Budapest, 1983. (21. évfolyam)

2. szám február - Dolecskó Kornélia: Felelősségünk

ménynek. De van zavar és aggodalom is. Aggódnak azért, hogy föléljük tartalékainkat, hogy termékszerkezetünk viszonylag lassú változása már veszteséget zúdít ránk. Számon tartják, hogy a szervezetlenség, a helyenkénti gyenge vezetés, a szakképzettség sokszor alacsony színvonala, a szellemi teljesítmények lassú átvezetése a gyakorlatba visszatartja bizonyos mértékig az ország teljesítő képességét. Sokszor felróják, hogy elszalasztunk lehetőségeket, varrnak bosszantó gyengeségeink, következetlenségeink. Éppen ezért a mai körülményeink között is törekedni kell a kiemelkedő teljesítmények megkülönböztetett elismerésére, a differenciálásra. Nem tétovázhatunk, meg kell ragadnunk minden lehetőséget ahhoz, hogy rátermett, cselekvőképes emberek kerüljenek vezető posztokra. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a hármas követelménynek határozottan érvényesülnie kell káderpolitikánkban. Ma a szakmai hozzáértés erőteljesebb érvényesítése alapvetően politikai kérdés, hiszen helyzetünk stabilitása, politikai céljaink megvalósítása jelentős mértékben a gazdaságban dől el. Azoknak a vezetőknek kell teret engednünk, akik a párt politikáját alkotó módon képesek megvalósítani, akik korszerű szakmai gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek, és felkészültségük lépést tart szakmájuk hazai és nemzetközi fejlődésével. Olyan vezetőkre van szükség, akiknek megfelelő az áttekintő és elemző képességük, kellő kezdeményezőkészséggel és korszerű vezetéstudományi ismeretekkel rendelkeznek, így az irányításukra bízott területen érvényre tudják juttatni a szocialista demokráciát, biztosítani tudják e szellemben a feladatok teljes végrehajtását. Akik tehát alkotó módon dolgoznak. — Folytatva a gondolatsort, a fővárosban vannak a nagy kutató- és tudományos intézetek, itt vannak a legjelentősebb művészeti alkotóműhelyek, egyetemek, főiskolák. Eléggé mozgásba tudtuk-e hozni ezt a hatalmas szellemi kapacitást? — Nem kellően. Óriási tartalékok vannak ezen a területen is. Éppen ezért minden tekintetben nagyobb figyelmet kell fordítani a kutató- és termelőegységek kapcsolatának erősítésére, a tudományos kutatás eredményeinek hatékonyabb és gyorsabb elhasználására. A kulturális életben kezdeményezni és támogatni kell a társadalmi haladást kifejező és azt szolgáló alkotások létrejöttét. A közművelődésben pedig alkalmazkodni kell az ötnapos munkahéttel változó életmódhoz, de a közművelődésnek is befolyásolni kell az emberek életvitelét. — Hogyan követi a pártoktatás a ma felvetődő és gyorsan változó kül- és belpolitikai, gazdasági folyamatokat? Mondhatjuk-e azt, hogy naprakész az oktatás, árnyaltak a válaszaink, és hogy annak a 150 ezer embernek, aki részt vesz a pártoktatásban, megfelelő útravalót adunk a szóbeli agitációhoz is? — A fővárosban több mint ötvenféle tanfolyamon tanítjuk a marxizmust. Az elmúlt két és fél év munkájának középpontjában az állt, hogy segítsük a politika jobb megértését, ezen keresztül feladataink végrehajtását, s erősítsük a párt és a tömegek közötti kapcsolatot. A budapesti pártbizottság ülésén az a vélemény fogalmazódott meg, hogy a kisebb-nagyobb egyenlőtlenségek ellenére ezt a célt sikerült elérni. De hangsúlyozom: ma olyan politikai közegben élünk, ahol az együtt munkálkodás, a cselekvés nem jelszó, hanem alapfeltétel, szigorúan követett elv. A tömegek a lehető