Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Oszlay István: A tanácselnök és csapata

Magánerős lakótelep a Vágóhíd utcában újították. A ház tágasnak nem mondható éppen, de sok jó ember kis helyen is elfér. Ha elkészül az új ügyfélszolgálati és tájékoztató iroda a tanácsháza mellett, egy lakóépület földszintjén, a felszabaduló szobákkal a pénzügyi osztály zsúfoltságát enyhítik. A munkakörülményekre, -feltételekre nem lehet panasz. Ami pedig az erkölcsi megbecsülést is kifejező „rút anyagiakat" illeti: 60 ezer forint az évi átlagjövedelem, s ezzel — mint az elnök mondja — a tanács egyike a kerület legjobban fizető cégeinek. A 8—10 százalékos fluktuációban (sok-e vagy kevés, nem tudom) benne vannak a nyugdíjba menők; azok is, akik elmentek, és visszajöttek; benne van az első félév egyetlen, fegyelmivel elbocsátott építésügyi előadója. Jószántukból azok mennek el, akiknek másutt — többnyire másik kerületi tanácsnál vagy éppen a Fővárosnál — lehetőségük nyílik az előlépésre: csoportvezetőként vagy osztályvezetőként dolgozhatnak, míg itt várniuk kellett volna a magasabb beosztásra. Vannak viszont, akik itt találják meg helyüket s számításukat. Eperjesi Imrét, a pénzügyi osztály vezetőjét az Építőipari Gépesítő Vállalattól hívták át. Most utólag nyilvánvaló, hogy nem zsákbamacskát vettek a tanács vezetői, hanem jól választottak. (Akárcsak Szabó Imréné esetében, akit a kereskedelmi osztály élére jelölt a vezetés. A tanácsülésen a testület nem szavazott — közfelkiáltással választotta meg.) Eperjesi Imrének — épületgépész mérnök, s van közgazdasági diplomája is — oroszlánrésze van abban, hogy rendre túlteljesítik a tanácsi beruházásokat, fejlesztéseket. „Munkaadóként" jó a kapcsolata a vállalatokkal, kivitelezőkkel, pedig mindig jócskán a körmükre néz. Volt rá példa, hogy falat bontatott: benne van-e az előírt szigetelés. A soroksári szakorvosi rendelő 40 mill

iós építési számlájáról nyolcmilliót kihúzott, mert —• vastagon fogott a kivitelezők ceruzája. A vállalat dühöngött, és perelt —- de mégis dolgozik a tanácsnak... Helyben vagyunk, ugyanis Eperjesi Imre tagja a csapatnak, melyet a tanácselnök említett. S ha már elkezdtem, folytatom a bemutatást — mindenfajta rangsor nélkül. Ráday László öt éve az iskolaigazgatói széket cserélte fel tanácsi munkahelyre. Most a MESE-osztály élén (ez a beceneve fővárosszerte a2 összevont művelődési, egészségügyi és sportosztálynak) nem kia érdeme van abban, hogy — a demográfiai hullám okozta gondok ellenére — a kerületben nem volt körzetmódosítás, nem volt buszoztatás. Eleve számoltak az iskoláskorúak növekvő arányával, azzal, hogy az új lakásokba elsősorban gyermekes — több gyermekes! — családok költöznek. A többi már szervezés kérdése — mondják. S ez így igencsak fellengzősen hangzanék, ha ez a munka csupán elvi síkon, íróasztalnál folyt volna. A gyakorlatban azonban voltak nehézségek, s akadtak bizarr megoldások is. Például: Egy régi, megviselt iskolaépületet eladtak (!) a MIKÖV-nek (új telephelyet és munkahelyet létesített ott a vállalat), az érte kapott pénzből pedig nyolc tanteremmel bővítették Soroksáron a Nyír utcai általános iskolát. Vagy: hasonló „ügyeskedéssel" 300 ezer forintért vettek iskolabuszt (múzeumba, színházba, kirándulásra stb. szállítják a gyerekeket), ami újonnan másfél millióba kerül. Volt ebben a vásárlásban, persze, jókora társadalmi segítség is, de azt is „szervezni" kell... S az effajta munkában nemcsak a MESE-osztály vezetője számíthat bizton Doviczin János elnökhelyettesre, s nem csak azért, mert hivatalból ő felügyeli az osztály tevékenységét. Az elnökhelyettes korábban a Hazafias Népfront kerületi bizottságának titkára volt, s így aligha túlzás azt mondani, hogy mindenkit ismer. Rozsnyay Béla általános elnökhelyettes sok pénzt szerzett már a tanácsnak, azaz, a kerületnek. Kiváló műszaki szakember és jó „üzletkötő" — így is jellemezhetnénk. Vállalatokkal, üzemekkel olyan megállapodásokat köt, amelynek a harmadik fél, a lakosság is hasznát látja. Csak egy példa: a Vágóhíd utcai magánerős lakótelep építésénél azzal, hogy az Építőipari Gépesítő Vállalat volt a beruházás gesztora, és a Közúti Gépellátó Vállalat gépek kölcsönzésével hatékony segítséget nyújtott, a tervezettnél 36 millióval olcsóbban hoztak tető alá 352 lakást. A teljes csapatot, persze, nincs lehetőségünk felsorolni, de a vb titkáráról, dr. Bohnyát Györgyről feltétlenül szólnunk kell. És nemcsak azért, mert a tanácselnök, valamint két helyettese mellett ő a negyedik tagja a „szűkebb kabinetnek", vagy mert 57 évével ő a testület doyenje. Rangját a munka adja: kiváló államigazgatási szakember. A tanácselnök úgy véli — nyilván nem alaptalanul —, hogy a fővárosban egyike a legjobb vb-titkároknak. Ezt látszik