Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Vén Zsuzsa: A Neugebäude hűlt helyén

a meggondolásból, hogy ezzel mintegy megakadályozza a temető területének bármiféle további csorbítását. Ugyanakkor ezek a sírok temetőtörténeti szempontból is érdekesek és jelentősek, szinte kivétel nélkül a múlt századból valók. Például Emich Gusztáv, Bugát Pál, Ganz Ábrahám, Balassa János, Pákh Albert, Jendrassik Ernő, Hunfalvy Pál, Toldi Ferenc, Horváth Mihály, Csajághy Laura — Vörösmarty felesége — nyugszik itt. Ezeknek a síroknak a rendbehozatalára valami módon a Budapesti Műemléki Felügyelőségnek kellene a pénzt előteremteni. De hát igen tekintélyes összegről van szó. — Es mi a helyzet a belső parcellákban található, temetőtörténeti szempontból érdekes és jelentős síremlékekkel? — Ezekről a temető gondoskodik. Lázár Vilmos özvegyének carrarai márvány síremlékét, amelyről már szóltam, és amely megrongált állapotban került elő az ecetfák és az akácok dzsungeléból, a Fővárosi Tanács 1973-ban egy szép svédgránit síremlékre cserélte fel, a régi bronz relieffel ékesítve. Ugyanebben a parcellában lelt végső nyughelyet Damjanich Jánosné. Síremlékén Tóth Kálmán költő verses búcsúztatója olvasható. Velük egy időben kerültek át a Németvölgyi úti temetőből a harmadik aradi vértanú Schweidel József özvegyének hamvai, és több 48-as szabadságharcos földi maradványai. Többségük piszkei vörösmárvány síremlékét is áthozták ide, a Kerepesi útra. A 30-as parcellában nyugszik például Woronieczki herceg, a lengyel légió egykori parancsnoka. Síremlékét a múlt század derekán állíttatta fel a pesti ifjúság. Nagyméretű gránit obeliszk, amely meglehetősen jó állapotban van még. Természetes, hogy ezeknek a síremlékeknek a gondozása is a temető feladata. Ezek is védett sírok, nemcsak az itt nyugvó személyek miatt, de temetőtörténeti szempontból is. — A védettségnek eddig már több változatáról beszéltünk. Ezek megnyugtató tények. Van-e a védelemnek más alapja is a Kerepesi temetőben? Vannak-e olyan védett sírok, amelyekről eddig nem esett szó, de amelyeknek megőrzését, fönnmaradását biztosították? — Igen, a védettség egyik változatáról, a jogi védelemről még nem beszéltünk. Ez elsősorban a kriptákra vonatkozik. Annak idején, amikor ezeket létesítették, 120—150—200 évre, illetve a temető fennmaradásáig lehetett megváltani a sírhelyeket. Ez az in-36 tervallum sok esetben még nem járt le. Temetkeztek a területen a felszabadulás utáni években is, amikor még nem dőlt el a Nemzeti Panteon kérdése. Utoljára az 1956—57-es esztendőben. Ezeknek a síroknak a jogi védelme, a 25 év, 1982-ben járt le. Az utolsó aktív parcellában, a 21-esben nyugvók hozzátartozóit a temető tavaly felszólította, hogy lejárván a védettség, gondoskodjanak halottaikról, exhumáltassák, vitessék át maradványaikat más temetőbe. Sokan nem éltek ezzel a lehetőséggel. De az ittruaradók nyugalmát sem háborgatják. A síremlékeket leszedik a 21-es parcellában, és rózsakert vagy más virággal beépített grupp lesz a helyén. — És lesz-e vajon valaki, aki pótlólag újra átnézi majd a temető anyakönyveit? — Azt gondolom, nem lenne felesleges munka. Az érdemeik miatt védettek köre — hozzávetőlegesen 1200 nevet tartalmaz a lista — bizonyára bővíthető lenne. Különösen a 28-as parcellára gyanakszom. Kiválóságok egész sorának sírját találtuk meg ebben a parcellában. Barabás Miklósét, Csemegi Károlyét, a neves büntetőjogászét, Fadrusz