legteljesebb információ birtokában akarnak cselekedni, mégpedig azért, mert közös a felelősségünk. Meggyőző érveket, vitázó szót, magyarázatot igényelnek — ráadásul gyorsan. S ennek a kívánalomnak legjobb tudásunk szerint meg kell felelnünk. — Milyen szerepük van a pártszervezeteknek a gazdasági, intézményi munkában? — A pártszervezeteknek egyetemes felelősségük van annak a közösségnek az életében, ahol dolgoznak. Mindig a helyzethez igazodva, a társadalmi, népgazdasági és a helyi érdekeket összehangolva, szilárd elvi alapokon állva kell állást foglalniuk a közösség boldogulása érdekében. S természetes követelmény az is, hogy a kommunistáknak példamutatóan kell dolgozniuk és élniük, hiszen ők azok, akiknek cselekedetei a többségnek biztatást, példát adhatnak. A gazdaságban működő pártszervek, az üzemi pártbizottságok és pártvezetőségek gazdaságszervező, ellenőrző, segítő munkájukat tervszerűbben, az elvi irányítás és az operativitás összhangja alapján és nagyobb szakszerűséggel végzik manapság, mint korábban. De meg kell azt is állapítani, hogy sok helyen nem tudnak még eleget tenni a nagyobb önállósággal járó új követelményeknek. A szabályozók változásai, a gazdasági tervek bizonytalanságai hatnak munkájukra, és a rugalmas alkalmazkodás, az érdekegyeztetés több feladatot, nagyobb figyelmet és erőfeszítést követel tőlük. — Miként minősíti a főváros kétszázhúszezres párttagságának munkáját? — Becsülettel, tisztességgel, olykor szinte erejüket is meghaladóan, többletfeladatokat vállalva vannak jelen a budapesti kommunisták az üzemekben, az intézményekben, a lakóterületen, a népfront, a KISZ, a tanács testületeiben. Többségük példamutatóan dolgozik nehezedő körülményeink között azért, hogy célkitűzéseink teljesüljenek. A főváros kommunistái értik felelősségüket, és megfelelnek az élcsapattal szemben támasztott követelményeknek. — A lakosság és a párttagság is mind gyakrabban fogalmazza meg a kérdést: tarthatók-e a XII. kongreszszus alapvető céljai? Mi jellemzi a jövőben munkánkat? Úgy is kérdezhetném, „hogyan tovább"? — A XII. kongresszus alapvető célkitűzéseit — mint eddigi munkánk igazolja — szorgalmas munkával, nagy körültekintéssel, tartalékaink mozgósításával elérhetjük, megvalósíthatjuk. Életünk alapvető kérdése ez, melynek feltételeit mindenekelőtt a termelésben kell megteremteni. És amikor az aggodalom és a tenniakarás is megfogalmaztatja a párttagsággal, a lakossággal ezeket a kérdéseket, egyben biztosítékot ad arra is, hogy elért vívmányaink megőrzése nemzeti ügyünk lett. Továbbra is az a cél, hogy anyagi eszközeinketa lakásépítésre, a tömegközlekedésfejlesztésére, az egészségügyi ellátás elért színvonalának megőrzésére, a bölcsődei, az óvodai és az iskolai hálózat bővítésére, a lakóházak felújítására koncentráljuk. Arra törekszünk, hogy a lakosság életszínvonalát, életviszonyait érintő intézkedéseket megfontoltan, az eddiginél nagyobb előrelátással készítsük elő és hajtsuk végre. A következő időszakban alapvető feladatunk mindazokat a törekvéseket segíteni, amelyek a gazdaságpolitika, a gazdasági gyakorlat gyors, következetes megvalósítását szolgálják, és fel kell lépnünk minden olyan jelenséggel, olyan magatartással szemben, amely ez ellen hat. Ami a „hogyan tovább"-ot illeti, két szóban fogalmazom meg: gondolkodni és dolgozni. Mindenhol és mindenkinek. Csak ez vezethet eredményre, csak ez a magatartás lehet céljaink sikeres teljesítésének záloga. 6