Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Dr. Buza Péter: A Gotterhalte

DR. BUZA PÉTER A Gotterhalte A Magyar Színház huszár had­nagyból lett bérlője, Leszkay András — vagy ahogy barátai be­cézték: Satyó — élvezettel sodor­gatta kackiás bajuszát, és hosszú sorozatról ábrándozott. A darab szerzője, a színház mindenese, Mérei Adolf — másként Dolly — a színészeknek gratulált. Faragó Ödön, Rátonyi Ákos, Hidvéghy Ernő, Maróthy Margit és a többi­ek már átöltöztek. Körülállták a sánta, testes és mindig mosolygó librettistát, akinek, lám, milyen pompásan sikerült első önálló drámája! És hogy el volt ragad­tatva a közönség! Ki se akartak menni az utcára. A pezsgőspoha­rak üresen csilingeltek már a tál­cán, amikor berobbant az öltöző­be Józsi, a kellékes. — A Tóth van itt, harmadma­gával! — lihegte. — Milyen Tóth ? — faggatták. — Hát a kerületi kapitány, meg két hécenker! — Mit keresnek itt a rendőr­főnök és a detektívek? — talál­gatták egymás szavába vágva a színháziak. Tóth Lajos papírokkal a zse­bében érkezett. Készségesen át is adta Leszkaynak a belügyminisz­térium leiratát, amelyben őt mint a rend legfőbb hetedik kerületi őrét fölszólítják, nézzen utána egy bejelentésnek. Amiben pedig az áll, hogy a Gotterhalte című da­rab jelmezeit — a közös had­seregben rendszeresített unifor­misokat — a katonai raktárból lopták. És ezért lefoglalandók! Éjfél felé járt már az idő, ami­korra — mit se törődve a tiltakozó Leszkayval — befejezték áldásos ténykedésüket a hivatalos ügyben járó férfiak. Gondosan össze­csomagolták a darab jelmezeit, még a női szereplők ruháit is, el­végre mit lehessen tudni! És a te­kintélyes batyuk alatt görnyedez­ve elindultak a kapitányság felé. Elcsapni a főkapitányt! 1903. március tizennegyedikén ilyen különös utójátékkal ért vé­get egy különös darab premierje. Tandrámának is mondhatnánk, a szájbarágósabbak közül valónak. Az egykori negyvennyolcas hu­szárkapitány fia, a Ludoviceum frissiben végzett növendéke tiszt­té avatását ünnepli menyasszonya családjánál. Ez az első jelenet helyszíne, ahol tetten érhető a drámai mag: az ünnepélyes eskü­tételen a Gotterhaltét, a közös hadsereg gyűlölt himnuszát ját­szotta a zenekar, s ez hősünket módfelett felháborítja. Olyannyi­ra, hogy szinte másról se esik szó a kis házi mulatságon, csak erről az arcpirító esetről. Három évvel később zajlik a második jelenet, egy kisváros kávéházában. A közös hadsereg tisztjei mulatnak itt, és a betérő ifjú hadnagy, Ala­dár megdöbbenve eszmél rá, is­mét a Gotterhalte dallama kísérti. Rögvest ácsit kiált a hangászok­nak, akik szemmel látható öröm­mel játsszák el az újonnan paran­csolt nótát, amely szerint Kossuth JLajos azt üzente... Az ügyből párbaj lesz, és Sághy Aladár ha­lálos sebet kap a sárga-fekete ka­pitánytól. A harmadik jelenet helyszíne a temető. Ott van a megtört apa, Annuska, a hitvesjelölt, a plébá­nos, a sekrestyés és a sírásó. A többit el lehet képzelni. Az ötlet, hogy ilyen témájú darab szülessék, kézenfekvő volt. Néhány hónappal korábban Ko­lozsvárott történt, hogy József főherceg látogatásakor az egyete­mi ifjúság megpróbálta a Szózat dallamát intonálva túlénekelni a kirendelt katonazenekar Gotter­haltéját. A rendőrség közéjük ugratott, többen meg is sérültek. A kolozsvári és az országos in­dulatokat a politikai élet fejlemé­nyei korbácsolták föl. Európa nagyszabású fegyverkezéssel ké­szült a nem is oly távoli jövőre, amikor szóhoz jutnak a hadsere­gek. A Monarchiának is lépnie kellett. A közös hadügyi kormány­zat a fegyveres erők létszámának 25 százalékos emelését határozta el. 1902. október 16-án terjesz­tette be báró Fejérváry Géza hon­védelmi miniszter a kormány ka­tonai javas litait a Háznak. 