Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Megyes Gusztáv: Beszélgetés a kidobóemberrel

MEGYESI GUSZTÁV Beszélgetések a kidobó emberrel — Ugye, maga a kidobóember ? — Nem vagyok kidobóember. Portás vagyok. Este nyolctól hajnali négyig őrzöm a bejáratot, hogy akik bejönnek, rendesen jöjjenek be, és akik kimennek, rendesen menjenek ki. — No jó. De ha egy társaság nem akar rendesen kimenni vagy, teszem azt, részegen akar bejönni, akkor csak csinál valamit? — Hogyne. Kidobom őket. — Na ugye. Akkor mégiscsak kidobóember. — Vendéglátóipari alkalmazott vagyok, így jegyezzen. Egészen más kérdés, hogy néha kidobok valakit. * — Piave úr, maga ennek az étteremnek a vezetője. Felkérem, ismertesse Újhelyi Csibi tevékenységi körének lényegesebb elemeit. — Huszonhatodik éve dolgozom a szakmában, s jó pár éve vezetem a Vidám Kefekötőt. Mondhatom, Újhelyi Csibi a legjobb kidobóemberek egyike, akivel valaha is találkoztam. Tehetsége van e munkára? Vagy inkább szorgalma ? Esetleg ez is, az is ? Nem tudom. Újhelyi Csibi a hatvanas években a Dózsában bokszolt, ha járt akkoriban bokszmeccsekre, emlékeznie kell remek elhajlásaira, váratlan közbeszúrásaira. Még mindig elég gyors, ruganyos, és ez nagyon fontos egy kidobóembernél, ha közbe kell lépnie. Sajnos, mióta áttért az ország az ötnapos munkahétre, Újhelyi Csibinek is több szabadnap jár. így előfordul, hogy egy héten kétszer is helyettesíteni kell. Ilyenkor tapasztalni aztán, hogy mennyire nélkülözhetetlen. Amikor Újhelyi Csibi kikéri a szabadnapját, pincéreim állnak az ajtóba. Pincéreim talpig becsületesek, tettrekészek, de valahogy nem árad belőlük az a fajta határozottság és elkötelezettség, mint Csibiből. ön, persze, most arra gondol, hogy a Vidám Kefekötőben állandóak a cirkuszok, tízpercenként kell valakit kidobni. Ez nem igaz. Az viszont kétségkívül tény, hogy forgalmas és keresett hely lévén, itt minden előfordulhat. Be akar jönni egy csapat részeg, esetleg épp itt isszák le magukat, és botrányosan viselkednek. Ilyenkor elibük kell állni, s szólni, hogy hagyják el a helyiséget. Ha Újhelyi Csibi áll eléjük, szó nélkül távoznak, csend és béke honol az éjszakában. — Használja öklét Újhelyi Csibi a munkaidejében ? — Nem használja. Újhelyi Csibi a tekintélyére támaszkodik. Egyenruhája alatt pulóvert visel, ettől még inkább szélesnek tűnnek vállai. Arca rezzenéstelen, de azért, ha megfigyeli, a szája szegletében apró mosoly bujkál. A vendégnek mindig a szemébe néz, halkan, de határozottan adja utasításait, kinek kell távoznia és ki maradhat. Ezek adottságok. De ugyanilyen fontos a jó hírnév. A Vidám Kefekötő közönsége kétharmadrészt cigányzenészekből tevődik össze, akik munka után betérnek ide, egyharmadrészt pedig vegyes társaságokból. Amikor a városban este tízkor, tizenegykor, éjfélkor bezárnak az éttermek, vendéglők, akkor a kirúgott vendégek java része idetódul, hogy folytassa aznap esti programját. Gyakori a teltház. De hogy, hogy nem, a legtöbben nem csinálnak cirkuszt, ha nincs hely. Hogy, hogy nem, de még a távolról jött idegenek is valamiképp tudomást szereznek arról, hogy kicsoda volt Újhelyi Csibi. Az is előfordult már, hogy egy tájékozatlan vendég kötözködni akart Csibivel, de társai figyelmeztették, hogy ez az ember: Csibi. Neve hallatán mindenki megjuhászodik, s fejet hajt. Ez