Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Széchy Ágnes: Régen a jégen

tást rendeztek, bemutató korcsolyázásra hívták meg az amerikai Jackson Haines-t, és szép bevétellel zárták a februári korcso­lyabált a Vigadó termeiben. (Az 1984. évi Európa-bajnokság megnyitó fogadását is itt rendezik majd.) A későbbiek során hagyománnyá vált a bál a Vigadóban, külföldi bajnokok vendég­szereplése, a karácsonyfa-ünnepély és a jég­karnevál. 1874-ben a melegedőház leégett; pályáza­tot hirdettek új klubház tervezésére. Lech­ner Ödön nyerte meg a pályázatot. A csar­nokot végleges formájában, berendezve 1878. január 1-én adták át, noha már 1875-ben felépült. A főváros több mint 22 ezer négyzetméternyi területet, a tó egyharma­dát bocsátotta a korcsolyázók rendelkezé­sére. 1879-ben sikerült biztosítani az állan­dó világítást, így sötétedés után is lehetett korcsolyázni. Komoly gondot okozott azon­ban az időjárás teljes bizonytalansága. Erős fagyban is beletelt egy hétbe míg a viszony­lag mély vizű tó befagyott. Szóba került, hogy lecsapolják a tavat, vagy feltöltik a medrét, vagy keresnek a közelben egy megfelelő sík területet, amelyet fel lehet önteni, és ahol az 1—2 centiméteres jég­hez nem kell komoly fagy. Az egyesület választmánya az utóbbi mellett döntött, noha sem a tagság, sem a városi hatósá­gok nem lelkesedtek a tervért. 1887-re a Stefánia és az Aréna út között (Népstadi­on és Dózsa György út) készen állt a tíz­ezer négyzetméteres új pálya a hozzá tar­tozó melegedőcsarnokkal. A kispálya hamarosan ugyanolyan köz­kedveltté vált, mint a nagy, főleg korai meg­nyitása miatt. Az 1889/90-es idényben 78 napon át tartották nyitva a pályát. Ehhez képest a jelenlegi műjégpálya száznapos idé­nye nem túl bőséges. 1893 januárjában határozták el, hogy a régi tóparti csarnokot lebontják, és az ere­deti elképzelések alapján új, nagyobb és korszerűbb csarnokot építenek. Ugyanezen év december 7-én meg is nyitották az új épületet. Ez a második világháborúig üze­melt. Külső képe ma is a régi, leszámítva a híd felé eső szárny egy részének hiányát, ahol bombatalálat érte. Ezért nincs most sem elég öltöző. Időközben a főváros kitisztíttatta a tó medrét, és rendezte a tavat tápláló Rákos patakot, valamint az elvezető csatornákat. Ezzel azonban távolról sem oldódott meg a tófenék végleges rendezése. Az 1901/02-es idényben egyik pályát sem tudták megnyit­ni; a villamosmegállóknál rendszeresített kis hirdetőtáblákra egyszer sem került fel a nyitvatartási jelző zászló. Már az előző évben sem kedvezett az időjárás, olyany­nyira, hogy az országos bajnokságokat a Tátrában, a Csorba-tavon kellett megtar­tani. A természetes kispálya nem válhatott állandó létesítménnyé, mivel ott nyáron játszóteret rendeztek be. Egyetlen megol-i Kronberger Lili 1908-tól 1911-ig volt világbajnok Méray-Horváth Opika 1912-től 1914-ig világbajnok dásul a tófenék megemelése és lebetono­zása kínálkozott. A fővárosi tanáccsal kötött megállapo­dás alapján az egylet lemondott a kispályá­ról és annak melegedőcsarnokáról, és anya­gilag is hozzájárult a betonozási munkához. Az eredmény a csarnok előtti 8 ezer négy­zetméteres betonpálya volt, amelyet azon­ban nagy fagyok idején össze kellett kap­csolni a 26 ezer négyzetméteres, természe­tes alapú tópályával. Ezt és még számos más technikai feladatot megoldottak. 1904-ben már november 17-én korcsolyázhat­tak, alig tíz nappal később, mint a jelenlegi műjégnyitás. Ebben az idényben rendezték meg a hatalmas sikert arató Télapó-ünnepséget 500 jelmezes szereplővel, ismételten ki­használva a Vajdahunyad adta természetes díszlethátteret. A sikeren felbuzdulva a kö­vetkező télen valóságos búcsút rendeztek a jégen, lacikonyhával, borozóval, vásár­fiát árusító sátrakkal. Később, a felszaba­dulás előtt ez a hagyomány ismét feléledt, de sajnos ma már a rock-korinak nevezett tömegcsúszkáláson kívül látványosság ren­dezésére nincs sem erő, sem koncepció, sem vállalkozó kedv. 1908-ban a Budapesti Korcsolyázó Egylet 50 évre szóló szerződést kötött a főváros­sal. „Olyan jégpálya birtokába jutott az egylet — írja a krónikás — aminővel se­hol sem találkozunk. Egy és ugyanazon a helyen, egymással közvetlen összekötte­tésben van egy hatalmas mesterséges pá­lya s egy még amannál is nagyobb termé­szetes pálya. Mindkettő berendezése a tech­nika mai fejlett fokán áll. Az előbbin az em­beri kéz közreműködésével terem a jég, az utóbbin önmagától. Amott fenéken nyug­vó öntözött jég, emitt meg úszó jég van. A két különböző jégfelület összekötése játszi könnyűség. A vízállás szabályozása a legegyszerűbb. Ugyan lehet-e ennél job­bat, tökéletesebbet elképzelni!" Beck Ö. Fülöp plakettje: Busbach-emlékérem, a modell Kronberger Lili 34

Next

/
Thumbnails
Contents