56 126 magyar újoncot kért a közös had­seregnek. Az ellen / 'k cserébe magyar vezényszót, nemzetiszínű kardbojtot és hasonlókat köve­telt. Úgy érezték, eljött a pillanat, amikor sakkot adhatnak a szoron­gatott királynak. Amikor a Got­terhalte dráma színre került, már hosszú hetek óta folyt a vita. Széli Kálmán kabinetje rendkívül kel­lemetlen helyzetbe keveredett, hiszen már csak másfél hónap volt hátra a határidő lejártáig, amit az Udvar megszabott. Per­sze, ha szavazásra kerülhetett volna a sor! A kormányzó pártok elsöprő többségben voltak. De szavazni csak a törvényalkotók vi­tájának befejeztével lehetséges. Márpedig a honatyáknak eszük ágában sem volt abbahagyni a szónoklatokat. A kisebbség leg­egyszerűbb és leghatásosabb fegy­verét, az obstrukciót — az agyon­beszélés taktikáját — vetette be a „pecsovicsok" ellen. Március tizennegyedikéig hatvanhat szó­nok beszélt, ötvenegy határozati javaslatot nyújtottak be, és még negyvenöten vártak arra, hogy el­mondhassák a magukét. Ráadásul a házszabályok szerint a határo­zati javaslatok benyújtói még egyszer szót kaphattak. Kilátás­talan helyzet. És a legújabb bot­ránynak hála, megint volt miről beszélni. Gáli Sándor és Gabányi Miklós háborogtak kéjes kárö­römmel a tizenhetediki ülésen: — Pártpolitikai célokra vették igénybe a rendőrséget! — Egészen Rudnay úrra vall! Holnap: majd ráfogja a kabátom­ra, hogy loptam! — El kell csapni az ilyen fő­kapitányt ! Röpülő szódásüvegek A legkomolyabb vád is el­hangzik: mindez a miniszterel­nök tudtával történt. Hiszen — mondja Lengyel Zoltán — már az is bebizonyosodott, hogy a honvéd tisztikarnak tilos megnéz­nie a darabot! A térparancsnok­ság emberei ott cirkálnak a szín-Mérei Adolf ház előtt, és felírják azok nevét, akik a tilalmat megszegik. A né­zőtéren pedig titkosrendőrök szaglásznak. Ez az abszolutizmus szele! Hiába bizonygatja a kormány­fő, hogy nincs benne a keze a do­logban, senki nem hiszi el. Annál kevésbé, mert az egyik rendőr­tisztviselő elkottyantotta, kitől jött tulajdonképpen a parancs. Leszkay is nyilatkozott: magas helyről kapott atyai tanácsot — még 13-án —, ne mutassa be a politikai ellentétek parazsát vél­hetően magas lánggá szító dara­bot. Széli Kálmán szépen kitervelt jelmezbegyűjtő akciója visszafelé sült el. Március 18-án este, új egyenruhákban, ismét színre ke­rült az ominózus zenés játék, de most már a nézőtér aktiv rész­vételével. Abcúg hóhérhimnusz! — ordította sok száz torok, ami­kor a szcéna szerint megszólalt: Gott erhalte Franz den Kaiser, és még a szomszéd utcákba is el­hallatszott a kórus: Kossuth La­jos azt üzente... Széli Kálmán balszerencséjére beköszöntött Kossuth halálának évfordulója is. Az egyetemi ifjú­ság kivonult a sírhoz. Visszafelé jövet a rendőrség újabb hibát 38

Next

/
Thumbnails
Contents