Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Seregi László: Tisztázzuk!

sen mosatok köre viszonylag szűk, s tagjai a magasabb keresetű kategóriákból kerülnek ki. Számukra (még) nem gond megfizetni a díjakat. Egy kiló ágynemű, törülköző, konyharuha s effélék tisztítását hat forintért vállalja a Patyolat. Elvileg. A gyakorlatban, épp a határidő jókora kitolásával, tesz róla, hogy az ügyfél az 50 százalékkal drágább expresszmosást rendelje meg. S ezzel önmagát hozza kényelmetlen helyzetbe. H. Zoltánné hosszú évekig dolgozott a központban. Közgazdászként havi 4,5 ezret keresett. Mivel ennyiből nem tudta eltartani két gyermekét, hátat fordított a szakmájának, s elment matricakészítő kisiparos barátnőjének segédkezni. Potom tízezerért. Időnként megszánja elvált, kétdiplomás férjét, s elengedi a gyerekek után járó 40 százalékot, vagy hozzájárul a fizetési kötelezettség átütemezéséhez. Készségesen vállalta, hogy beavat volt munkahelye árképzési rejtelmeibe. Elsőként 1979 júliusát említi, amikor — harminc év után — hozzányúltak a textiltisztítási díjakhoz is. A harminc százalékot újabb 24 követte, így jutottak el a mostani hat forintig. Ami még mindig kevés, magyarázza, mert a tényleges költségek elérik a 20 forintot 7s. Az állam 5 forint 40 fillér dotációt ad a mosott ruha kilója után. A különbözetet a Patyolat teremti elő, egyéb szolgáltatásainak nyereségéből fedezve az itteni veszteséget. Ezért olyan magasak a vegytisztítási árak. Egy irha kipucolásáért 247 forintot kérni — enyhén szólva — túlzás. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a vegyszerek drágák, s többségüket devizáért kell beszerezni. De legalább ne lenne másfél hónap a vállalási idő! A maszekok sem szívbajosak, viszont két hét alatt kiszedik a foltokat. S ráadásul nem tolják le a megrendelőt, amiért a forró nyárban a Balaton partján süttette magát, ahelyett, hogy a téli zimankóval foglalkozott volna. No de több ciha, mint bunda! A Patyolatnak tehát az az érdeke, hogy presszbe adjuk be az ágyneműnket. Csakhogy a gépei nem bírják a felfokozott tempót, már csak azért sem, mert nincs, aki kezelje őket. Nyomasztó a létszámhiány, nem utolsósorban szennyeszsákot, később kiderült, hogy legfelül van, s rádőlt az egész, öt napja felhalmozódott rakomány. De hát ez hogyan lehetséges, Géza? A Patyolat emblémáján, közvetlenül a fehér hattyú felett az áll, hogy gyorsan, tisztán, pontosan dolgoztok. Vagy mégsem? Géza újabb cetlit rángat elő, elő, a „Termelés" feliratút. Megtudom, hogy idestova harminc év alatt semmit sem változtak a fővállalási formák. Van tehát a normál kilós, az express kilós és a piperemosás. A normál kilós népszerűsége egyenlő a nullával. A vállalat akkor küldi vissza, amikorra akarja. Ha szerencséje van a megrendelőnek, öt nap múlva, ha nincs: egy hónap múlva, s a kliens legföljebb tépheti a haját, átkozhatja azt a percet, amikor úgy döntött, hogy üzletet köt a Patyolattal. Kár ezen mosolyogni, végtére is a mosás nehéz és időrabló fizikai munka. Egykoron éppen azért hozták létre a vállalatot, hogy megkönnyítse a háziasszonyok dolgát. És az asszonyok többsége csakugyan hamar felfedezte a szolgáltatás előnyeit. Aránylag olcsó, s nincs vele semmi gond: piszkos ruha megy, tiszta ruha jön. Csak a szokásaikhoz ragaszkodó idősebb hölgyek álltak ellen a kísértésnek, mondván, nem teregetik ki mások előtt a szenynyesüket, nem beszélve arról a cseppet sem mellékes körülményről, hogy nem akarták ágyneműjüket együtt mosatni a máséval. Aztán később ők is beadták a derekukat, ki ezért, ki azért. Legnépesebb azoknak a tábora, akiket a kényszer vezetett valamelyikfiókba. Új lakásba költöztek, ahol egyszerűen nincs hol teregetni. A panelházakban lévő ruhaszárító helyiségek általában üresen konganak, mivel gyakoriak a lopások. A zárakat gyerekjáték feltörni, s a megfelelő kulcs elkészítése sem boszorkányság. Ne feledjük: drága az ágynemű, egy-egy jobb garnitúráért 600— 700 forintot is elkérnek. Otthon mosni tehát nem lehet, más választás híján marad a Patyolat. Vagy a Ruhatisztító Szövetkezet, de közöttük nemigen éles a verseny, felszereltségben, kapacitásban nincsenek egy súlycsoportban. A Fővárosi Patyolat Vállalat, amióta csak létezik, kiemelt kategóriába tartozik. Szociálpolitikai jelentősége, „küldetése" miatt. Csakhogy egy nemrégiben elkészített tanulmányból kiderül, hogy mindez már a múlté. Magyarán, egyáltalán nem azok veszik igénybe a szolgáltatásokat, akiknek kellene, akiknek szánták. Az alacsonyabb jövedelmű családok ott spórolnak, ahol tudnak. És a mosás éppen ilyen terület. A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint a háztartások 98 százalékában van mosógép. A rendszereben artikulálatlan hangon üvöltözte: Fiúk, sebesebben nyomjuk a preszt! Rég volt az, öreg, nagyon rég. Vége a hőskornak, ma már a vezetők zömmel értik a dolgukat, de hol vannak a képzett szakmunkások? Nem jönnek hozzánk, mert valahol valaki kitalálta, hogy a mosáshoz nem kell ész, csak két kéz. Ez butaság, ahányféle anyag, annyiféle technológia. Elég egy téves döntés, s már fizethetjük is a kártérítést. Nem akarok dicsekedni, de az utóbbi időben szinte alig van reklamáció. Évente hatmillió megrendelést kapunk, s csak 12 ezer panasz fut be. Persze, ez is lehetne kevesebb, én sem repesnék a boldogságtól, ha elcserélnék a törülközőmet. De értékeljük az arányokat! Tíz éve négyszer, ötször ennyi volt a kifogás. Nem véletlenül szerepeltünk állandóan a Ludas Matyi címoldalán. Óriási keveredések voltak, s még jóval több lett volna, ha nincs a H. Margit néni, a szortírozó csoportvezetője. Ha ő elment, akárcsak két nap szabadságra, meghaltunk, lépni sem tudtunk a szüntelenül csörgő telefonoktól. Margit néni csalhatatlan biztonsággal dolgozott, mindig tudta, mi hol található. Nem úgy M. művezető az újpesti mosodában, aki egyszer azért került betegállományba, mert összekeverte a tételszámokat, alulról próbált kihúzni egy 10