Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Fodor Pál: Városi jegyzetek

csak ő beszél. Ha már lyukat beszélt hét-nyolc ember hasába, nyugodtan beveti magát a vízbe, gyors sprinttel leúszik tíz-tizenöt hosszt, majd felmegy a napozóba, s ha sikerül elkapni egy médiumot, folytatja a beszélgetést in finitum. A szakállas Tökkopasz s derékig érő szakállt visel elöl és hátul. A piros fürdősapkát mégis a fejére húzza. A mikor vízre száll, dús alsörénye szétterül a víztükrön. A kissrácok tavirózsának nézik s lemerülés előtt belékapaszkodnak, olykor a piros golyóra másznak. A szelíd próféták közé tartozik, alig mozdul, szavát se hallani. Lassan, szinte észrevétlenül halad a vízben, mint a fenéken lapuló ragadozóhal, „aki" hirtelen csap le áldozatára, őt azonban 32 dioptriás szemüvege akadályozza a gyors felismerésben és cselekvésben. Egész délelőttöket elüldögél a meleg vízben, s olykor tétován leszólítja a gömbölyded hölgyeket. Annyira rövidlátó, hogy a soványakat meg se látja, s ha elveszti szemüvegét, addig meg sem keresheti, míg meg nem találta. A hátúszó Jelszava: hátul nincsen szeme, térjenek ki a szembejövők. Baj csak akkor lesz, ha szemben is hátúszó halad. Ilyenkor összekoccan két kopasz kobak, kölcsönös dühödt kifakadás, majd folytatják a hátúszást, lehetőleg egymástól távol. E szekta is több alszektát számlál: van, aki mindkét kezével egyszerre kaszál széles mezőben, más külön-külön dobja oldalt-hátra karját. Mindkét fajta erősen püföli a vizet, s víz híján a szemben úszót, nagy hullámokat kavar, s alig halad. Az igazi hátúszók csendben és gyorsan úsznak, körültekintően, senkit sem inzultálva. A tudományok doktora Vele a Zeneakadémián szoktam találkozni. Szerelése: egy koszlott farmernadrág, gyanússzínű pulóver, oldalán az elmaradhatatlan tarisznya. Amint leül, fején keresztül lehúzza pulóverét, olyan „illat" felhőt keltve maga körül, hogy a közelben ülők sorra elmenekülnek. Vele is szívesen találkoznék a Lukácsban. Ott ugyanis van forróvizes zuhanyozó is. Városi jegyzetek 1. A propos madárcsicsergés Olvasom, hogy valahol — talán Japánban — a villanyrendőr nemcsak a szemnek jelez, hanem a fülhöz is szól, és (hogy ne fokozza a városi zajártalmat) madárcsicsergés-hangon. Járható — sőt, követendő út. Mindenképpen kellemesebb, mintha dörgő hangon rád reccsenne: — Hé! Maga! Igen, igen, maga zöldkalapos! Hát nem lát a szemétől? Már rég zöldre váltottam, és maga még mindig itt büdösíti a levegőt?! Madárcsicsergéssel tele hangszórókat szereltetnék a sofőrök szája elé, azaz madárcsicsergés-tolmácsot: bármit ordítanának egymásra és a járókelőkre, a hangszóró fordítsa le madárhangra! Már látom-hallom is a nagy, behemót gépkocsivezetőt, aki éktelen dolgokat üvölt bele a mikrofonba de abból csak rigófütty, kanárikoncert, pacsirtaszóló jön ki. És némely felszólaló elé is ilyen bűvös mikrofont-hangszórót szerelnék. Igaz: néha csak kelepelés, károgás hallatszana... Egyébként talán enélkül is vannak elegen, akik madárnyelven beszélnek — nem? Csipcsirip! 