régmúlt időket idéz, amikor a vendéglátóiparban egyéniségek dolgoztak. Már csak Csibi idéz régmúlt időket. * — Csibi, figyeltem magát. Úgy tettem, mintha budira mennék, közben magát figyeltem. Mondja, mit csinált maga a Hosszúval? — Kidobtam, mert lopni akart. Elvitte annak a csöpp embernek a zakóját. — Csibi, ez nem igaz. Láttam mindent. Az a Hosszú véletlenül vitte el a csöpp ember zakóját. A csöpp ember táncolt a nőjével, kimelegedett, levette a zakóját, de tévedésből nem a saját székére terítette, hanem a Hosszúéra. Na most a Hosszú is táncolt egy nővel, egészen belehajolt a nőbe, elég kapatos is volt a Hosszú, így aztán, amikor visszatért az asztalához, nem vette észre, hogy az a zakó nem az ő zakója. Még fizetés után se vette észre, amikor távozott. Mondom, láttam az esetet, a zakó véletlenül került a Hosszúra. — Idefigyeljen: a Hosszúnak nem is volt zakója, már eleve zakó nélkül érkezett. Én minden embert megfigyelek, hogyan érkezik, milyen öltözékben. De ha volt is zakója a Hosszúnak, hát az a zakó, amit felvett, pici volt neki, be se tudta gombolni. • Hát ez nem tűnt fel neki? — Részeg volt a Hosszú. A maga ruhatárosnője mesélte az imént, hogy egy alkalommal egy jólszituált nő a bundáját hagyta itt, olyan tökrészeg volt. Csak két hét múltán jött vissza a bundájáért, mikor kijózanodott. Részeg emberrel megesik az ilyen. — A részeg ember nem hülye. A Hosszú direkt vette el a zakót, hiába hajolt a nőjébe, láttam a képin, hogy a zakót figyeli. És tánc után egyből fizetett, hirtelen fontos lett neki a távozás, még a nőt is otthagyta azért a zakóért. — No jó, tegyük fel, lopott a Hosszú. De akkor maga miért nem vágta állon, vagy miért nem értesítette a rendőröket, hogy lopás gyanúja merült fel ? — Mert épp elégnek láttam, ha lerángatom róla a zakót és kidobom őt. Ez épp elég büntetés. — Jobb helyeken ilyenkor rendőrt hívnak. — Én nem szoktam a rendőrség segítségét igénybe venni. Ha nekem rendőri segítségre van szükségem, akkor én már öregszem. — Ez igen szépen hangzik. Azt állítja, hogy nem hívott rendőrt. De akkor, miért hozta vissza mégis két rendőr a Hosszút, alig félóra elteltével ? — Maga most azt hiszi, hogy titokban telefonáltam a rendőröknek. Akkor tudja meg az igazságot. A Hosszú már a Nyugati pályaudvarnál járt, amikor észrevette, hogy eltűnt a pénztárcája. A hülye belerakta a csöpp ember zakójába, és ott maradt a pénz. Na, a Hosszú kénytelen volt két rendőrt leállítani, hogy eltűnt a pénze. Vissza is jöttek, ahogy azt már maga is látta. Hát nézzük, mondta a két rendőr, hol van a csöpp ember. Hát a csöpp ember odabent táncolt a Hosszú nőjével. Na csöpp ember, hol a pénztárca? — kérdezte a két rendőr. Miféle pénztárca ? — kérdezett vissza a csöpp ember. De közben a pincér elővette a csöpp ember reklámszatyrából a pénztárcát, a csöpp ember kénytelen volt korrigálni: — Hát persze — mondta —, de nem gondoltam, hogy ez a Hoszszúé. így kapta vissza a Hosszú a pénzit. Óriási szerencsével. Azért, amikor visszakapta, odaszólt a csöpp embernek: — Megállj, még találkozunk. — De nem itt, mondtam erre én — ennyi volt az egész. A rendőröket pedig, akik nem bírták felfogni, mi a csuda történt itt, megnyugtattam, hogy merő félreértés történt. A rendőrök biccentettek és távoztak. — Mit tett volna a Hosszú helyében ? — Állon vágom a csöpp embert. 20