Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Havas Gábor: Szárszó '43

A szélső jobbtól a szélső balig mindenkit két kérdés foglalkoztatott akkor: hogyan lehet túlélni a történelmi vihart, és mi lesz azután? Erről beszéltek a szárszói konferencia résztvevői is, ki nyíltan, ki rejtettebben. A konferencián — bár nyílt vitafórum volt, ez a rendezés művészete — sem a kormányzat, sem a jobboldal nem volt képviselve. így a vita nem tükrözhette a korabeli erőviszonyokat; a forradalmi töltés patronjai jószerivel a demokratikus népuralmon alapuló új Magyarország hívei között, egymás ellen sültek el. A kristályosodási pont Erdei Ferenc volt. A magyar társadalomról szóló előadásában a történelmi materializmus szemléletével világította át a hazai fejlődés utolsó száz évét, és arra a következtetésre jutott, hogy a polgári demokrácia, ha nem is kerülhető el, csak rövid átmenet lehet, mert nem lesz képes kielégíteni a munkásság és a parasztság igényeit. Veres Péter, Nagy István, Darvas József mellette tették le a voksot, hangsúlyozva, hogy a dolgozó osztályok felszabadítása az elnyomottságból minden más feladatot megelőz. Németh László is történelmi elemzésből indult, de más következtetésekhez jutott. Az újkori magyarság — mondotta —• sokat kapott az európai eszmékből, de amit kapott^ azt az európai történelem gonosz kezével mindig visszavette. A Monarchiában a magyarság zöme bennszülött sorsba kényszerült. Magáramaradása folytatódott az I. világháború után is, az államélet merevsége alatt azonban megéledt a társadalom. A jövő társadalma — hirdette — csak értelmiségi társadalom lehet, ezért az értelmiségellenesség értelmetlen és káros. A vita éles volt : egyesek halálhangulat szításával, öngyilkosságra való felkészítéséssel vádolták Németh Lászlót. Erdei megértőbb volt: Németh a legtisztességesebb írók közül való, a teljes világot fejezi ki, az ilyen írói szemlélet soha nem tud pontosan megegyezni az aktuális politikai vonallal. Veres Péter is azt hangsúsúlyozta, hogy harmadik oldal mindig van, de sohasem történelemcsináló tényező. Sok eredeti, tartalmas hozzászólást örökített még meg a jegyzőkönyv, de megkockáztatom azt az állítást, hogy a vita legtöbb pontjában ál vita volt: más-más dimenzióban hadakoztak. Lépéskülönbség is volt a vitázok között. Van igazság abban, hogy Németh rossz órában mondotta el aggályait, gyengítve ezzel a hatalomátvétel lendületét. De mikor mondja el ezeket a szíve legmélyéről jött gondokat, ha nem ilyen fórum előtt ? Karácsony Sándor a magyar nevelésről tartott előadásával egyengette a másképpen gondolkozók közötti együttműködést. A nevelt is autonóm lény — állapította meg —, aki a magát tökéletesnek tartó nevelő próbálkozásait lerázza magáról. Hatni csak úgy lehet rá, ha ketten együtt cselekszenek, együtt tökéletesednek. Utóhangok A találkozóról sok beszámolót közöltek a lapok, de a sajtóvita voltaképpen csak akkor lángolt fel, amikor —1943 végén — megjelent a Szárszó című könyv. A szélső jobboldali Egyedül vagyunk elmarasztalja „.. .a rendezőket, akik szólásszabadság címén engedték, hogy amikor a nemzet élethalálharcban áll a bolsevizmussal, éppen a szélső marxista kisebbség mételyezze a fiatal lelkeket". A párizsi Magyar Szemle ismerteti az imrédysta lap fenti cikkét, idézve annak panaszát, hogy a konferencián egyetlen szó sem hangzott el a bolsevista veszélyről, a fegyveres honvédelemről. „Ezt a tényt" — fűzi hozzá a folyóirat— „mi magunk is rendkívül jellemzőnek véljük. Csalhatatlan jelét látjuk benne annak, hogy a magyar ifjúság nem csak közönyös, de ellenséges a vezető körök vészes, az orránál tovább nem látó háborús kalandpolitikájával szemben." A marxista Mérték árnyaltan bár, de élesen bírálja a találkozót, melynek egyetlen feladata az lett volna, hogy egységesen állást foglaljon a munkásság és a parasztság társadalmi, politikai törekvése mellett. „Hogy a konferencia ilyen állásfoglalásra képtelennek bizonyult, az magyarázható azzal a bénító szellemi zűrzavarral, amit részben maga a népi irodalom, részben a haladás kerékkötői évtizedek óta tudatosan vagy öntudatlanul kifejlesztettek." A Kis Újság rokonszenvezve számol be a könyv kapcsán a konferenciáról: „Veres Péter bölcsessége, Asztalos István és Nagy István higgadtsága, Féja Géza lendülete, Juhász Géza lelkessége és a névtelen parasztok, ipari munkások tiszta jövőbelátása emelkedett lelkiségről tanúskodott, amely a Szárszón egybegyűlt különböző világnézetű emberek vitáját abban summázta, hogy a magyarság független hazában akar élni, és meg akarja és meg is fogja valósítani azt a szociális átalakulást, amellyel megteremti jövő életét." Vihar Szárszó felett — ez a címe a Református Jövő egyik cikkének, jelezve, hogy maga a református sajtó sem volt egységes a konferencia megítélésében. A bírálatot összegezi egy másik cím: Mi történt Szárszón? Irodalom helyett politika — amikor a református diáktáborban a történelmi materializmust magasztalják. Veres Péter előadásáról ezt írja: „Hamisítatlan marxista, forradalmi, destruktív hang, ha csizmát hordó, bajuszos egyén mondja is. Szárszóról hallani ilyesféle programot több mint különös. A szárszói táborozás születhetett jóindulatból, de végeredményben a baloldali politikai erők jelenléte következtében egy eredménytelen kísérletté torzult." Az értékelések sokfélesége megfelelt a találkozón elhangzott álláspontok sokféleségének, az álláspontok pedig kifejezték a haladó mozgalmak eltérő eszmerendszereit. Szárszó megelőzte korát: előadók és hozzászólók egymásra figyelve, kulturáltan, teljesen szabadon fejtették ki nézeteiket, vitáztak egy álló hétig, hatszáz fős. közösségben az uralmon lévő osztályok bukása utáni társadalmi rendről. A táborozás számos résztvevője újra egymásra talált az ország náci megszállását követően fellendült ellenállási mozgalomban, a felszabadulás után pedig százával vettek részt a földosztásban, az új közélet megteremtésében, Egy csónakban. Bal szélen: Szabédi László, középütt Nagy István és Palotás Mihály, jobbról a második: Erdei Ferenc Balról: Veres Péter, mellette Féja Géza, Asztalos István, Sinka István, 19