Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Ivánfyné Balogh Sára: Ő tervezte a mexikói nemzeti színház épületdíszeit

IVANFYNE BALOGH SARA 0 tervezte a mexikói nemzeti színház épiletdíszeit Maróti művészi pályájának indulása a századforduló körüli évekre esik, arra a korszakra, amelyről ma már tudjuk — bár még sokakban kelt ellenérzést —, hogy a XX. századi modern stílusirányzatok előkészítője, szervesen kapcsolódó láncszem a stílusok történetében. Az Art Nouveau (szecesszió, Jugendstil, Modern style) fénykora ez. Maróti csatlakozott az Art Nouveau-hoz; művészi érdeme mindenekelőtt csalhatatlan térszemlélete, ami lehetővé tette, hogy saját maga tervezte architektúrába állítsa alkotásait. Már a századforduló idején bizonyságot tett az építészet és iparművészet szoros kapcsolatáról. Ez jellemzi sokrétű, de mindig egyéni művészetét, és hozza számára a megbízások egész sorát itthon és külföldön egyaránt. Maróti Géza — Rintel Géza néven — Bars-Vörösvárott született, 1875-ben. Édesatyja földbirtokos Aranyosmaróton (mai neve Zlaté Moravce). A család „Okunk van azt állítani, hogy Maróti műveivel sokszor, nevével szinte sohasem találkozik a közönség, pedig naponként láthatja műveit bankpaloták nagy homlokzatain, amelyeknek terjedelmes szobrászati dísze tőle való. Jól felfogva tulajdonképpen művészeti sikernek magyarázhatjuk ezt; e domborművek nyilván annyira összeforrtak az architektúrával, amelyet díszítenek, annyira nem rínak ki építészeti környezetükből, hogy senki külön meg nem nézi, természetesnek tartja, hogy ott vannak a nekik való helyen.... Maróti nevét tehát Budapest utcáin kell keresni. Ezenkívül a földgömb még néhány érdekes pontján akadhatunk munkálkodása nyomaira." Lyka Károly anyagi összeomlása miatt a fiú 15 éves korában Budapestre került, beállt inasnak egy szobrászműhelybe. Nappal kiskocsit húzott és söpört, de este rajziskolába járt, mert mindenképpen festő szeretett volna lenni. Szabadulása után az Oppenheimer-féle szobrászműterembe ment át, ahol 1893-ban üzletvezető lett. Itt főleg építészeti rajzokkal foglalkozott. Erre az időre esik bécsi akadémiai tanulása is, amit már keresményéből fizetett. 1900 körül önállósította magát, és Budapesten a József utcában bérelt egy nagy udvart rajzteremmel, felsővilágítású műteremmel és külön öntőműhellyel, amely nagyobb feladatok számára mintázóként is funkcionált. Szoros barátság kötötte Seenger kőfaragó mesterhez. Együttműködésükre jellemző a nemes anyagok felhasználása és az elsőrendű kivitelezés, ami különben a szecesszióra általában is érvényes. Mindjárt pályája kezdetén — még Rintel néven — két irányban is magára vonta a figyelmet Maróti: mint iparművész és mint magas színvonalú kiállítások rendezője, belsőépítésze. Az Iparművészeti Társulat kiállításait az Iparművészeti Múzeumban rendezték meg, s ennek következtében munkássága pályája elején szorosan kötődik a múzeumhoz. Ezeken a társulati kiállításokon tetszést arattak nemes ízléssel megmunkált tárgyai is. 1904-ben elnyeri az Iparmű-A milánói kiállítási pavilon két részlete. 1906 20