alátámasztani, hogy sokan és sok helyről felkeresik szakmai eszmecserére. Márciusban például vendége volt az „egész" Szolnok megye: az igazgatási osztály vezetője, a turkevei tanács elnöke, tisztségviselők a megye más városaiból. Ismét a fő témához kanyarodtunk, ismételjük meg tehát: az államigazgatási munka, a tanácsi munka korszerűsítésében a kerület élen jár. Nos, ebben, különösen pedig a „házon belüli" reformok megvalósítását illetően, dr. Bohnyát György az éceszgéber, s egyszersmind egyik legfőbb szervező és irányító. Kapcsolat és együttműködés Beszélgetésünk elején a tanácselnök célzott rá, hogy a „házon belüli" korszerűsítés: az ügyintézés megjavítása, a bürokratikus és formális elemek megszüntetése, a kulturált ügyfélfogadás stb. csak egyik összetevője a tanácsi munka megújulásának. Mi volna a másik? — Lényegét röviden így fogalmazhatnám meg: a tanácsi munka demokratikusabbá tétele, nyitás a kerület felé — mondja Gyulai Gusztáv. — Ezalatt azt értem, hogy a lakosságnak minél szélesebb rétegeit vonjuk be a kerület ügyeinek intézésébe, a feladataink megvalósításába. A jó tömegkapcsolat, együttműködés a társadalmi szervekkel, a kerületben található munkahelyekkel — ezek napjainkban nélkülözhetetlen feltételei a korszerű tanácsi munkának. — Vizsgáljuk ezt az „elméleti tételt" a gyakorlatban. Milyenek a tanács kapcsolatai, és miben látja azok jelentőségét? — Általában törvényszerű, de lehet, hogy nekem külön szerencsém van, mert nagyon jó a kapcsolatunk a kerületi pártbizottsággal. Együttműködésünk eredménye, hogy a gyakorlatban megvalósult: a tanácselnök munkáján keresztül érvényesül a párt irányító szerepe. Tőlem kérik számon a munkát, én felelek, ha nem mennek rendben a dolgok. Az nem fordul elő — és ez nagyon fontos —, hogy a pártbizottság munkatársai közvetlenül beleavatkoznának valamelyik osztályunk munkájába. Itt helyénvaló megemlítenem, hogy a párt-végrehajtóbizottság is tárgyalt a tanácsi munka korszerűsítéséről, és ennek során nemcsak az irányelveket határozta meg, hanem azokat a feladatokat is, amelyeket a pártapparátus magára vállal. Jó az együttműködésünk a Hazafias Népfront kerületi bizottságával, a körzetek aktivistáival. S ezt nemcsak mi mondjuk, az a véleménye a népfront budapesti bizottságának is, hogy együttműködésünk példamutató a fővárosban. Mi mindent a népfront égisze alatt csinálunk, de közösen, nem pedig mi — az ő nevükben. Hadd mondjak ismét egy példát. 1982-re 20,4 millió forint értékű társadalmi munkát terveztünk, s 56,9 milliót teljesítettünk. Jelentőségét nem csupán az összeg nagysága adja, hanem a lakosság aktivitása, az, hogy sajátjának érzi az általunk vállalt feladatokat is. Az V. ötéves tervben száz kilométer hosszú járdát építettünk társadalmi összefogással. A tanács önerejéből ezt nem tudta volna megvalósítani. Így ma már a kerület utcáiban mindkét oldalon szilárd burkolat van. Ezt az erőt most átcsoportosítottuk úttestépítésre, -karbantartásra, hiszen mellékutcáink jelentős része még ma is földút. Az egyik szombat délelőtt például a felső Duna-soron 600 méteres útszakaszt épített a lakosság. A tanács adta a földgépeket, szerszámokat és az anyagot. — Pesterzsébetet és Soroksárt munkáskerületnek nevezzük, ami nemcsak azt jelenti, hogy főként munkásemberek lakják, hanem hogy működnek itt nagyobb gyárak, vállalatok. Számithat-e rájuk a tanács? — Nagyon sokat segítenek. Szerencsénk is van, mert ezek egy részének profilja olyan, ami eleve arra predesztinálja őket hogy éppen legfőbb gondjaink — út-, csatorna-, gázvezetéképítés, nem utolsósorban a lakásépítés — megoldásában segítsenek. A Közúti Gépellátó Vállalatot és az Építőipari Gépesítő Vállalatot már említettük. Kezdeményezésünkre szerződést kötöttünk a Kontaktéval egy szociális foglalkoztató létesítésére. Az üzemrészhez mi adtuk a helyiséget, a gyár a felszerelést. Több száz csökkent munkaképességű embernek teremtettünk így biztos megélhetést. Közművesítési gondjainkat enyhíti például, hogy a Faipari Kutató Intézettől átvett pénzből magánerős gázvezetéket építettünk az intézet számára, erre azonban a lakosság is ráköthet megfelelő hozzájárulás fejében. A Habselyem Kötöttárugyártól, a Fonalkikészítőtől és a Hazai Fésűsfonótól osztályos ruhaanyagokat kapunk jutányos áron. Olyat, amit a tanácsnak egyébként is meg kellene vásárolnia az óvodák, bölcsődék, szociális otthonok számára — természetesen nem mindegy, hogy mennyiért. Azt talán mondanom sem kell, hogy ezenkívül a termelőüzemek anyagilag is hozzájárulnak a városfejlesztéshez. — Mindezt a segítséget hogyan viszonozza a tanács? — Van rá lehetőségünk. A korábbi években például nagyarányú volt a szanálás, nem minden családnak tudtunk — most sem tudunk — lakást adni a kerületben. Az itt lakó 44