Budapest, 1983. (21. évfolyam)

1. szám január - Miklóssy János: Meggyilkolták az országbírót!

MIKLÓSSY JÁNOS Meggyilkolták az országbírót! Ritkán tapasztalható kegyetlenségü szélvihar tombolt fővárosunk felett 1883. március 29-ére virradóra. Rossz álmú poétánk. Vajda János egyenesen Shakespeare Macbeth-jéhez fordult szavakért iszonyata jellemzésére: Viharos éj volt; ott hol mi háltunk, / Ledőltek a kémények is, sőt azt / Mondják, a légben jajveszéklés, / Halálnyögés, bősz jóslat hallatott. A rémeset nem is váratott magára. Reggel budavári Dísz téri palotájában, az ágya előtt, zsineggel nyakán, megkötözve, holtan találták Mailáth György országbírót, a főrendiház elnökét, az Akadémia igazgató tanácsának tagját, volt udvari kancellárt, az ország egyik leggazdagabb emberét. A bástyafalra épült palota Dunára tekintő erkélyén sokáig ott lengette a szél az összevérezett köteleket, amelyeken lemászva a gyilkosok elmenekültek tettük színhelyéről. Mailáth a hazai „tory arisztokrácia" jellegzetes képviselője volt. A magyar viktoriánusok (Halász Gábor nevezi így őket szép esszéjében) hazatérve a 19. században szokásos nyugat-európai útjukról, nem reformklubot, hanem konzervatív pártot alapítottak. Az európai műveltségű, de magatartásában a középkori oligarchák viselkedését idéző Mailáth György kevélységéről legendák keringtek. Ilyen például Horvát Boldizsárral történt esete. A progresszív gondolkodású, kiváló jogtudós Deák Ferenc javaslatára lett igazságügyminiszter 1867-ben, Andrássy Gyula gróf kormányában. (Reformkoncepcióját utóbb a konzervatív arisztokraták nyomorították torzóvá.) Az új miniszter előtti tiszteletadáson az országbíró (a legfelsőbb bíróság elnökének akkori titulusa) jelenlétét is előírta az akkori protokoll. Mailáth erről hallani sem akart. Ő, a történelmi név viselője (nagyapja királyi személynök, apja ugyancsak országbíró) egy polgárfi elé járuljon még ha annak jogászi kvalitásait nem is vonja kétségbe? Andrássy Gyula páratlan diplomáciai készségére volt szükség olyan forma kimódolásához, amely sem Horvát Boldizsár érzékenységét, sem Mailáth rátartiságát nem sértette. De hát mi történt voltaképpen március 29-ére virradóra a Dísz tér 3. szám alatt ma is álló — 1953-ban eredeti barokk stílusá-A gyilkosság színhelye ban rekonstruált — palotában, ahol ez idő tájt szűkebb családjával és vejével, Pallavicini őrgróffal lakott az országbíró ? A reggel úgy kezdődött, mint rendesen. Berecz János, a Mailáth körüli személyes szolgálatot ellátó „huszár" 6 óra tájt befűteni indult ura hálószobájába. Gyanús rendetlenség fogadta. Szaladt hát a főkomornyikért, ám annak nem akaródzott vele tartani, így hát ismételten egyedül tért vissza, hogy jó idő múltán hírt hozzon az országbíró haláláról. A hálóhelyiség rövid, de viharos küzdelem képét mutatta. Mailáth egyik kezén mély seb jelezte: támadója kést is használt, ami ellen ő védekezni próbált. A helyszín — a szemle szerint — több elkövetőről árulkodott. A gyilkosok az éjjeliszekrényből elvittek egy aranyórát és egy ezer-kétezer . forintot tartalmazó pénztárcát. A szomszéd szoba Wertheim-szekrényét is megpróbálták felnyitni — sikertelenül. Tettük elkövetése után az erkélyről ereszkedtek alá (ma már a palotának nincs erkélye), s valaki gondosan ajtót zárt utánuk. A bástyafal tövében az eső áztatta föld néhány lábnyomot is megőrzött. Másnap a palota alatt kanyargó Főherceg Albrecht (ma Hunyadi János) úton fanyelű kést, véres kesztyűt és kulcsokat találtak. A kulcsok a Mailáthház fogadótermének és hálószobájának zárjába illettek, viasznyomat után készültek. A hír bejarta a magyar és az európai sajtót, versenyre kelve a politika eseményeivel. II. Sándor cár meggyilkolása (1881) óta nem akadt ilyen szenzáció. A politikai indítékú merénylet eleve kizártnak látszott. Nyereségvágyból elkövetett rablásnak viszont ellene mondott a tett időpontjának és körülményeinek megválasztása. Mailáth — a tanúvallomások szerint — 11 óra tájt tért haza otthonába. Ha az elkövetők (akik valószínűleg az ő érkezését megelőzően rejtőzködtek el a palotában) előbb láttak volna tervük végrehajtásához, amikor az országbíró még nem tartózkodott lakásában, vagy a rablást későbbre halasztják, midőn Mailáth már elaludt, tettük rablógyilkosság helyett betöréses lopásnak minősült volna. Az a tény, hogy Mailáthot még lefekvés előtt, tehát védekezésre képes állapotban rohanták meg, bosszúvágytól fűtött rablási szándékra utalt. 37