Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Seregi László: Tisztázzuk!

SEREGI LÁSZLÓ Tisztázzuk! Velúrdzsekim nyaka annak rendje s módja szerint bezsírosodott; olyannyira, hogy ha megfelelő szögben raktam az ablak elé, úgy fénylett, mint ama bizonyos Salamoné. Mivel otthon nem tartok benzint, sem efféle oldószert, hónom alá csaptam az ominózus ruhadarabot, s levittem a közeli Patyolat-fiókba. Legnagyobb meglepetésemre hárman fogadták a köszönésemet, szemlátomást örültek a jöttömnek. Puhatolózni kezdtem, felderítendő, miért ez a nagy udvariasság, mire megtudtam, hogy nem tévesztettek össze senkivel, de aznap én voltam a második ügyfél, noha déli egy óra jócskán elmúlt már. És különben is, magyarázták, az első ügyfél nem is volt ügyfél, csak azért ugrott be, hogy megkérdezze, nem emelik-e fel holnaptól a vállalási díjakat, mert ha igen, akkor inkább ma hozza le a szennyest. Komolytalan ember, legyintettek a fiókos hölgyek, majd tanújelét adták, hogy személyemben felismerték a potenciális kuncsaftot. Mi tagadás, elérzékenyülten figyeltem a fejleményeket. Hát megértük, hogy fontos lett az ügyfél, hogy akkor is megszólalhat, ha a dolgozók éppen sziesztáznak. Hiába, változnak az idők, sóhajtottam föl boldogan, s alig vártam, hogy hazaérve papírra vessem tapasztalataimat. Ám előbb, biztos, ami biztos, felhívtam régi barátomat, aki éppen tizenkét éve erősíti a Patyolat törzsgárdáját, s megkérdeztem tőle, vajon nem estem-e áldozatául a látszatnak? Megnyugtatott, erről szó sincs, tényleg rá vannak szorulva a megrendelők jóindulatára, mondta, majd találkozót javasolt, arra hivatkozva, hogy belső, bizalmas dolgokról nem szeret telefonon beszélgetni. A sarki presszóban randevúztunk. Amikor beléptem, egyből észrevettem az asztalán fekvő jegyzethalmot. Ez az ember készült! — állapítottam meg, s balsejtelmeim támadtak. Bizonyára mellőzik, nem kapott béremelést, vagy mit tudom én, de hát normális dolog írásban fel készülni egy baráti csevelyre? Már-már eliszkoltam volna, de nem tehettem meg vele, végül is három évig egy padban ültünk a technikumban. Jó tanuló volt, a maga módján. A szakmai tárgyakat kívülről fújta. Balassival meg az orosz nyelv rendhagyó igealakjaival azonban nem boldogult. Még szerencse, hogy textilvegyésznek jelentkezett s nem magyartanárnak. Kiböktem, mi nyomja a begyemet. Hülye vagy, intézett el kedélyesen, s most kifejezetten örültem ennek a cseppet sem hízelgő minősítésnek, hiszen ott, onnan folytathattuk, ahol annak idején az Evezősben abbahagytuk. Szóval, mi a baj veletek? — tértem a tárgyra, mire ő a jegyzeteiből kiválasztotta a „Káderhelyzet" feliratú lapot. Öregem, az előbb arra gyanakodtál, hogy azért készültem, mert odabenn elnyomnak. Tudód, az az igazság, én lennék a legboldogabb, ha ezt a cégünk megengedhetné magának. Vannak mérnökeink, de közel sem annyi, amennyire szükségünk volna. S ez azért okoz fejtörést, mert közben kicseréltük szinte az egész gépparkunkat. Túlzás nélkül állíthatom, ebben a tekintetben elérjük az európai színvonalat. Csakhogy nem elég a gépet megvenni, be is kell programozni, s tudni kell, mi a teendő, ha — teszem azt — leesik a nyomás. Sajnos, nem dúskálunk a szakképzett mérnökökben, de hiányoznak a nyugati értelemben vett technikusok is. Nem akarok személyeskedni, de ha jól emlékszem, egykor te is nálunk kezdtél, üzemtechnikusként. Igaz? Igaz. És megmondjam, miért hagytad ott? Mert megijedtél a feladattól, hogy neked kell ellenőrizni az automata mosógépek programját. Megfutamodtál, mert beláttad, hogy a suliban minket mindenrefelkészítettek, csak a munkára nem. Az megint más lapra tartozik, hogy hosszú hónapokig se neked, se nekem nem adtak tisztességes, végzettségünknek megfelelő feladatot. De ki adott volna, Géza? Z. Teri, az álmodozó szemű művezető, aki annyit sem értett a textiltisztításhoz, mint hajdú a harangöntéshez? Vagy mit csinált Ny., a bajuszos szakmánymester, ha nem vagyok indiszkrét? Emlékszel, folyton a lányokat tapogatta, akik mindent megengedtek neki, mert az ígérte, elintézi, hogy átminősítsék őket berakóból kalanderessé. Mi a különbség a kettő között? Igazában, persze, nem sok, de képzeld el a szülők arcát, amint meghallják, hogy a lányuk — berakó. Rosszindulatúak az emberek. .. Vagy szerinted mit leshettem volna el T.-nétől, akinek gyártásvezető létére csupán az járt a fejében, miért nem jött be dolgozni S. Lajos, az entellektüel kinézetű targoncás? A legtöbb hasznát akkor vette a cég, amikor beállt kocsit pakolni, miköz-9