Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Oszlay István: A tanácselnök és csapata

és itt dolgozó családok kívánságát azonban messzemenően figyelembe vettük. Más: a kerületi üzemekben dolgozó, gyesről visszatérő kismamák gyerekeit soron kívül elhelyeztük bölcsődébe-óvodába, régebben is, amikor még szűkiben voltunk a férőhelyeknek. A lakáselosztásnál a vevőkijelölési jog átadásánál természetesen nem feledkezünk meg azokról a vállalatokról, amelyek jelentős mértékben segítettek az építkezésben. A viszonozás egyik módjának, ugyanakkor kedves jelenségnek tartom, hogy az „Egy üzem — egy iskola" patronálási akció keretében, de attól függetlenül is, általános és középiskolás diákjaink adnak műsort üzemek, gyárak dolgozóinak állami ünnepeken s más rendezvényeken. „Sokat sétálok a kerületben" — A statisztika szerint a XX. kerületnek no ezer lakosa van, tehát idő előtt „teljesítették" a tervidőszak végére, 1986-ra előirt népességszámot. A kerület, különösen az erzsébeti városközpont még a nagy változások korát éli. Ön korábban, hét évig, a szomszédban, Kispesten volt tanácselnök-helyettes, s az az időszak sem volt szanatóriumi. A tanácsháza előtt a Kossuth Lajos utca sétálóutca lesz — majd. De hogy most nyitva van az ablak, a nagy zajban alig értjük egymás szavát. Tudom, hogy ez a miliő csak nekem szokatlan, mégis megkérdem: hogy érzi itt magát? — Szeretem ezt a munkát. A mindennapi problémákkal, a mozgalmasságával együtt. Szeretek itt ebben a kerületben dolgozni. Azt vallom, hogy aki igazán elmélyed a tanácsi munkában, abban kell lennie valamiféle elhivatottságnak is. Másképp aligha lehet megérteni, s főképp intézni emberek ügyes-bajos dolgait. Felújított régi ház a városközpontban — Az embereket említette. Hol találkozik a kerület lakóival? — Itt a tanácsházán havonta egyszer van hivatalos fogadóórám, bárki felkereshet. Ezenkívül mindenkit meghallgatok ott, ahol el tud érni, el tud kapni. — Hogyan értsem ezt? — Nekem az a munkamódszerem, hogy nem kötöm le magam az úgynevezett hivatalnoki munkával. Erre itt van az adminisztráció. Az időmet arra fordítom, hogy megismerjek minél több problémát — ezt csupán a fel- és előterjesztésekből, szignálásra beküldött jelentésekből szerintem nem lehet —, minél többet legyek emberek között. Hogy melyek ennek a formái? Kerületünk tizennégy politikai körzetre van felosztva. Mindegyikben működik pártszervezet, népfrontbizottság, egy-kettő kivételével KISZ-szervezet. Mi nagyon rendszeresen kijárunk a körzetekbe. Munkatársaimnak is elsőrendű feladatai között tartom számon, hogy részt vegyenek a lakossági gyűléseken, szabad pártnapokon, a népfront aktivistáinak megbeszélésein. Az az elvem, hogy ne csak az osztályvezető vagy valamelyik munkatársa legyen jelen, hanem valaki a tanács vezetői közül, s hallgassa meg ő is a lakosság észrevételeit. Például a kereskedelmi osztály munkatársa elsősorban az ellátási panaszokra érzékeny, azokat „hozza be". Nekünk viszont — mert munkánk politikai munka is — reagálnunk kell mindenre — mégpedig politikusán. Még nemigen fordult elő, hogy ha engem meghívtak, megkértek, hogy tartsak tájékoztatót, vagy hallgassam meg a lakossági fórumokon elhangzó véleményeket, visszautasítottam volna egyetlen meghívást is. Állítom, hogy ez a tanácsi munka legjobb, politikai hatásában legmeggyőzőbb formája. Feláll a tanácselnök, és válaszol. És ott nem lehet mellébeszélni. Meg kell mondani azt is, ha baj van, ha valami nem megy. Az ígérgetések kora régen Fehér István felvételei lejárt, ígérgetésekkel már rövid távon sem lehet fennmaradni. Tapasztalatból tudom — mert sokszor vagyok kénytelen nemet is mondani —, hogy az emberek megértik az őszinte beszédet. — A tanácselnök egyúttal tanácstag is. Kik a választói? — A XX/27-es körzet lakói. Ez régi, hagyományos, családi házas beépítésű terület a Mártírok útja— Kossuth Lajos utca—Nagykőrösi út —Valéria utca által határolva, Kispest tőszomszédságában. Amikor tanácstagi beszámolót tartok, annyian vannak, hogy be sem férnek a terembe. 160—180 ember jön el. Pedig a propaganda „nálam" sem több, mint másutt: a lakóbizottsági aktivisták minden egyes levelesládába bedobják a meghívót. Nem kivételezek közvetlen választóimmal sem, itt is határozottan, nyiltan megmondom, mit tudunk megvalósítani és mikor, vagy mit nem tudunk megcsinálni, és miért nem. — Ahová megy, telt ház várja. Népszerű ember? — Ez más. Tisztelet a hivatalnak, amit képviselek, személyemet illetően pedig tisztelet és megbecsülés az egyenes beszédért. — Ügy kérdezem: a hivatali helyeken kívül, tehát kinn a kerületben, ismírik-e az emberek? — Azt hiszem, igen. Sokat sétálok a kerületben. Járkálással töltök olykor egy délelőttöt vagy délutánt. Akkor ez a programom, ezt a napi munkám részének tekintem. Édesapám arra tanított, hogy egy várost csak gyalogosan lehet megismerni. És nemcsak itt a városközpontban járkálok, ahol jóformán csak a tanácsháza a régi, hanem a tanácstagi körzetekben az ottani párttitkárral, népfronttitkárral. Meg-megállunk, beszélgetünk az ismerősökkel. így sokkal több friss információhoz jutok, mintha csak a jelentésekre vagy a panaszlevelekre hagyatkoznék. Sokan rám köszönnek, olyanok is, akikről azt sem tudom, kicsodák, ők megismernek, s — minek tagadjam — ez jó érzés. — Mióta sétálgat így Erzsébeten? — Hetedik éve. De nemcsak Erzsébeten, Soroksáron is — a XX. kerületben. Oszlay István 45 Az új szakorvosi rendelő Soroksáron, a Hősök terén