Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Kertész Péter: öngyilkosság késsel-villával

KERTÉSZ PÉTER Öngyilkosság késsel-villával Beszélgetés dr. Bágyoni Attilával A magyar egészségügy kétségtelenül hatalmas fejlődést ért el a felszabadulás után. Nem kis büszkeséggel olvashatjuk olykor, hogy az egészségügyi világszervezet, a WHO példaként ránk hivatkozik. Kevés olyan ország van, melyben tízezer lakosra több orvos jut, mint nálunk. Évente — nem csekélység — százhatvanmilliószor fordulunk orvoshoz kisebb-nagyobb panaszunkkal. Rég a múlté a tüdőbaj, a rettegett morbus hungaricus, akárcsak a fertőző gyermekbénulás s megannyi, korábban legyűrhetetlennek tűnő kór. Mégsem mondhatjuk nyugodt lélekkel, hogy tökéletes rendben mennek a dolgok. Bizonyos szempontból olyan csapathoz kezdünk hasonlítani, amelyik folyton csak edz, fogadkozik, de valahogy nem jönnek a kiugró eredmények. Gyermekorvosok bukkannak kis pácienseiknél felnőtt kórképekre. Ugyanakkor, akárcsak Európa-szerte, a mi kilencven-valahány ezer négyzetkilométerünkön is egyre több ember válik sebezhetővé az erkölcsi és a viselkedési normák már-már szabályozhatatlan változásával. Egynémely népegészségügyi mutatónk — mint például az infarktushalálé — egyre riasztóbb képet mutat. Az előrejelzés szerint hazánkban az ezredfordulóra újra annyi lesz a születéskor várható élettartam, mint 1949-ben volt, vagyis 60 év. Holott 1970-ben már megközelítette a tisztesnek számító hét évtizedet. Az okok túlontúl szerteágazók. Közülük most csak egyet említek — az ijesztő méreteket öltő túlfogyasztást. Évente hozzávetőlegesen annyit költünk különböző dohányféleségekre, mint nyershúsra vagy tejtermékre, s kétszer annyit, mint friss zöldségre és gyümölcsre. Elgondolkoztató adat. Pedig csupán minta a sokból. Mindez azt valószínűsíti, hogy idestova a szív- és keringési rendellenességben szenvedő és a túltáplált — következésképpen fizikailag és szellemileg kevésbé terhelhető — emberek országa leszünk. Az ötéves gyerek már azt fújja: „az alkohol öl, butit és nyomorba dönt." De mire nagykorú lesz (mikor is már tetszés szerint fogják kiszolgálni a több tízezer italbolt bármelyikében), elfelejti a gyermekkorban olyannyira kedvelt szlogent. Dr. Bágyoni Attilát, a Fővárosi Egészségnevelési Központ vezetőjét azért kerestem fel, hogy meggyőzzön: szkeptikusságom tarthatatlan. Kíváncsi voltam arra is, hogy milyen tendenciák jellemzik egészségügyi vívmányaink ellenére is meglehetősen aggasztó életvitelünket. Hétéves lehettem, amikor felszabadultunk a lágerban. Volt ott egy megrekedt élelmiszer-szerelvény. A leromlott fizikumú, éhségtől, megpróbáltatásoktól teljesen kimerült emberek megrohamozták a vagonokat. Eszeveszett zabálás következett. Láttam aszszonyt lekváros hordóba fulladni. Olyan emberek, akik végső tartalékaik kihasználásával mindaddig életben tudtak maradni, belehaltak a váratlan, már nem is remélt lakomába. Mostanában egyre gyakrabban gondolok erre a meghatározó élményemre, hiszen az országos méreteket öltött beteges túlfogyasztás — kalóriában, alkoholban, nikotinban —, ha nem is ilyen indíttatásból, de már-már hasonló veszedelmekkel jár. Elég morbid a párhuzam, de azért van benne valami. Éppen ezért az az eszmény, amire építeni szeretnénk, a mértékletesség. Hiszen az evésnek mint biológiai funkciónak az élőlények világában az a feladata, hogy fenntartsa a szervezetet, biztosítsa működését. Hogy miképp fajult ez élvezetté, önpusztítássá, annak bizonyára a fejlődésben, a szocializációban, az evés gyönyörűségének túlértékelésében rejlenek a gyökerei. Az állatvilágban nincs ilyen probléma. Egy állat annyit eszik, amennyire szüksége van, hacsak meg nem tömik, mint a libát. Magyarországon a napi 3260 kalóriás átlagfogyasztás messze meghaladja a szükségeset. (A csecsemők és az öregek persze, nem esznek ennyit, viszont szép számmal vannak, akik naponta bekebeleznek négy és fél ezer kalóriát.) Holott 2800 kalória bőségesen elég az átlagos fizikai munkát végzőknek. A skandináv államok lakói beérik ennyivel, pedig igazán nem lehet mondani, hogy nem futná nekik többre. Még felsorolni is szörnyű, hogy nálunk egy esküvői, húsvéti és karácsonyi ebéden mi minden kerül az asztalra. íme egy menü: két deciliter húsleves, benne 15 deka tehénhús, 20 deka töltött káposzta, aztán 15 deka főtt csirke, 10 deka marhapecsenye vagy sült tyúk, az ehhez felhasznált 2 deka zsír, két darab rétes és egy szelet torta. Összesen 3194 kalória! Egy szelet torta 400 kalória, három szelet pedig, amit egyesek csak úgy desszertnek elfogyasztanak, a napi táplálékszükséglet felét teszi. Méghozzá meglehetősen egysíkúan, hiszen csak szénhidrát van benne. Mindezek ellenére azt vallom, hogy a táplálkozási struktúrát nem lehet megváltoztatni plakátokkal, brosúrákkal meg ijesztgető orvosi előadásokkal. De tiltásokkal vagy adminisztratív intézkedésekkel sem. 14