Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Dr. Buza Péter: Saroltából — Sándor

Amiről a város beszélt Vay Sarolta-Sándor „A legszebb asszony": Hegyesi Mari gal, megtanul mulatni, gyakran részeg, fekete szivarokat szív, s olykor-olykor, mámoros hajnalokon, az olcsó lányok utcáját is fölkeresi. Duellum — bicskával Tizenhét-tizennyolc éves korára fölszámolja minden kapcsolatát a szülői házzal. Az országban vándorló színtársulatokat kíséri, a primadonnák körül legyeskedik, s a legtöbb babérkoszorús hölgy látszólag el is fogadja udvarlónak — jó mulatság, pompás szórakozás az ágáló szerelmes szerepét játszó férfiruhás leány mindennapos jelenése. Lehet, tudja, hogy a háta mögött összenevetnek, tudnia kell, hiszen csapatostul kísérik a csúfolódó utcagyerekek, ha elefántcsontfogantyús sétapálcáját forgatva, a legutolsó divat szerint szabott nadrágban, kabátban, cilinderben, az arszlánok modorát utánzó mozgással és az angol dandyk lepedőnyi kockás zsebkendőjével ékesítve végigsétál a fővárosi vagy a vidéki promenádok valamelyikén. Az aprócska — ha Krafft-Ebing mércéjének hinni lehet, mindössze 153 centiméter magas — gavallért azonban mindez alig zavarja. Szerepe természetes velejárójának tekinti a sértő népszerűséget. Valaki megkérdezi tőle: mi célja a férfiruhával? A válasz félreérthetetlen: „Semmi más, mint hogy férfi vagyok, az akarok lenni, és ezt nekem senki sem tilthatja meg!" A vándorélet változatos kalandokat kínál. Megannyi alkalmat, hogy a minden áldozatra kész hódító hős jelmezébe öltözhessen. Az Eger és Vidéke tárcájának ismeretlen szerzője így számol be egyik, egyelőre ártatlan, esetéről: „Künn voltunk a szép asszony völgyben Szekerák bácsinál... Éjfél tájra fordult az idő, amikor a hazamenetelre gondoltunk. Én a bájos művésznővel kissé hátra maradtam. Ekkor egy színésznő — akkor még fiatal leány, ma egy színigazgató gömbölyű felesége — a művésznő nevét kiáltotta. — Ugyan ne emlegesse ilyen hangosan a nevemet, a páterek meghallják a lyceumban, s anathémát szórnak a fejemre. A leány elhallgatott, de egy fiatal jogászgyerek kissé illumináltan kifakadt a páterek ellen, amiért ilyen szép asszonyra merik szemeiket vetni. A skandalum kész volt. Közös ideálunk joggal fakadt ki, amiért az éretlen inzultus ellen nem tudtuk megvédeni... Sarolta grófnő eskü alatt ígéretet tett, hogy fényes elégtételt szolgáltat. Az én szobámban történt volna meg a duellum. Odáig azonban mégsem mehettünk. Hanem én egy 40 krajcáros bicskával kissé bevágtam a comtesse puha kacsóiba és begöngyöltem selyem kendőbe. Még aznap fölsétáltunk a közös ideálhoz, aki, hogy a lovagleány érzékenységét ne sértse, komoly arccal vette tudomásul, hogy íme a gróf megvívott a meggondolatlan lovaggal. Harmadnapra a párbajról komoly hír jelent meg a lapokban, s ez okot szolgáltatott a rendőrségnek arra, hogy megkérje a veszedelmes párbajozót, ne gyilkolná tovább itt az embereket, mert az ügyészséggel gyűlik meg a baja. Sarolta górfnő vérző szívvel vonult Füzesabonyba, ahonnan csupán akkor karikázott be egyfogatú talyigáján Egerbe, amikor az a művésznő játszott, akit ő a legszebb asszonynak nevezett el." Hegyesi Mari valóban szép és igen tehetséges színésznő volt. Jóval később, a Nemzeti Színházban is megállta a helyét. Itt, Egerben azonban jószerivel még csak pályakezdő. Akárcsak Vay Sándor, aki a zsurnalisztika háza táján keresi hivatását. 1879-ben kelt az a levele, amelyben mint segédszerkesztő Abonyi Lajostól, a kor neves írójától kér novellát egy megindítandó egri irodalmi lap számára. Nevét akkor már ismeri a költészetet kedvelő közönség, versei rendszeresen megjelennek a Petőfi Társaság Lapjában, a Képes Családi Lapokban s másutt. A trupp persze továbbvándorol, és az imádott primadonna kíséretében újabb és újabb állomásait járja meg furcsa kanosszájának a vándorló poéta. Mindenütt feltűnést kelt, mindenütt megmosolyogják, de szerepében meg nem zavarhatják, úgy beleégett agyába, mintha sziklába vésték volna. Thursteini Stefezius 1883, a tiszaeszlári per nevezetes éve, fontos esztendő Vay Sándor életében is. Az újságírók padsorában vesz részt a tárgyaláson, szívesen látott vendége a nyíregyházi szalonoknak — Szabolcs a Vay család ősi birtokainak vármegyéje —, ott van mindenütt, ahol történik valami. Márpedig ezekben a hetekben nem múlik el esemény nélkül talán egyetlen nap sem a Nyírség fővárosában. A tikkasztó nyárban izzanak az indulatok. A per a magyarországi politikai antiszemitizmus első igazi erőpróbája. Fölvonulnak a nagyágyúk: Istóczy Győző — az antiszemita párt vezére —, Ónódy Géza országgyűlési képviselő, maga is eszlári lakos, aki annak idején a honatyák elé vitte a vérvád képtelen históriáját, Verhovay Gyula, a gátlástalan publicista, a Függetlenség főszerkesztője, aki nap mint nap antiszemita kirohanásokkal tölti meg lapja hasábjait, és mások is, köztük jelentéktelen figurák, gátlástalan akarnokok. Mit is mondhatnánk mást például Zarándy A. Gáspárról, akit még a tárgyilagos Szinnyei is érzékelhető undorral tárgyal grandiózus életrajzgyűjteményének XIV. kötetében. Az izgága ifjúnak volt családi neve is, semmivel sem kevésbé cifra, mint amilyet felvett: Thursteini Stefezius Alfrédnak hívták, és ebben az időben jogot hallgatott a budapesti egyetemen. Ide, Nyíregyházára mint az antiszemita érzelmű ifjúság „megbízottja" érkezett, hogy „ellenőrizze", rendben mennek-e a dolgok. Ebben a minőségében háborodott fel a kirendelt ügyész „zsidópárti" vádképviseletén, és mert pulykaindulatú legény volt az erősen bandzsító, apró termetű, dugóhúzó bajszú jurétus, azon melegében provokálta is Szeyffertet. Sértő szavakkal bélelt névjegyét küldte a színház páholyában helyet foglaló királyi ügyésznek, aki — micsoda diadal — rögvest fölállt, s elhagyta az épületet. E nevezetes esetnek szem- és fültanúja volt Vay Sándor is, aki Zarándy társaságában ült a földszinten. Igaz, nem sokat törődött a kis Stefezius modortalanságaival, mással volt elfoglalva: le nem vette szemét egy pillanatra sem új színésznőszerelméről, Eszéki Emmáról. Az „ifjúsági ellenőrt" másnap kiutasították a városból. Nyilatkozata, amelyet ebből az alkalomból tett közzé, jellemző kordoku-39