Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Dr. Buza Péter: A Gotterhalte

vétett: szétoszlásra szólította fel a zárt sorokban menetelő diákokat. Előbb kövek repültek, aztán jött a lovasroham. Az ellenzéki képviselők rögvest a helyszínre siettek. A függetlenségi pártkörből az ablakon át szódásüvegeket hajigáltak a rendőrökre. Lengyel Zoltán képviselő bikacsökkel támadt Horváth György őrmesterre, amikor az nem volt hajlandó parancsot adni a kordon szétnyitására. Elterjedt a híre, hogy egy bölcsész, egy műegyetemi hallgató meg egy arra tévedt jámbor szabó halálos sérülést szenvedett. Később kiderült, hogy komolyabb sebeket csak a rend őrei szereztek. Testi és lelki nyavalyákat. Hiszen másnap a Parlamentben újra volt mit mondani a felhevült szónokoknak. Kiss József lapja, A Hét gunyorosan kommentálja az eseményeket: „Ha a rendőrség közbelép, akkor jól vigyázzon, nehogy valamiképpen ő legyen az erősebb, mert abban a pillanatban a diktátor-utcza rögtön áldozati szelíd báránnyá alakul át és sírva panaszolja a rendőri brutalitásokat... A legérdekesebb eleme azonban az utczának a képviselő úr... kinyitja immunitása parapléját és úgy áll élére az utczának, hogy jól vigyázzon az a rendőri kardlap, nehogy valamiképpen az immúnis uraságot érje. A rendőrnek ugyanis mindig kötelessége belekémlelni minden arczba, nem képet visel-e?" Kap egy bökést a színdarab is: „A Magyar Színháznak pedig nincs oka panaszra, művésznői annyiszor játszottak már ruha nélkül, hogy a rendőri konfiskálás tulajdonképpen zavarba se ejtheti őket." Mindez persze mit sem változtat a tényen: Mérei színpadi játéka, függetlenül kvalitásaitól, komoly vihart kavart, és mert a kormány feje is ügyetlen taktikusnak bizonyult, szerzőnk — tudtán s akaratán kívül — megbuktatta a miniszterelnököt. Az obstrukció mocsarából kivergődni képtelen Széli Kálmán végül is 1903. június 16-án benyújtotta lemondását a királynak, aki azt elfogadta. Dolly, a mindenes A Magyar Színház háziszerzőjének, Méreinek (eredeti nevén: Merkl Adolf) sorsa egy viharos életű szórakoztató műfajéval fonódott össze, amely éppen ezek-Gadányi György reprodukciói Wnilomt r4«töl n.m Tili». Ho[j ..Inamon" bratftlltáa. D*i»o bár tlai« egykoron — D« Wálmin defcogV »a Hím ben az években hódította meg a pesti közönséget. Az orfeumokról, a kabarékról, a nagyvilági — vagy inkább félvilági? — mulatókról beszélt akkoriban mindenki, az éjszaka császárairól, hódító asszonyokról, észtvesztő dáridókról, elképesztően nagy számlákról, arról a mindig előkerülő földbirtokosról, aki tízesével rendeli a francia pezsgőt, s különösen, ha minden flágóba — így becézte az argó a pezsgős butéliát — egyegy piros rózsát is parancsolt a bámulatra méltó vendég, és minden rózsához persze egy gyönyörű nőt... Eközben a néhány négyzetméteres színpadon artisták és humoristák, színészek és énekesek válogatott csapata próbálta változatos programmal szórakoztatni a vacsorázókat. Mérei Adolf több mint kétszáz dalművet, bohózatot, operettszöveget, jelenetet írt és fordított. Bőven volt ezek között nagy színpadra szánt alkotás is. ő ültette át például magyarra Lehár Víg özvegyét (1906-ban mutatta be a Király Színház). Megszámlálhatatlan kupiét írt, s elvégzett minden munkát a színpad körül, még a tánckar betanítását is magára vállalta, ha úgy hozta a szükség. Hihetetlen munkabírásáról legendák keringtek a városban. Az éjszakai mulatók törzsvendégei — noha természetesen leginkább a a disznóságokat ártatlan arccal éneklő angol Barrison lányokról, esetleg Rott tréfáiról, netán Küry Klára kalandjairól csevegtek, bemelegítésként a rájuk váró gyönyörök előtt — ámuldozva emlegették: — Hallottad, hogy Dolly egy éjszaka megírt egy színdarabot ? — És a másik: — Az semmi! Amikor valami kis táncosnőt várt a Nyugatiban, és másfél órát késett a vonat, csinált egy jelenetet és két kupiét. Amit a Solti énekel most a Royalban, a Mariska memoárjait, azt is akkor írta... És mert ittak már néhány pohárkával, mindjárt dúdolni is kezdték Solti Hermin dalocskáját: „...volt ott egy úr fekete kabátban, besurrant hozzám éjnek idején. A meztelen igazságot kereste, s míg szívesen szolgáltam ezzel én, kivette titkomat a rossz legény!" Annak idején éppen itt, a Royal Orfeumban mutatkozott be először új szerepében Mérei. Nem számolta fel persze a színházi világhoz fűződő kapcsolatait sem. A Gotterhalte bemutatásának évétől kezdve egészen 1907-ig a Magyar Színház rendezője volt (az erősen átalakított épület ma a Nemzeti Színháznak ad otthont). Később a Népoperához nmommai 39