Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Iszlai Zoltán: Mondagyár a 6/a-ban

ISZLAI ZOLTÁN Szívderítő kisüzemi mondagyártás alkalmi műhelyébe csöppentem 1976-ban, amikor Detrekői Emiiné tanárnő engedelmével belepillanthattam — ma már nagy-gimnazista — lányom hatodikos osztálytársainak dolgozatfüzeteibe. Joli néni a kreativitási kedv fellendítésére, meg a tantervi menetet is betartva, kellő előkészítés után azt a feladatot adta neveltjeinek, hogy egy ültő helyükben írják meg emlékezetből a Pasarét és a Farkasrét meséjét, legendácskáját. Gyerekei — úgy vettem észre utólag — lelkesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy a múlt kútjából a maguk szája íze szerint merítsenek. S örültek, hogy szabadjára engedhették képzeletüket. Fantázia és történelmi tények érdekes keveredése lett az írásos nekiveselkedésböl; én pedig két tanulság miatt adom itt közre a legbájosabb próbálkozásokat. Egyrészt, mert eléggé közelről mutatják, hogy keletkezhet nagyjából ismert történetek egyéni változataiból is valamiféle városi folklór. (A folklór, persze, dehogyis zárult le a hagyományos paraszti világ igazi népművészetenek kikristályosodásával!) Másrészt azért szerettem ezeket a kollektív összemeséléseket, mert igazolták makacs rögeszmémet: a nem írók tolla alól is sokszor kikerekedhetik szépirodalmi jellegű alkotás, vagyis egyszerre gyönyörködtető, értelem- és érzelemmozgósító, gondolatrajzást elindító történetmondás, mely attól jó, hogy művészi igazáért önmagával, létezésével szavatol. Pasaréti legenda Első változat Az 1440-es években, midőn a törökök elfoglalták szeretett székesfővárosunkat, a legnagyobbik pasa beköltözött a mai Pasarétre, fényűző lakosztályába. Ez a pasa nagyon kiskirály volt, a neve: Bakcsicsi. Közben szolgái elégedetlenül föllázadtak. De a gonosz zsarnok leverte őket. Minden lázadót lefejeztetett vagy kerékbe töretett, majd felnégyeltetett. Közben egy idegen kuruzsló jött a Pasarétre. Értett az orvostudományhoz meg a kuruzsláshoz is. Szerzett magának kis házat. És kis telket. A harmadik esztendő első napján a Pasa lánya megfázott. Margaretnek hívták. Illetve Tamillának, de a pesti neve Margaret. Mohamed, az ifjú ficsúr megkérte a kezét. Ugyanabban a minutában egy katonának az életveszélyes betegsége tört ki. Nem lehetett tudni, de lepra vagy pestis. Hívatják erre már a doktort az udvarba. Azonban ezt válaszolja: — A Pasa csak várjon az udvaron, mert ő a katonát gyógyítja először. A katona több hasznára van ennek a nyomorult országnak, mint a kedves lányod. Mohamed ezalatt ment, mendegélt, míg egy folyóhoz nem ért. A révésztől megkapta a zacskóját, tele füvekkel. Fölmászott az üveghegyre. A Pasa égtelen haragra gerjed. Hozatja a a kuruzslót és ráordít: - Ha meg nem gyógyítod a lányomat, féreg, akkor a fejedet veszem, vagy kibököm szépséges szemedet. Azt a ficsúrt pedig nemes versenyben az asztal alá iszom. Hahaha. Nem tehetett mást a Kuruzsló, mert már hallotta, hogy Bakcsicsi Pasa igen szereti a fejet venni. Először a lányt kellett meggyógyítania. Mohamed elindult a kinccsel az üveghegyről, de közben azonban meghalt a katona a gyógyíthatatlan betegségben. No, erre szólásra emelkedék a Kuruzsló: — Na megállj, te Pasa! Tudd meg, ezért a tettedért lakolni fogsz! Meg is lakolt. Mohamed hazaérkezett. Szíves örpmest vállalkozott a nemes versenyre. Először át kellett lőnie nyilát a gyönyörűséges Tamilla, vagyis a fenséges Margaret gyűrűjén. Átlőtte. A közönségen elismert morajlás haladt végig. Bakcsicsi azonban ferde tekintettel emelte poharát. — Most következik a 2. próba — kiáltotta nagyképűen. Ámde a nagy puffancs már az első pohártól elnyúlt az asztal alatt, majd kipukkadt. Az ifjú ficsúr azonban elismerően felsóhajtott: — Ez jólesett — mondotta. Ezzel be is fejeződött a lánykérés. Elvette Alargaretet. Ezért hívják e helyet a mai Pasarétnek." Irta: Pál Ferenc, Meskó Gabriella és Gulyás Krisztina. Pasaréti legenda Második változat Élt egyszer, még az ősmagyarok korában, H. Lajos király idejében, egy nagyon bátor legény. Ezt a legényt Pasa Péternek hívták. A magyarok nagyon becsülték. Szolgái nagyon éber szemmel várták parancsát. Naphosszat heverészett hímes sátorában. Csak akkor ment ki, amikor kellett, és nagyon nagy bátorsággal verte le az ellenséget. Most is ott heverész, midőn a törökök már támadásra készülnek. Elindulnak az éjszaka leple alatt. Halálos csönd borul minden felé. Még a legyek énekét is tisztán lehet hallani. Egyszer csak így szól a bagoly: — Hu hu. Ez a jel. Nagy robajjal bevágtat a hímzett sátorba egy paraszt jobbágy. Mondja Pasa Péternek: — Most a legnagyobb ellenségünk tört a táborra. A török besenyő. Pasa Péter (nagyon) kapkodja össze holmiját. De már késő. A besenyők vagyis a törökök legbátrabb vitéze, Koppány Ali ott áll dölyfösen a sátor ajtajában. A merész Pasa úgy megzavarodott, hogy a kardja is kiesett a kezéből. — Vedd föl a kardod és küzdj. Hurá! — ajánlotta a kutyabesenyő, furfangosan. Péter fölkapja. Elkezd küzdeni. Már jó egy órája elkezdtek, midőn Koppány egy csapással úgy megsértette, hogy belehalt. A magyarok birtokában már csak a Pasaréti Fellegvár maradt. A kutyafejű gyaurok vezére, a kopasz Koppány Ali hiába próbálta megvesztegetni a a vitézeket. Vezérük a félszemű Battyányi János leköpte a borravalót. A törökök mármár feladták a reményt, midőn előjött a varga és megszólalt. — Óh, törökök dicső fejedelme. A várat az én édes atyám, Kőmíves Kelemen építette. 20