Jánosét, Lötz Károlyét, Kammcrmayer Károlyét, aki az egyesített főváros első polgármestere volt. Bár nincs nyoma a szakirodalomban, feltételezhető, hogy ide is szellemi kiválóságokat temettek, akárcsak a 34-es és a 34/1-es parcellába, amelyeket müvészparcellának noveznek. Joggal, hiszen itt nyugszik Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Zala György, Egressy Béni, Huszár Adolf, Izsó Miklós, Lendvay Márton, Mednyánszky László, Reviczky Gyula, Szigligeti Ede, Vajda János, Vas Gereben, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly, Heltai Jenő, Jókainé Laborfalvy Róza, Krúdy Gyula, Lyka Károly, hogy csak néhányukat említsem. De ahogy a 28-as parcellában, úgy másutt is elképzelhető, hogy az anyakönyvek, illetve az ezek adatait kivonatosan tartalmazó, de könnyebben áttekinthető kartotékrendszer átforgatásával, újabb személyek sírhelyére bukkanhatnánk, akik rászolgáltak arra, hogy az utókor a nemzet panteonjában örökítse meg emléküket. És ezzel a munkával — anélkül, hogy az eddigi erőfeszítéseket lebecsülném — adósai vagyunk annak a 330 ezer léleknek, akiknek itt jelölték ki végső nyughelyét az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, de ugyanígy adósai vagyunk az egész nemzetnek, amelynek joga és kötelessége számon kérni: tiszteljük-e halottainkat? VÉN ZSUZSA A Neugeböud A tér helyén a 19. században az Újépület, az ún. Neugebäude állt. A 18. század végén Pest város tanácsa a kincstárnak ajándékozta az akkor még beépítetlen, a várostól messze eső területet, hogy azon II. József rendeletére valamilyen központi népjóléti intézményt (árvaház, szegényház, közkórház) hozzanak létre. 1786-ban Isidore Canevale bécsi építész tervei alapján, Hild János vezetésével hozzákezdtek az építéshez, ám a munka a török háború miatt abbamaradt, s csak 1814-ben fejeződött be. Egy-egy elkészült szárnyat közben is használtak, de nem az eredetileg tervezett célra. Erődszerű megjelenése miatt a lakosság körében különböző találgatások folytak rendeltetésével kapcsolatban. 1814-ben, teljes felépítése után egy tüzérezred költözött az Újépületbe, ettől kezdve Pattantyús kaszárnyának is nevezték. Nagy méretű, kétemeletes, négyszögletes, kilencudvaros épület volt, négy sarkához egy-egy háromemeletes szárny csatlakozott. Méreteire jellemző, hogy főudvara 9489 négyszögöl voit.1 Hírhedtté az tette, hogy az 1848— 49-es szabadságharc után börtönnek használták, és sok hazafit a falai között végeztek ki. A Lipótváros múltszázadi nagyarányú fejlődése következtében már az 1871. évi, Budapest városrendezésére kiírt pályázat is foglalkozott a lebontásra ítélt Újépület telkének rendezésével.2

A nyertes Lechner Lajos pályaművét azonban nem valósították meg. 1884-ben kezdődött meg az Országház építése, s ezért a környék rendezése sürgőssé vált. 1890-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet pályázatot írt kl az Újépület telkének rendezésére. A pályázatra 52 terv érkezett. Az első díjat Francsek Imre kapta 1892-ben, de a nyertes pályamunka ismét csak terv maradt. Hatékony intézkedések 1894 után születtek. Az 1894. XX. tc., amely a katonai laktanyák megváltásáról szólt, felhatalmazta a kormányt az Újépület eladására. Az új utcák és terek nyitásához szükséges telkeket ingyen kapta a főváros.3

1897-ben kezdtek hozzá az Újépület lebontásához. Ekkor Palóczi Antal készített egy tervet pályáza-Az Újépület az épülő Országház tetejéről