Budapest, 1983. (21. évfolyam)

10. szám október - Lehotay-Horváth György: Sétáló palotánk: a Vérmező

beszéljünk — oktatási egységeket. S mindezeket a feladatokat, vagyis a ki- és átköltöztetéseket, a bontást és az építést tervszerű egymásutánban, olykor egy időben, olykor párhuzamosan kellett — és kell a jövőben is — megoldani, hogy az a lehető legkisebb mértékben zavarja az oktatómunkát, az egyetem működését. Ebben a munkák ütemezése a döntő és a határidők pontos betartása — és ehhez igazodik az egyetemi szervezet egész élete a házon belül, és kívül is. Új egyetemet építeni egyszerűbb volna, mert az csak(!) pénzkérdés, viszont megoldani ezt a feladatot a fenti terv szerint — majdhogynem művészet. Nos, a Középületépítő vállalkozott a rekonstrukcióra. AI- # vállalkozó partnerei, a krakkói BUDOSTAL (feltétlen meg kell említenünk, hogy kifogástalan munkát végeznek a lengyel építőmunkások); a Csőszerelőipari Vállalat (a kültéri kazánházat építette és a légtechnikát szereli); a Fővárosi 1. sz. Építőipari Vállalat (a pince vegyi szigetelése fő feladata); az Út-, Vasútépítő Vállalat (az alapépítményeket készíti); a Ganz-MÁVAG (a felvonókat szereli) eddig nem hagyták cserben, nekik is köszönhető, hogy minden elkészült határidőre. Az egyetemi partner, dr. Dobrovits Iván rektorhelyettes így vélekedik a munkáról: jobb kivitelezőt nem is kívánhatnánk. Ez az elismerés személy szerint Forray Józsefnek is szól, aki negyedik éve irányítja a csapatait. Kettőjükhármójuk — Bozzay László van a most egy cseppet sem irigylésre méltó „szerepben" — konzultációiba egy-egy nagyobb munkaszakasz kezdetekor valamennyi érdekelt bekapcsolódik. A kivitelező az egyetemmel, a tervezővel, a beruházóval, a minisztériummal rendkívül jó együttműködést alakított ki az elmúlt négy év alatt. Természetesen vannak viták és véleménykülönbségek, de éppen ebben rejlik e tárgyaló stáb ereje, hogy gyorsan, operatívan megoldja a problémákat. Hogy kik ülnek az asztalnál az említetteken kívül? Mányi István építész tervező és Pál Katalin tervező, a Középülettervező Vállalat munkatársai; a „milliárdos mun-De menjünk sorjában. Adva van egy impozáns és nevezetes Ybl-épület, a 110 éves egykori Fővámház, mely sürgős felújításra szorul mint műemlék, s amit még sürgetőbbé tesz funkciója: egyetemi épület. Kiderül azonban, ahhoz, hogy a munka megkezdődhessék, szükség van úgynevezett kiváltó épületre és létesítményre, ahová az amúgy is telített főépületből ki kell költöztetni a már megfelelően működni nem tudó — hogy a fejlesztési lehetőségekről ne is főépítésvezető: Forray József vezető koordinátor is szórja az áldást. Tisztában vannak a helyzettel az egyetem képviselői: dr. Dobrovits Iván, a rekonstrukció ügyeivel megbízott rektorhelyettes és Bozzay László, az egyetem gazdasági-műszaki főmérnöke. Mindhármuk felelőssége nagy, problémáik sem kisebbek, s ehhez jönnek még a mindennapos kisebb-nagyobb gondok. Ennek ellenére nincs egymásra mutogatás, aktatologatás, kölcsönös vádaskodás, ha netán valahol megakad a munka. Döntő és meghatározó viszonyukban az együttműködés, a korrekt partneri viszony. Ha ilyen marad — és miért ne maradna? — kapcsolatuk az építkezés „második félidejére" is, iskolapéldát teremtettek e „műfajban". Mégpedig e speciális építkezés módjában, a szervezésben, annak elvi és konkrét vonatkozásában egyaránt. (S merthogy már felmerült egy másik nagy, patinás egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rekonstrukciója is, hasznosak lehetnek az itteni tapasztalatok.) Ha azt mondjuk, hogy az oktatás zavartalanul folyik, az azt jelenti, hogy nincs kapkodás, zűrzavar, a költözésekkor, a helycseréken mindenki tudja és végzi a feladatát. Az idei tanév azért kezdődött két héttel később — s nem határidőcsúszásról van szó, így volt tervezve —, hogy több tanszék kezdhesse munkáját felújított épületben, épületrészben (némelyik immár végleges helyén), továbbá több helyreállított, korszerűsített előadóteremben kezdődjék az oktatás, átadva a régi terepet az építőknek. Az új könyvtár információs „pultia" Részlet az olvasóteremből A légkondicionált könyvraktár 43