Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Seregi László: Tisztázzuk!

SEREGI LÁSZLÓ Tisztázzuk! Velúrdzsekim nyaka annak rendje s módja szerint bezsíro­sodott; olyannyira, hogy ha meg­felelő szögben raktam az ablak elé, úgy fénylett, mint ama bizo­nyos Salamoné. Mivel otthon nem tartok benzint, sem efféle oldószert, hónom alá csaptam az ominózus ruhadarabot, s levit­tem a közeli Patyolat-fiókba. Legnagyobb meglepetésemre hárman fogadták a köszönése­met, szemlátomást örültek a jöt­tömnek. Puhatolózni kezdtem, felderítendő, miért ez a nagy udvariasság, mire megtudtam, hogy nem tévesztettek össze senkivel, de aznap én voltam a második ügyfél, noha déli egy óra jócskán elmúlt már. És kü­lönben is, magyarázták, az első ügyfél nem is volt ügyfél, csak azért ugrott be, hogy megkér­dezze, nem emelik-e fel holnap­tól a vállalási díjakat, mert ha igen, akkor inkább ma hozza le a szennyest. Komolytalan ember, legyin­tettek a fiókos hölgyek, majd ta­nújelét adták, hogy szemé­lyemben felismerték a potenci­ális kuncsaftot. Mi tagadás, el­érzékenyülten figyeltem a fejle­ményeket. Hát megértük, hogy fontos lett az ügyfél, hogy ak­kor is megszólalhat, ha a dolgo­zók éppen sziesztáznak. Hiába, változnak az idők, sóhajtottam föl boldogan, s alig vártam, hogy hazaérve papírra vessem tapasz­talataimat. Ám előbb, biztos, ami biztos, felhívtam régi barátomat, aki ép­pen tizenkét éve erősíti a Patyo­lat törzsgárdáját, s megkérdez­tem tőle, vajon nem estem-e ál­dozatául a látszatnak? Megnyug­tatott, erről szó sincs, tényleg rá vannak szorulva a megrende­lők jóindulatára, mondta, majd találkozót javasolt, arra hivat­kozva, hogy belső, bizalmas dol­gokról nem szeret telefonon be­szélgetni. A sarki presszóban randevúztunk. Amikor belép­tem, egyből észrevettem az asz­talán fekvő jegyzethalmot. Ez az ember készült! — állapítottam meg, s balsejtelmeim támadtak. Bizonyára mellőzik, nem kapott béremelést, vagy mit tudom én, de hát normális dolog írásban fel készülni egy baráti csevelyre? Már-már eliszkoltam volna, de nem tehettem meg vele, végül is három évig egy padban ültünk a technikumban. Jó tanuló volt, a maga módján. A szakmai tár­gyakat kívülről fújta. Balassival meg az orosz nyelv rendhagyó igealakjaival azonban nem boldo­gult. Még szerencse, hogy textil­vegyésznek jelentkezett s nem magyartanárnak. Kiböktem, mi nyomja a begye­met. Hülye vagy, intézett el kedé­lyesen, s most kifejezetten örül­tem ennek a cseppet sem hízelgő minősítésnek, hiszen ott, onnan folytathattuk, ahol annak idején az Evezősben abbahagytuk. Szó­val, mi a baj veletek? — tértem a tárgyra, mire ő a jegyzeteiből kiválasztotta a „Káderhelyzet" feliratú lapot. Öregem, az előbb arra gyanakodtál, hogy azért ké­szültem, mert odabenn elnyom­nak. Tudód, az az igazság, én len­nék a legboldogabb, ha ezt a cé­günk megengedhetné magának. Vannak mérnökeink, de közel sem annyi, amennyire szüksé­günk volna. S ez azért okoz fej­törést, mert közben kicseréltük szinte az egész gépparkunkat. Túlzás nélkül állíthatom, ebben a tekintetben elérjük az európai színvonalat. Csakhogy nem elég a gépet megvenni, be is kell programozni, s tudni kell, mi a teendő, ha — teszem azt — le­esik a nyomás. Sajnos, nem dús­kálunk a szakképzett mérnökök­ben, de hiányoznak a nyugati értelemben vett technikusok is. Nem akarok személyeskedni, de ha jól emlékszem, egykor te is nálunk kezdtél, üzemtech­nikusként. Igaz? Igaz. És meg­mondjam, miért hagytad ott? Mert megijedtél a feladattól, hogy neked kell ellenőrizni az automata mosógépek program­ját. Megfutamodtál, mert belát­tad, hogy a suliban minket min­denrefelkészítettek, csak a mun­kára nem. Az megint más lapra tartozik, hogy hosszú hónapo­kig se neked, se nekem nem ad­tak tisztességes, végzettségünk­nek megfelelő feladatot. De ki adott volna, Géza? Z. Teri, az álmodozó szemű mű­vezető, aki annyit sem értett a textiltisztításhoz, mint hajdú a harangöntéshez? Vagy mit csi­nált Ny., a bajuszos szakmány­mester, ha nem vagyok indiszk­rét? Emlékszel, folyton a lányo­kat tapogatta, akik mindent megengedtek neki, mert az ígér­te, elintézi, hogy átminősítsék őket berakóból kalanderessé. Mi a különbség a kettő között? Iga­zában, persze, nem sok, de képzeld el a szülők arcát, amint meghallják, hogy a lányuk — be­rakó. Rosszindulatúak az em­berek. .. Vagy szerinted mit les­hettem volna el T.-nétől, akinek gyártásvezető létére csupán az járt a fejében, miért nem jött be dolgozni S. Lajos, az entellektüel kinézetű targoncás? A legtöbb hasznát akkor vette a cég, ami­kor beállt kocsit pakolni, miköz-9

Next

/
Thumbnails
Contents