Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Ivánfyné Balogh Sára: Ő tervezte a mexikói nemzeti színház épületdíszeit

veszeti Múzeum nagy állami aranyérmét. Rövid idő múlva ott találjuk a társulat választmányi tagjai között. Az 1905-ös karácsonyi kiállításon ott áll a kapu előtt hatalmas, nemzeti öntudatot sugárzó Géniusz szobra; hermák az udvarban márványból és bronzból. De látható a Hauszmann-emlékérem is, amelynek egyik oldalát Stróbl Alajos, a másikat ő tervezte és mintázta bronzból, és ugyanezt elefántcsontból is. Úgy érezte, hogy szobrászi tehetségét nagyobb alkotásokban is bizonyítania kell. Az 1902 és 1913 között többször kiírt Erzsébet-királyné emlékmű pályázaton a legkiválóbb művészek — így Fadrusz János, Stróbl Alajos, Zala György és Teles Ede — vettek részt. A pályatervek legtöbbje sikerült alkotás, és magas díjazásban részesült, hogy miért nem valósították meg egyiket sem, annak indoklása nem ide tartozó feladat. Maróti már az első pályázaton — és azután több ízben is — fiatal művész létére jó helyezést, magas jutalmazást nyert. Az 1848—49-es magyar szabadságharc 1905. évi szoborpályázatának zsűrije a 18 pályamű közül megvásárlásra ajánl négyet. Az egyik Marótié. Milánó városa 1906 tavaszán nemzetközi szárazföldi és tengeri közlekedési, valamint mú'ipari kiállítást rendezett a Simplonalagút megnyitása alkalmából. Maróti rendezésében — sajátos, ízes magyarsággal, de európai igényeknek megfelelő színvonalon — nemes mértéktartással jelenik meg iparművészetünk a kiállításon a szecesszió fénykorában. A művészetek nemzetközi vetélkedésének küzdőterén átütő erejű elismerést és tekintélyt vív ki magának. A siker jelentőségét fokozza, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia korszakában nem volt könnyű önálló magyar diadalt aratni. Kétségtelen, hogy a milánói kiállítás eredményeiben bennefoglaltatik sok kiváló magyar művész munkája. A rendező érdeme azonban letagadhatatlan. Amint egy olasz vélemény tükrözi: „Olyan monumentális érzéke kevésnek van, mint Marótinak, mértékletesen alkalmazott díszítményei hatásosak, rafinált elegancia van eszközeiben. Ez az architektúra a kiállítás egyik győztese." A siker tetőfokán, a kiállítás harmadik hónapjában, az 1906. augusztus hó 3-ra virradó éjszakán azonban pusztító tűzvész martaléka lett a kiállítás. Úgy látszott, hogy a csapást nem lehet kiheverni, de alig néhány hét elteltével a kiállítás mégis újból megnyílott. A tűzvész hírére ugyanis Maróti és társai azonnal Milánóba utaztak, és megállapodtak az olasz bizottsággal, hogy október 4-ig halasszák el a nemzetközi iparművészeti zsűrit, s így lesz idő az elpusztult magyar kiállítás helyett egy másik, retrospektív kiállítás megrendezésére, sőt egy új iparművészeti kiállítás létrehozására is. A magyar kormány a föltétlen újrarendezés mellett foglalt állást. Maróti pedig bravúros munkateljesítményével ismét elkészült határidőre. A főnixként feltámadt kiállítás bőséges erkölcsi és anyagi jutalmat hozott az országnak, de ugyanakkor Maróti részére is. Számos nagydíj, jutalom, kitüntetés között a legszebb elismerés: a milánói és faenzai képzőművészeti akadémia tiszteletbeli tagjává választotta a magyar művészt. Megemlítjük még, hogy a pécsi országos kiállítás 1908-ban, a bécsi Internationale Jagdausstellung 1910-ben, a torinói 1911-ben, a szófiai 1918-ban, a monzai 1923, és 1925-ben, a velencei kiállítás 1909-ben és 1925-ben mind megannyi dátuma Maróti sikeres működésének. * A milánói kiállítás idején határozta el a mexikói kormány, hogy Mexikóvárosban megépítteti a főváros nagyszínházát, a Teatro Nacionalt. (Mai neve: Palácio de Bellas Artes.) Az építészeti terveket AdamoBoari készítette, s csakhamar elkészült a vasváz. Boari a kormány megbízásából Milánóba utazott, hogy megfelelő művészt keressen a kiállításon a hallatlan költséggel épülő színház külső szobrászati munkáira és belső építőművészi kiképzésére. A nagy versengésben is annyira magára vonta a figyelmét jó architektúrába helyezett iparművészetünk, hogy Boari megkérdezte, ki tervezte a kiállítást. Számára ekkor még idegen volt Maróti Rintel Géza neve. A kormány nevében mégis rábízta az épülő színház teljes belső kiképzését és külső díszítését, minden pályázatot mellőzve, tekintet nélkül a költségekre. A több mint ezer férőhelyes színház hangversenytermet, vacsorázóhelyet, kávéházat is magában foglalt. Maróti mint építész, festő és szobrász dolgozott ' ezen a munkán. Mindaz, amit az épület kialakításához mint díszítőművész és belsőépítész hozzáadott, szintén magán viseli e művészeti korszak jellemző sajátosságait: szimbolikus tartalom, allegorikus kifejezésmód, nemesanyag-felhasználás és luxuskivitel. Anonymus szobrának kicsinyített másolata a milánói kiállításon A velencei magyar állandó kiállítási épület terve 21