Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Oszlay István: A tanácselnök és csapata

A régi fal része lesz az új árkádsornak megoldás van: a számítógép. Nagy fába vágtuk hát a fejszénket: az államigazgatási munka számítógépes megoldásával kísérletezünk. Bankot fog robbantani — Merész vállalkozás. Hol tartanak a megvalósításában? — Úgy tervezzük, hogy a számítógép, illetve a számítógépes rendszerünk az év végére működni fog. Egyelőre csak tizenkétféle nyilvántartást „viszünk fel", tehát tizenkét munkahelyre lesz kivezetve a terminál. Később, a tapasztalatok alapján, újabb adatszolgáltatókat kapcsolunk be. Ez volt a módszerünk egyébként a korszerűsítéseinknél: kisebb egységben próbáltunk ki mindent, így vészeltük át a „gyermekbetegségeket". Rendszerünk nem hagyományos számítógépre épül, olyannyira, hogy a szakma is meg fog lepődni. A számítógépcsaládot — mert erről van szó — közösen fejlesztettük ki a ráckevei Aranykalász Tsz melléküzemágával. A fejlesztésre és a nullszéria előállítására mi eddig 800 ezer forintot fordítottunk. — Mi a rendszer lényege, s hogyan működik? — Diplomatatáska méretű kis számítógépek alkotiák a rendszert, melyek összekapcsolhatók egymással. Negyven darab teljesítménye egyenértékű egy nagy számítógép kapacitásával. Nappal az ügyintéző dolgozik vele íróasztalán, munkája végeztével pedig visszateszi a „helyére", ezzel egyúttal bekapcsolja a nagy rendszerbe. Az éjszaka folyamán aztán a „táskák" kicserélik, összesítik, kiértékelik a más ügyintézők által is betáplált adatokat, s reggelre ismét naprakész minden egyes nyilvántartás. A rendszer zavartalan működtetéséhez csak három számítástechnikai szakembert alkalmaztunk, ugyanis a „táskák" kezeléséhez nincs szükség speciális képzettségre, mintegy irodaszerként használhatják munkatársaink. — Nem nehéz kitalálni: e téren elsők a fővárosban, sőt, az egész országban. Honnan ered az ötlet, s még inkább: kinek volt-van erre pénze a mai takarékos világban? — Egy magyar szabadalom kivitelezésére vállalkoztunk, melynek tervei (egy kisebb kollektíva munkája) öt évig porosodtak különböző hivatalokban, míg véletlenül rábukkantunk. Az Aranykalász Tsz is látott fantáziát a dologban, de nem volt hozzá partner és „gyakorlópálya", ahol ezt a sajátos számítógépet kipróbálhatta volna. És itt léptünk be mi, jóllehet, már az elején világos volt számunkra, hogy kerületünk — s hadd hangsúlyozzam, hogy ezúttal is, annyi más vállalkozásunkhoz hasonlóan, a tanácsapparátus és az egész kerület összefogásáról van szó —, amelyik a számítástechnika alkalmazására elsőnek vállalkozott, csak önerejére támaszkodhat elsősorban, vállalva az úttörő szereppel járó, tapasztalatokat nélkülöző kísérletezést. Vállaltuk — és saját erőből megcsináljuk. — Ha beválik, mindkét fél jól jár... — Bízunk benne, hogy beválik, s akkor, azt hiszem, bankot fog robbantani. Mert olcsó. A XX. kerületihez hasonló nagyságú tanács információs anyagának feldolgozása e számítógéppel és a szellemi termékkel együtt 2—3 millió forintba kerül. Egy ugyanekkora kapacitású Videotonszámítógép mintegy 6—7 millió forint, hozzá a software további 12—13, ami majd 20 millió. Egyetlenegy kerületi tanács sem tudna kifizetni ennyit. Tervünkről természetesen tudnak a Fővárosi Tanács illetékes vezetői, és támogatják kísérletünket. Amennyiben a „próbaüzem" sikerül, ezt a fajta számítógépes rendszert szeretnénk ajánlani a főváros többi kerületének. Az „üzletkötő", a „kapcsolatszervező" és az éceszgéber Nem volt korai tehát a II. kerületi tanácsi vezetők érdeklődése, mint ahogy a XX. kerületi Tanács tisztségviselői is elmennek mindenhova, ahol valami újról olvasnak-hallanak. Voltak tapasztalatcserén (nem szégyellik néven nevezni: tanulni) Baranyában, Veszprém megyében, az Alföldön stb., szóval bejárták a fél országot. Vállalatok, intézmények, szervezetek vezetői manapság előszeretettel beszélnek arról, hogy sikereik titka a csapatmunka, a team — ha úgy tetszik. Jó a csapatunk — eredményeik zálogaként ezzel a divatos megfogalmazással élt Gyulai Gusztáv is. Hogy jogosan-e, döntsön-ítéljen az olvasó. A tanács 171 dolgozójának átlagéletkora közelebb van a harmincöthöz, mint a negyvenhez, így hát a 47 esztendejével a tanácselnök már „öregnek" számít. Annyi más kerület apparátusához hasonlóan itt is a nők vannak döntő többségben (137:34 a „javukra"), aminek eleddig csak a tanácsházi klubnapokon érezhető a hátránya, amikor is a hölgyek „egymásra nézve" kénytelenek táncolni (akárcsak az iskolákban a tantestületi rendezvényeken, ahol helyenként még mutatóba sem akad férfi tanár). A dolgozók megemlékeznek egymás névnapjáról (tekintet nélkül a beosztásra), s e sokat kárhoztatott hagyomány az idők folyamán nem kezdte ki a munkafegyelmet. Sőt! Az államigazgatás területén is akadnak kampányok, rohammunkák, mint például a személyi számok kiadása, vagy legutóbb a lakásigénylés megújítása. Zokszó nélkül vállalják a túlórázásokat. A gyárakban megbecsülik a több, illetve rokon szakmával rendelkező munkásokat. A tanács vezetői arra törekednek, hogy minél több — jó magyar kifejezéssel élve —: csereszabatos munkatársuk legyen. Olyanok, akik teljes értékű munkaerőként helyettesítenek beteget, szabadságon, gyesen levőt stb. Elsősorban a fiatalok vállalják ezeket a feladatokat — ők vannak többségben. Három alapszervezete van a tanácsházi KISZ-bizottságnak. A jó munkatársi szellem kollektív erő az épület falain kívül is: a hagyományos szombati társadalmi munkát nemcsak szervezik, irányítják, hanem — szakosodás ide, szakosodás oda — megfogják a lapát nyelét az útépítésnél, árokásásnál. A kerületi tanács rezidenciája ma az 1903-ban épült egykori városháza a Kossuth téren. Az épületet 1969-ben bővítették egy szárnnyal, majd napjainkra kívül-belül teljesen fel-43