Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Seregi László: Veszünk vagy megyünk

SEREGI LÁSZLÓ Veszünk vagy megyünk — Az állami háztulajdonok elidegenítéséről akar írni? — Arról. — Nos, ennek nincs semmi akadálya, feltéve, hogy megígéri: kerüli a patetikus felhangokat, s nem az lesz az első kérdése, hogy ki védi meg a nyugdíjasokat meg a fizetésképteleneket a kilakoltatástól — mondja dr. Szontágh Róbert, a II. kerületi Ingatlankezelő Vállalat vezető jogtanácsosa. Mélyen a szemembe néz, elfogadom-e feltételét. — Már megbocsásson, de ön hozta szóba ezt a kérdést, amelyet — mi tagadás — idővel magam is érintettem volna. De csak később. Éppen azért, mert —- bár nem vagyok jogász — biztosra veszem, hogy ezt a rendelkezést nem szociálpolitikai megfontolásokból dolgozták ki. Hanem mert az ingatlankezelés mai teljesítőképessége olyan, amilyen. Erről jut eszembe: vállalatának vezetői hogyan fogadták az új jogszabályt? — Miféle új jogszabályt ? Lassan másfél évtizede, hogy állami háztulajdont el lehet adni. Mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, de nem állt érdekünkben, hogy komolyabb erőfeszítéseket tegyünk. Ne feledje: a hatvanas éveket írtuk, s működésünk fogyatékosságai még nem voltak mindenki számára nyilvánvalóak. Meg aztán az új lakótelepek bűvöletében éltünk, a mennyiséget hajszoltuk. — Ez eléggé köztudomású. — De az kevésbé, hogy a korábbi rendelet meglehetősen szűkre szabta mozgásterünket. Csupán 12 lakásosnál kisebb épületeket volt szabad eladni. Most viszont felemelkedtek a sorompók, s ezentúl akár 50—60 bérleményes ingatlant is felajánlhatunk megvételre. És fel is ajánljuk, mert jelenlegi helyzetünkben nincs más kiút. — Ennyire felhalmozódtak a problémák? — Tizennyolcezer lakást kezelünk. Elvileg adva vannak a személyi és tárgyi feltételek, hogy jó karban tartsunk ennyi lakást. De az a panaszáradat, amely hozzánk érkezik, híven kifejezi, hogy más az elmélet s megint más az élet. Nap nap után meggyőződhetünk arról, hogy ha szervezeti felépítésünket hamarosan nem igazítjuk hozzá a megváltozott körülményekhez, lehúzhatjuk a rolót. — A bennfentesek tudni vélik, hogy ez a rolólehúzás nem volt felelőtlen, komolytalan fenyegetőzés. Helyesek az információim? — Erre nem tudok felelni. Annyi bizonyos, hogy az ingatlankezelés eddigi struktúrája felett eljárt az idő. Csak radikális változásoktól várhatunk eredményeket. Ennek a felismerésnek köszönhető, hogy már javában zajlik a szervezeti korszerűsítés, s remélhetőleg a tervidőszak végére be is fejeződik. — Zorkóczy úr, ön a közelmúltban kapott egy levelet az IKV-tól. Elmondaná, mi volt benne? — Felszólítottak, hogy postafordultával nyilatkozzam arról, megveszem-e lakásomat vagy sem? — És? — Úgy néz ki, megveszem. Mert mást nem tehetek. A többiek miatt. Állítólag én vagyok a mérleg nyelve. Rajtam múlik, hogy meglesz-e a szükséges 66 százalék? Tudja, ennyi az alsó határ. — Tudom. És azt is sejtem, hogy önnek nem jött jól a lakótársak unszolása. — Hát, nem. Anyagilag nem állok valami fényesen. Pedig higgye el, becsületesen dolgozom. — Mennyit kellene befizetni? — Készpénzben 50—60 ezret. Aztán meg 25 évig törleszthetem a részleteket. De az nem volna érdekes, mert közben megszabadulnék a lakbértől. — Zorkóczy úr, nincs vételkényszer! — Tudom, de el akarom kerülni a későbbi esetleges szekatúrát, hogy ott lihegjen a nyakamban az új tulaj, s folytonosan az orrom alá dörgölje a nevére szóló szerződést. És még csak el sem küldhetem a fenébe, mert valóban az övé a lakás. Inkább összeszedem a pénzt, legjobb meggyőződésem ellenére. Én soha nem akartam tulajdonos lenni. Dr. Kovács Ilona, a Fővárosi Tanács osztályvezetője a Budapest októberi számában arról is kifejtette véleményét, ami Zorkóczy urat aggasztja. Vagyis: a bérleti viszony felmondásának nem egyenes következménye a kilakoltatás. Az új tulajdonosnak két év múlva adják kezébe az ingatlan kulcsát, de csak akkor, ha a régi bérlő elfogadta a csereként felajánlott lakást. Persze, több mint valószínű, hogy lesznek ez ügyben konfliktusok; az emberek általában nem szívesen mondanak búcsút megszokott környezetüknek, nem akarnak elszakadni — talán végleg — a számukra kedves arcoktól. A vitás ügyekben a bíróság dönt majd, s hogy nem minden fél tetszésére — ez könynyen elképzelhető. Egyébként sem muszáj tulajdonosnak lenni. Bár, ha jól belegondolunk, minden amellett szól, hogy vállaljuk a pillanatnyi terheket. Egy öröklakás négyzetmétere — földrajzi fekvésétől, korszerűségétől függetlenül is — legalább 10—12 ezer forint. Bérből, fizetésből élő állampolgár számára mind távolabbi a remény, hogy önerejéből saját fedél alá kerüljön. A bátrabbak, persze, belevágnak a nagy kalandba, s megkísérlik a lehetetlent. Van akinek sikerül, ráadásul úgy, hogy bele sem rokkan. De mi lesz a többiekkel? — Kedves Matyasovszky Tibor, önöknél hogyan fogadta a lakosság a kibővített vásárlási lehetőséget? — Uram, döngetik a falat — mondja a XII—I. kerületi Ingatlankezelő Vállalat igazgatója. — Egyéni fogalmazásmódja azt sejteti, hogy a rendelkezés általános egyetértéssel találkozott. — így igaz. Ne feledjük, a mi kerületeinkben tehetősebb emberek laknak, akiknek nem gond letenni a kívánt összeget. Néhányukkal beszélgettem, s kendőzés nélkül a szemembe vágták, hogy elégedetlenek a munkánkkal. Véleményüket arra alapozták, hogy szerintük túl sokat vállaltunk, s ezért nincs abban semmi meglepő, hogy nem oldottuk meg teljes mértékben feladatainkat. A mundért, persze, védi az ember, de a tények előtt meg kell hajolni. Ha valamelyik lakónak ázik a plafonja, s hiába várja a gyors segítséget, annak nem magyarázhatom el, hogy igaz, az ő plafonját nem javítottuk meg idejében, de a szomszédjában a múltkor két percen belül a helyszínen teremtünk. — Hát sovány vigasz lenne, annyi szent. — Magyarán: nekünk is jól jött a rendelet, mert így módunk nyílik arra, hogy összpontosítsuk erőinket. Ne kelljen mindennel, mindig törődnünk. Talán annak örülök a leginkább, hogy végre rendeződnek a tulajdonviszonyok. Kerületeinkben szép számmal akadnak minoritásos és majoritásos házak. Az előbbiekben a lakók, az utóbbiakban az állam tulajdona a meghatározó. — Mohai úr, ön a Németvölgyi úton, egy úgynevezett minoritásos 6