Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Frank János: Czóbel kortársunk

ség nélkül meghívtam kiállítani. Húzódozott, hiszen akkoriban teljesen visszavonult — Párizsban azért kiállított —, nem küldött képet a műcsarnoki tárlatokra sem, nem akarta kitenni magát annak, hogy kizsürizzék. A szentendrei kis kiállítást mégis megrendeztem, a mester mellett felesége, Modok Mária, valamint Ilosvai Varga István és Szántó Piroska szerepelt. Megnyitónak régi profeszszoromat, Fiilep Lajost kértem föl, aki jó barátja volt Czóbelnak, bár 1905 óta nem látták egymást. Megható volt a találkozásuk a vernissage-on. ötszáz vendég érkezett a HÉV-en — akkor Szentendre volt Fehérvár —, Fülep szellemes volt, frappáns, harcos. Nemcsak Czóbelt méltatta, hanem élesen Múzsa, 1930, olaj Kovács Ferenc felvételei támadta a személyi kultusz művészetpolitikáját. Aztán 1958 óta Pesten is lehetett már Czóbelnak kiállítása — Kassák írta az előszót —, a régi Kossuth-díja mellé újabb kitüntetéseket kapott, 1975-ben a legnagyobbat: még életében — jelenlétében — felavatták a szentendrei Czóbel Múzeumot. Mivel a Czóbel-stílust nemcsak a szakember, hanem a műbarát is azonnal felismeri, hajlamosak vagyunk a festő életművét egyetlen korszaknak tekinteni. Legfeljebb naturalista zsengéit választanánk külön, amikor még nem lelte meg saját hangját, de már látszott ezeken a műveken is, hogy alkotójuk istenáldotta tehetség. Pedig a későbbi, hosszú évtizedekben is állandóan változott festészete, amit az itt közölt néhány reprodukció bizonyít a legjobban. Pálfordulásai, persze, nem voltak, de a világos és a sötétebb ciklusok váltógazdasága mindenkor tipikus volt. „Azt mondják, szűk a témám — nyilatkozta a festő —: intérieur, tájkép, figura. Lehet. Én minden egyes képnél, akár ugyanazokban a motívumokban is mindig új problémát találok." Témáiról éppen azért kell beszélnünk, mert nála ezek annyira mellékesek. Képtárgyainak szűk a köre, nagyvonalú az előadás; ebben az építményben nincs oldalkápolna. Czóbel korai-kései munkássága óta jócskán változott a művészet, más nemzedék mást szeret, változik a gusztusunk. Egy valami konstans: az etika. És etikájában támadhatatlan Czóbel. Nem ismert megalkuvást: hajlíthatatlan volt, nem tett engedményt sem pénzért, sem dicsőségért, népszerűségért sem. Koronatanú vagyok én is, tanú rá Kállai Ernő is, aki 1948-ban írta — többek között — a már nem fiatal Czóbelről egy Nemzeti Szalon katalógus-előszavában: „...megkülönböztetett helyet juttat (t. i. a kiállítás — F. J.) három olyan idősebb mesterünknek, aki a posztimpresszionizmus szellemében nevelődött naggyá... Márjfy, Czóbel, Egry művészete és a művészeti közéletben tanúsított magatartás fényesen igazolja, hogy a hagyonuinytisztelet nem egyértelmű a meddő múltbamerengéssel. .. A hagyomány és az újat teremtés szálai szétfejthetetlenül egybeszövődnek..." A bőség zavara fog el, ha egy háromnegyed 25 mk