Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Császár Nagy László: Hová rakjuk a raktárakat?

miként befolyásolják a környéken élők közérzetét? — Úgy vélem, nem kell tagadnunk — adja meg a választ dr. Szabó Adorján —, számos olyan bejelentés érkezik osztályunkhoz, amely a raktárak kedvezőtlen, rájuk nézve kényelmetlen hatásait teszik szóvá. Arra is volt már példa, hogy az egyik kerület tanácstagjai közös beadványban kérték egy raktár megszüntetését. Különösen azokról a területekről érkezik sok bejelentés, ahol zajos a rakodás. Azt is sokan szóvá teszik, hogy jó néhány gépkocsivezető hajnalban járatja a teherautó motorját. Megértjük ezeket a panaszokat, de, sajnos, nem minden esetben tudjuk orvosolni. A kifogásolt raktárak egy része közvetlenül a lakosságot látja el. Amíg nem tudunk ezek helyett megfelelő csereraktárakat biztosítani, addig a környéken élő emberek kénytelenek elviselni a rakodással járó kellemetlenségeket. A tényeket és a korlátozott lehetőségeket tehát tudomásul kell vennünk. De szólni kell a raktárakat üzemeltető vállalatokról is. Hangsúlyozom, a vállalatokra általában nem lehet panaszunk. A gazdasági nehézségek ellenére az idén és a jövő esztendőben 6 ezer négyzetméternyi raktárterület helyén nyílnak a lakosság ellátását szolgáló üzletek. így — egyebek között — az idén megnyílik az Aranypóknak egy bemutatóterme, és várhatóan még az idén átadják egy korábbi raktár területén a diplomata-áru házat. A szemléletük ellen nem lehet kifogásunk. A raktárakat működtető vállalatok többnyire egyetértenek azzal, hogy a helyiségeiket kereskedelmi és szolgáltatási célokra hasznosítsák. De látnunk kell az ő gondjaikat is. Tudomásul kell vennünk, hogy a jelenlegi helyzetben a maguk erejéből nem tudnak raktárt építeni, hiszen fejlesztési alapjukat már évekre előre termelőberendezések fejlesztésébe fektették. Jórészt ezzel is magyarázható, hogy az elmúlt években némiképp lelassult a raktárak kitelepítésének folyamata. Elégedetlenségre így sincs különösebb okunk, hiszen az elmúlt három ötéves tervidőszakban 23 ezer négyzetméter alapterületű raktárhelyiség szűnt meg a Belvárosban. Munkaerőgondokra is több-kevesebb joggal hivatkoznak a vállalatok, mert félnek attól, hogy ha távoli telephelyre költöznek, sok dolgozójuk beadja a felmondását. A hatvanas évek második felében — folytatja dr. Szabó Adorján —, a Fővárosi Tanács kezdeményezésére megkezdődött a belvárosi raktárhelyiségek átalakítása. Akkoriban épült fel előbb a pestlőrinci, majd a rákospalotai raktárbázis. Ezt követte a máig legnagyobb beruházás: a törökbálinti raktárközpont felépítése. Tudomásom szerint Törökbálinton még hozzávetőlegesen 10—12 ezer négyzetméternyi alkalmas terület van, tehát az építkezés folytatása csökkentheti a belvárosi raktárgondok okozta feszültségeket. — Van tehát mód a fejlesztésre. A vállalatok raktárépítésre fordítható pénze viszont roppant csekély. Mennyibe kerül ma egy négyzetméter raktárterület felépítése? — Konkrét számot nem tudok mondani, csak becsléssel meghatározott adataink vannak. Összehasonlításként elmondhatom, hogy napjainkban egy négyzetméter lakás pótlásáért 16 200 forintot számítunk fel azoknak a közületeknek, amelyeknek érdekében lakást kell lemondani vagy közületi célra igénybe venni. Az ezredfordulóig tervezett 100 ezer négyzetméternyi terület felépítése körülbelül 1—1,5 milliárd forintba kerülne, 1980-as árakon számolva. A rákospalotai, Ócsai úti, Méta úti és a Cinkotai úti raktárközpont továbbfejlesztéséhez 100—130 millió forintra volna szükség. Napjainkban tehát egy négyzetméternyi raktár felépítése 10—15 ezer forintba kerül. A vállalatok önerejükből aligha képesek ilyen árért felépíttetni raktáraikat. Hangsúlyozom azonban, hogy a Belvárosban akkor sem tudnánk minden raktárhelyiséget megszüntetni, ha ez a pénz rendelkezésünkre állna, hiszen a raktárak jelentős hányada közvetlenül a lakosság folyamatos áruellátását szolgálja. — Nincs hát megoldás? — Kisebb beruházásokkal és jobb munkaszervezéssel enyhíteni tudjuk a gondokat. Ahol javult az éjszakai és konténeres szállítások aránya, ott csökkentek a lakosság panaszai. A rakodásra várakozó gépkocsik számának csökkentése pedig zavartalanabbá tette a közúti közlekedést. Ezek azonban — az eddigi sikerek ellenére is — csak átmeneti megoldásnak tekinthetők. A városkép javítása, a közlekedési koncepció megvalósítása elsősorban a belső körgyűrű területén lévő raktárak megszüntetését sürgeti. Végleges megoldásról aligha lehet ma még beszélni. A raktárak kitelepítésének folyamatát nemhogy félbeszakítani, de még lassítani sem indokolt. Talán egy kísérletet is megérne: az illetékes minisztériumok alakítsanak ki egy központi raktáralapot. Központi támogatással gyorsíthatnák a megkezdett folyamatot. Ezt reméljük a közeljövőben megjelenő, korszerűsített helyiséggazdálkodási jogszabály hahatálybalépésétől. Reméljük, hogy ennek a rendszernek a bevezetése jótékony hatással lesz az elképzelések megvalósítására. Ez a jogszabály ugyanis módot kínál majd a raktárak és a rendeltetésellenesen használt helyiségek elnyerésére, pályázat útján. Eddig a beszélgetés, amely természetesen nem oldhatja meg a főváros évek óta — és várhatóan még évtizedekig — vajúdó raktárgondjait. Csalhatatlan receptet sem tudunk. Az a feladat ugyanis, hogy a nehézségek ellenére — a főváros és a fővárosiak érdekében —, a realitások figyelembevételével, mielőbb változtatni kell az áldatlan és felemás helyzeten. Azelőtt itt is raktár volt 16