2. Te is látszol a földgömbön Kisfiú száll föl a buszra, kezében hatalmas, fehér-kék labda, a labdán a földgömb térképe, a rajzon pedig láthatóan és némileg nagyítva a főváros. Ezt a kis várostérképet pedig szemmel jól kivehetően szeli át az a főútvonal, amelyen a busz halad, sőt, a keresztút is, ahol éppen megállunk; ha közelebb hajolnék a labdához, talán meglátnám a buszt is, amelyen utazunk, a buszban a kisfiút, a labdát és magamat — ha nem is szabad szemmel, de talán nagyítóval. És mikroszkóppal megnézhetném a labdán, hogy hány órát mutat órám... Mi is ott vagyunk a földgömbön letagadhatatlanul: úgy értem: a földgömbről-letagadhatatlanul. És aki jól odafigyel, azt is megláthatja, hogy — bizony — most megvakarom a fejem. Csak az nem látható, hogy miért. Ehhez ugyanis alkalmatlan műszer a nagyító, a mikroszkóp. Egész más kell hozzá. Mondjuk: valaki, aki mellettem áll, aki mellém áll — akár itt a buszban —, és jól odafigyel. Esetleg egy pillanatig a szemembe néz. 3. Csoda Megvették a nagy, barna kenyeret — és belül tele volt fehér zsemlékkel. Szép, pirospozsgás, puha zsemlékkel. A vacsoránál senki sem mert szólni egy szót sem — némán és kissé félve, gyanakvó örömmel csipegették a zsemlét. És zsemlyének mondták. S mintha egészen különös íze lett volna. Évtizedek múltán megesküdtek volna rá: kellemes tömjénillata volt. Boldog emberek. Nem vették észre, hogy nagyapa, a pék, belesett az ablakon, és vidáman somolygott. Mint minden csodatevő. 4. Szedelőzködés A két öregúr délutánonként megvárja egymást a temető széles kapujában. Aztán lassan, nyugodtan bandukolnak fölfelé a szomorú domboldalon a sírkövek között. Háztüznézőbe jövünk — mondogatják mosolyogva —, és egyre otthonosabban mozognak a márványhasábok között, mint nyaralók a vidéki kisvárosban; ismerkednek a szomszédokkal, szokásokkal. Készülnek a költözködésre. Virágot tűznek a gomblyukukba, és élcelődnek: hogy végre békés társbérletük lesz; nem lesz szükségük konyhahasználatra; hát fürdőszobára? Ugratják egymást: sikerül-e majd odalent, az új lakásban az első éjszakán megszámolni... az ég négy sarkát. De vajon az égét-e? Tudja a csoda, minek a négy sarkát. Lassan már úgy járnak ide, mint valami klubba; csak az elején viselkedtek félszegen, akár legénykorukban, amikor először fogadták be őket társaságukba a meglett férfiak. Vagy amikor először ittak pertut atyai jóbaráttal. Most, újra, az idősebbekkel „tanulják a kapcsolatot" : azokkal, akik egy halállal már idősebbek. Tapasztalt öregurak. Tudják: majd ahhoz is hozzászoknak. 5. Lehetséges? Szeme a legfurcsább: gyönyörű, zöldessárga pók a finom ráncok nyolcszögű hálójában. Fáradt, májfoltos keze — aggastyáné; az egész ember könnyű, mint egy valószínűtlen emlék. Aztán megszólal, s percek múlva a homloka, a szeme mintha a világ tv-ernyője lenne: városokról beszél, szenvedélyesen, mint a szoknyavadász a nőkről, a szurkoló a kedvenc csapatáról. Úgy jellemzi a városokat, egy-két remek vonással, mint nagy esszéírók a költőket. A tömörítés csak látszólag önkényes. Valójában művészi sűrítménye a majdnem mindenható tudásnak. A városok szerelmese. Negyedik évtizede járja a világot: városok arcképeit írja. Az embereket nem szereti — csak a városokat, amelyekben a jellemüket keresi... De vajon lehetséges-e ez? Lehet-e vajon Shakespeare-t szeretni és az angolokat nem, Bacoviát szeretni és a románokat nem, Bartókot szeretni és gyűlölni a magyarokat? 6. Taxiban A fiatal taxisofőr végig bal kézzel vezetett és kapcsolt. Kamaszkorában szerzett reumája valósággal megbénította a karját. Noha így is remekül vezetett — félelmetes volt. De honnan tudhatnám: vajon a hadvezérek, vezérek, istenek használják-e jobb kezüket? 7. Építkezés Szemcsiklandó jelenet pergett a képernyőn — tegnap pikánsnak mondtam volna —, és az akkor tízéves lányom megkérdezte: —• Ez szerelem — vagy mesterséges légzés ? Tegnap olvastam egy szöveget, és nem tudtam eldönteni, nyersfordítás-e vagy vers. Ma kőműveseket figyeltem, dolgoztak, de olyan lassan, hogy még mindig nem tudom: építettek — avagy bontottak? Bodor Pál 20