Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Vörös Károly: Tabáni epilógus

Az apró telkek, kanyargós utcák éppúgy nem csábították a bérházakat építő telekspekulánsokat, mint a szegény emberek várható szomszédsága. Ráadásul a tabániak még szegényebbek lettek: a filoxéra tönkretette a szőlőket, a város terjeszkedése pedig meggátolta újratelepítésüket — ugyanakkor új hídjaival, körútjaival elterelve innen a város magvába vezető forgalmat, az életnek az átmenő forgalom nyomán korábbi pezsgéséből is kikapcsolta a Tabánt. A szegényedő szegény emberek tehetetlen kezén azután már csak meggyorsult a városrész épületállományának, építészeti képének többé meg nem állítható lezüllése: nemcsak önmagában nézve, hanem egyre inkább a város egészéhez képest is. Mert a Duna túloldalán a 60-as évek végére kiépült díszes pesti Korzó, a Tabán fölé emelkedő és korunkon át egyre bővülő királyi palota vagy a Gellérthegyen megtelepedő előkelő nyaralók pompás látványával — alig néhány száz méterre a Tabán szegényes házacskáitól — csak még élesebb lett a kontraszt; s e városnegyed falusiasságának, szegényes, helyenként „slum" voltának jellege világossá tette azt is, hogy egy modern nagyvároson belül a Tabán előbb-utóbb pusztulásra van ítélve. Az első csákányütések [gy is ötvenöt éven át tartó folyamat volt a Tabán eltüntetése Budapest térképéről. 1878-ban határozta el először a főváros tanácsa a Gellérthegy északi oldalát ellepő düledező viskóknak és magának a Tabánnak folyamatos kisajátítását és lebontását, ennek első lépéseként az egyesfőútvonalak megnyitásához szükséges épületek megszerzését. 1890-ig a főváros 116, főként a Gellérthegy oldalán legmagasabbra felkapaszkodott és lejjebb, a tulajdonképpeni Tabánban fekvő ingatlant vásárolt meg: elsősorban öreg épületeket. Ezek lebontása után — 1890-re — már elkészíthető lett a Gellérthegy északi oldalának szabályozási terve is, és megállapították a gellérthegyi nyaralóterület határait. E villanegyed kifejlesztése érdekében már 1891-ben felmerült a terv, hogy a Gellérthegyre villamosvonalat vagy éppenséggel siklót kell felvezetni. A Közmunkatanács egy 12 méter széles főutat tervezett, mely a hegyoldalon az Attila körúttal párhuzamosan haladva, a Szent János térbe, illetve a Krisztina körútba torkollott volna. A hegyoldalt szerpentin-utakkal kívánta behálózni, ezek között a gyalogközlekedést szolgáló lépcsős utakat építve. A terv nem valósult meg — a kisajátítás viszont tovább folyt. A következő 15 év alatt, 1908-ig a fővárosi hatóság újabb 217 házat vett meg, javarészt azonnal le is bontva őket: a még meghagyott öreg házak lakói pedig régi hajlékuk immáron egyszerű felmondással bármikor eltávolítható bérlőivé váltak. A lassan sorvadó, de még mindig nagy kiterjedésű Tabán problémájának megoldásában az Erzsébet-híd felépítése hozott minőségileg új fordulatot. Az új híd ugyanis a Tabánt Pest Belvárosának, a főváros legelegánsabb városnegyedének közvetlen — gyalog is alig néhány percnyi — közelségébe hozta, és ezzel máris égetően aktuálissá tette e városrész rendezésének, szabályozásának enélkül is nagyon indokolt feladatát — megnyitva az utat a modern nagyvárosra oly jellemző telekspekuláció előtt. A Belváros közvetlen közelségébe került, sok helyütt pompás kilátású tabáni telkek értéke egyszerre magasra szökött. Mi több. az 1908. évi XLVIII. tc. a Tabán felől is méltó környezetet kívánt biztosítani a nemrég kibővített királyi palotának, s lehetővé tette az Attila út és az Árok utca közötti sáv régi házainak kisajátítását, hogy helyükre — Várhegy nyugati oldalával párhuzamosan, a királyi palotával szemben — díszes palotasor épüljön. Míg a főváros eddigi kisajátítási akciója általában a Gellérthegy és később a Nap hegy legmagasabban: a mai Sánc, illetve Czakó utca vonalán fekvő házsortól lefelé haladva harapott bele a Tabán testébe, addig ez az akció, melynek során most már a kormány, illetve a nevében eljáró Fővárosi Közmunkák Tanácsa is megkezdte tabáni ingatlanok kisajátítását és felvásárlását (a törvény e célra Zórád Ernő festménye. kétmillió korona előleget biztosított), a városnegyedet alulról, az Attila út irányából támadta meg. Ezáltal immár két tűz közé került a Tabán eddig még többékevésbé érintetlen régi, a templomok és a Rácfürdő körüli városmagva. f Uj városrész tervei Rövidesen egyesült a két támadó erő. 1909-ben a főváros felismerve, hogy az általa évtizedeken át felvásárolt ingatlanok csak az egész Tabán egységes rendezésének keretében hasznosíthatók megfelelően, magára vállalta a részben még álló régi városrész helyén emelendő modern városnegyed kialakítását, annak összes költségeivel együtt. E lépés előzményeként Devecis Ferenc fővárosi középítési igazgatónak, illetve Palóczy Antal budapesti építésztanárnak Marosi László reprodukciója a Tabán rendezésére és beépítésére készített tervei szolgáltak. Ezek hatására azt a kívánságát fejezte ki a Főváros, hogy a krisztinavárosi Árok utca vonalában egy új, lehetőleg 30 méter széles körút nyittassák. A Közmunkatanács ezt feleslegesnek tartotta, s megelégedett volna bizonyos útvonalak kiszélesítésével, kiegyenesítésével, mindezt már elégségesnek ítélve ahhoz, hogy az így felszabaduló telkeken legalább kétemeletes házakat építsenek. A Főváros által erre mintegy válaszként megajánlott egységes rendezés gondolatát azonban a Közmunkatanács is elfogadta, a Főváros pedig ennek megvalósítása során első lépésként — átvállalva ezáltal a Közmunkatanácsra bízott említett feladatok megoldását is — elrendelte a Döbrentei tér, Szent János tér, Várhegy, Gellérthegy és Nap hegy közé eső teljes terület végleges rende-OJ