Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Pukánszkyné Kádár Jolán: így éltünk a század elején

.. .Szombaton a várbeli Dísz téren lehetett piacra menni zsébet-hld hídfője még nem volt kiképezve — volt piac, szombaton a várbeli Dísz téren. A közbülső négy hétköznapból kettőn a Krisztina téren, kettőn meg a Széna téren lehetett vásárolni. A Vízivárosban (hivatalosan Batthyány, de a köznyelvben makacsul Bomba térnek hívott téren), a lerombolt, szép barokk házak helyén már állt a Vásárcsarnok, de ezzel — éppúgy, mint a két világháború közt épült kisebb, Krisztina körúti vásárcsarnokkal — a konzervatív budaiak sose tudtak megbarátkozni. Az üzleti központ a vízivárosi Fő utcában és környékén volt: porcelánt és üveget Rubletzkynél, szövetet és vásznat Hauer és Mártonnál, virágot Nonn Juliskánál, kalapot Meszanek Teréznél vett évtizedeken át a budai polgár, de Gretschl ékszer- és órásboltja már a 18. század óta ott állott (még ma is működik mint órásmühely) a Corvin téren, s márkás órákat készített, akárcsak a Döbrentei téri Hoser órás. Kávéház nem volt sok, annál inkább cukrászda: a Fő utcai Friedl, a Krisztina téri Auguszt s főképp a várbeli Ruszwurm. Az Iskola utcában Bilicsi Tivadar apja papírboltot nyitott, amelyben könyveket és kottákat is lehetett kapni. Budán nemzedékek óta ugyanazok a családok éltek, míg a dinamikusan fejlődő Pesten új elemekkel töltődött fel a lakosság. A Gellérthegy keleti lejtőjének környékén (a réten) még virágot szedtünk, a Műegyetemet akkor építették. Az Eötvös kollégium Pesten, a Csillag utcában székelt, s a ciszterciták Villányi úti templomának és gimnáziumának még híre-hamva se volt. A Sas-hegyet még nem parcellázták, hármas csúcsa még szűzen zöldellt, s kis fenyőerdejében tavasszal vadon virágzott az írisz. persze nem voltam olyan szerencsés, mint Mixich néni, és már másnap át kellett mennem Pestre — felvételi vizsgát tenni. Ez kitűnően sikerült. Teljesült hőn óhajtott vágyam: gimnazista lettem. De az „új" Andrássy út és a Csengery utca sarkán fekvő iskola végképp nem tetszett. Temesvárott egy 1903-ban épült gyönyörű iskolába jártam, folyosói szélesek, udvara nagy. A Béga-part füzesei idelátszottak, s tavasszal, mikor tele volt a város akácfavirággal, bódítóan áradt be az ablakon az édes illat. A pesti iskolát bérházból alakították át. Abban az időben a szép és hosszú Andrássy úton alig állott középület. Ennek oka, hogy a millenniumra mindenképp be akarván végezni a házak építését, a magántőke igénybevételére volt szükség, amelyet olcsó telkekkel és nagy adókedvezményekkel igyekeztek megnyerni. A magántulajdonosok természetesen jövedelmezőnek ígérkező bérházakat építettek. A következmény: túlépítkezés. A lakásokat nem tudták kiadni, s a bérházak egy részét átalakították közcélokra — iskolákká, hivatalokká. A tantermek faláttörésekkel még csak kialakíthatók voltak, nagyobb bajt okozott a folyosó hiánya. A meglévő keskeny, üvegezett függőfolyosó éppúgy nem alkalmas arra, hogy benne ötszáz tanuló pihenjen a tízpercekben, mint a kicsi, kopár bérházudvar. így a lakások udvari helyiségeiből „üdülőket" alakítottak. Ezekben mindent lehetett, csak éppen „üdülni" nem. Szűkek voltak és szellőzetlenek, ha rájuk gondolok, csak szardellapaszta- és verejtékszagra, zsivajos tolongásra