, ecsetheggyel dobta föl szövegeit nyomdai precizitással. Volt szíve abbahagyni, amikor a — szaporább — Lettrasetet kitalálták. A magyar olvasók nem is tudják, hogy az BAKOS ÁGNES felvételei Élet és Irodalom mindmáig használatos címfejét Papp tervezte. Ez a kopf olyan szuggesztív, hogy a szerkesztők még azt is elnézték, hogy a poetica licentia jogán eltér a szigorúan vett nyomdai helyesírástól. „Az emblémának a jelszónál vagy az epigrammatikus tömörségnél is tömörebbnek kell lennie. Tervezőjének le kell nyesegetnie minden művészkedő kinövést, meg kell torpannia a legvonzóbb asszociációs ugrás előtt is. Olyan szolidra kell kovácsolnia müvét, hogy az a leghosszabb pályafutást is kibírja." Fenti tételét volt módja gyakorlatban is bizonyítani. Nemritkán plakátjainak grafikai epicentrumát, magját is emblémává írta át. Akkor tervezte a Tokaji szamorodni bor címkéjét, amikor még nagyban divatban volt a modernkedés, a „jó pofa", karikaturisztikus hangvétel. Ezen a tokajis üvegen már talpas, antikva betűk jelzik tartalmukat, mindez barokkos, tollal rajzolt Blondel-keretben. „Szeretném egyszer egy vállalat — csak vizuális — propagandáját egyedül vezetni, koordinálni" — sóhajtotta a művész egyszer. Teljesült ez a vágya; a Magyar Posta megbízta komplex grafikai propagandájával. A postaemblémát is ő rajzolta. Természetesen postakürtöt. De olyant, hogy sem egy vonással több, sem kevesebb nincs ezen az ábrán. És ha nagyon figyeljük ennek a fúvós hangszernek csigahajlatát, felfedezzük benne — újra és újra — a kedvenc céltáblamotívumot. Külön tanulmányt érdekelne Papp posta-grafikája. O tervezte az irányítószámokra, a Toshibarendszerre való áttérés rajzos kampányát; ha táviratot kapunk, Papp Gábor elegáns, ablakos sötétzöld borítékja védi, s ma is, halála után is az ő karácsonyi hirdetéseit közli a lapokban a posta. Legteljesebb sikereinek idején is, mindig elégedetlen magával. Nem volt igaza. Fennen hangoztatta, hogy távol áll tőle az elmélet: megnyilatkozásaiból, aforizmáiból kiolvashattuk, hogy a mélyén poéta doctus volt ő. Pályafutása utolsó évtizedeiben konzekvensen kerülte az alakrajzot, holott brilliánsan rajzolt; legelső, jelentékeny díját is egy sokfigurás, Brueghel-e s kompozíciójáért kapta. Par excellence alkalmazott grafikusnak vallotta magát, sőt, némileg lenézte a grand art-t — a rossz képzőművészetet, persze jogosan — grafikai, design-munkásságának mégis fő erénye, hogy igenis képzőművészeti szintű. Nem kis részben neki köszönhető, hogy virágkorában a magyar alkalmazott grafika jobb volt, mint a magyar képzőművészet. Távol tartotta magát a stílusirányzatoktól, stílusváltásoktól, mégis naprakészen korszerű volt mindig. Vagyis érzékenyen reagált a világtendenciákra. Csakhogy minden külső hatást, új formanyelvet a Papp Gábor-i idiómára fordított. Előadásának szűkszavúsága nem volt eredendő tulajdonsága. Tudatosan alakította ki ezt a magatartást, mígnem mindez második természetévé vált. Ez a művészeti nyelv, szinte egybevág életvitelével, fanyar hanghordozásával, eleganciájával. Az alkalmazott grafikus — mondta Papp: „nem a maga örömére, illetve nem csak a maga örömére" dolgozik. Őneki viszont a legtöbb munkája öröm volt, annyi gusztussal rajzolt, festett, szerkesztett. A magyar grafikai és plakátművészetben párját ritkítja az ilyen tektonikus, konstruktív — korántsem konstruktivista —, súlyos munka, mint a Papp Gáboré. Nehéz veretű reklám. Egyensúly és sok-sok izgalom árán megszerzett nyugalom jellemzi ezt a művészetet. A legpontosabban mondva: vérbő és „sachlich" egyszerre. FRANK JÁNOS