Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Rudnai Gábor és Szabó Endre verse

RUDNA1 GÁBOR: SZABÓ ENDRE: Vadkacsák, sirályok Vadkacsák, sirályok télen a Moldva fölött. Szememből könny szivárog, a szó is gőzölög, mert pára csak a lélek, s akár a vadkacsák, nem keres más vidéket, nem keres jobb hazát, hiába hívja tenger, hiába délkörök — a földgömbön a tengely elgörbült, eltörött, nem antennája többé az űr híreinek, a csillogó öröklét már nem kísérti meg, szférák zenéje helyett riadt madár-ricsaj, e fázós földrész felett már készül a vihar, kis népek marakodnak marék morzsa fölött — miféle martalóchad menhelye ez a köd ? Az ég egyformán büntet, a nagy ragadozók lecsapnak, s akkor mindegy, ki hova tartozott. A tollak hópihéi, a vérző virradat a háborút idézi a Károly-híd alatt. Most béke van pedig, és mindkét oldalon fölötte őrködik a néma hídtorony. Közép-Európa együtt a hazám, itt kelt vándorútra ük- vagy dédapám, századokat késtem, tékozló fiú, jöttem hóesésben és kitárt karú útszéli megváltók keresztje alatt, befogadtak árkok, kizártak falak. Miféle titkoknak lehetnék tudója? Nem is olyan soknak súlyos az adója, felelhet a Moldva, ha hallgat a város, felel vízbefojtva Nepomuki János. Milyen verejték habja a tajték? Kifeszül szárnyként a télikabát — fut zakatolva, őröl a Moldva, madarak tolla a malomlapát. Hallom, hogy suhognak fölöttem a felhők, látom, hogy forognak kupola-esernyők, az égből is liszt hull, kinek is kiáltok? Zúgnak csapatostul vadkacsák, sirályok. Töredékek Nem kell ... hogy szeressenek: nem igénylem! Annyi legyen mindig a bérem — és csak annyit tegyenek elém —: mi elfér még Isten tenyerén! Remény ... igen! úgy esem el én előre: arccal a föld felé s ajkamon az anyaföld ízével lépek majd át az élet küszöbén. Széljegyzet ... kezdetnek késő, végnek korai pár sorba zárni hatvanhat évet — a végtelenből mikro töredéket...