emlékszem. Azt hittem, azzal, hogy gimnazista lettem, minden problémám megoldódott. Pedig csak most kezdődtek igazán. Mixich néninél nem lakhattam tovább, mert a szünidő végeztével hazajött fia, Mixich Lajos tanár, Földi János munkásságának kitűnő kutatója, s így nem maradhattam az egyetlen szobában. Pestre költöztünk. Két testvérem már úgyis Pesten tanult, és idősebbik bátyám a Pesti Hírlapnál helyezkedett el újságírónak. Semmi értelme nem volt, hogy anyám egyedül maradjon Temesvárott. De a Pestre költözéshez lakás kellett, s ha Pesten nem volt is lakásínség, de lakáshiány igen. A millennium idején ugyanis túlépítkeztek, bekövetkezett a „házkrach", s egy ideig szünetelt az építkezés. Épp 1908 táján telítődött ismét a város. Valamelyik ismerősünk egyelőre szerzett nekünk albérleti szobát az Árpád utcában. Borzalmas volt. Fenn valahol a harmadik emeleten „Licht-Budán, a Vízivárosban kezdődött a városnézés hof"-ra nézett. Ilyet se láttam Temesvárott. Aztán egy délután elindultunk anyámmal lakást keresni. Valahogy betévedtünk a legsötétebb Ferencvárosba, s a Liliom utca tájékán elvétve lógtak kis cédulák a kapukon, kiadó lakást hirdetve. Megnéztünk egy párat, s elborzadva és csüggedten tértünk vissza. A komfort nélküli lakások sötétek és piszkosak voltak.W. C. a folyosó végén. Mitévők legyünk hát? Délutánonként álltam „Dunánk szélén a pesti parton", s vágyva néztem az Arany János megénekelte Vár gyönyörű sziluettjét. Ismét a drága jó Mixich néni segített. Ismerősének, az evangélikus segédlelkésznek volt a Várban egy háromszobás hivatali lakása, de nőtlen lévén kiadta, magának csak egy udvari szobát tartva meg. A másik kettő elég volt nekünk, lévén táncterem nagyságú. (A ház most is áll az evangélikus templom mellett, a Bécsi kapu tér sarkán.) A temesvári villanyvilágításos villalakás után mintha a középkorba csöppentünk volna. Igaz, hogy itt — vízvezeték lévén — nem kellett a kerekes kútról hordani a vizet, mint Temesvárott. Sőt, a konyhában egy gázrezsó is akadt. De ismét előkerültek a petróleumlámpák, még a disszertációmat is petróleumfénynél írtam. Eme sanyarúságokért kárpótolt a Vár, az édes, gyönyörű Vár, ifjúkorom Tündérkertje. Egy bájos és patinás kisváros a világvárossá duzzadni kezdő főváros közepén. Nagyon kevéssé hasonlított a mostani Várhoz, ami jobbára idegenforgalmi látványosság. Autóbuszok ontják a turistákat, csoszogásuk elűzi a Mátyástemplom áhítatát s az utcák csöndjét. Még nem állt a Hilton-szálló, sem a Levéltár, amelynek hatalmas tömbje agyoncsapta a Bécsi kapu tér intimitását. Helyén kis egyemeletes, még a középkorból eredő házak húzódtak meg. A Bécsi kaput ugyan a „nagy forgalomra" hivatkozva lebontották, hogy aztán 1936-ban, mikor igazán nagy lett a forgalom, visszaépítsék. Az utcákon nem volt tülekedés, autóbuszról még nem is álmodtunk, néhány fogat és egyéb lovaskocsi kapaszkodott fel az Ostrom utcán. A lakosság jó része arisztokrata volt, palotáik gyönyörű régi kapualjaikkal ott sorakoztak főképp a Tárnok, Országház, Úri utcában, meg a Dísz téren. De velünk szemben, a Werbőczi (ma Táncsics Mihály) utcán is büszkélkedett épület: a Zichy-, Pallavicini- és az Apponyipalota. Egyébként a bennszülött kisiparosok mellett a lakosság zömét minisztériumi tisztviselők alkották, hisz a 38