Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Szakolczay Lajos: Ha tévedsz, tévedj határozottan!

A magyar olimpiai válogatott csapatkapitányaként, 1963. Ghana mérkőzést vezetett (huszon­négyen volt partjelző) — ebből 25 volt válogatottak közötti összecsapás —, jelentős kupák (UEFA, BEK, KEK) döntnöki szerepével bízták meg. A mai napig összesen 684 meccs bírója, partjelzője volt. — Labdarúgóként milyen vi­szonyban állt a játékvezetőkkel? Kiállították-e, és miért? — Általában a sportszerű já­tékosok közé számítottam. Csa­patkapitányként volt annyi eszem, hogy nincs értelme a bí­rókkal vitatkozni, nem beszélve arról, hogy a többieket is min­dig csillapítani kellett. Egyszer voltam kiállítva, egy ETO— Ferencváros mérkőzésen (1956); Dalnokival összerúgtunk, a föld­re kerültünk, s ott is folytattuk egymás puhítását. Pósa mind­kettőnket leküldött a pályáról. Addig — éppen az én gólommal — 1:0-ra vezettünk, 1:1 lett a végeredmény, és sajnos, ki is es­tünk az NB l-ből. — Mikor határozta el, hogy bíró lesz? Nem akart edző lenni? — Bár csak 1967-ben hagytam abba a játékot, már 1959-ben letettem a játékvezetői vizsgát. Úgy véltem, ha játszom egy já­tékot, illik ismerni a szabályait is. Középfokú edzői képesítésem is volt, s amikor elbúcsúztam az aktív sportolástól, nyugodtan foglalkozhattam volna például a fiatal (gyermek) labdarúgókkal. Egy dolog játszott döntő szere­pet abban, hogy játékvezető let­tem, a család. Ákkor még kicsik, 5—6 évesek voltak a gyermeke­im, át kellett vállalnom valamit a nevelés gondjaiból. Azt is lát­tam: egy edző általában 2—3 évet tud megmaradni egy csa­patnál, aztán foghatja a vándor­botot. Én nem akartam a csalá­dommal 2—3 évenként az ország egyik sarkából a másikba költöz­ni. Viszont aki megízlelte a lab­darúgást, az nem tudja a pályát egykönnyen otthagyni, így let­tem bíró. — Mikor volt az első mérkőzése mint játékosnak, és mikor mint bírónak? — Békéscsabán születtem, az ifjúsági csapatban kerültem elő­ször pályára. Fiatalkoromban az életem teljesen a foci körül for­gott, kívülről fújtam a csapatok összeállítását, az eredményeket. Akkor még csak vágyálom volt, hogy egyszer első osztályú játé­kos lehetek. Négy fiútestvér kö­zül én voltam a legkisebb, a vá­sártér mellett laktunk, és reggel­től estig rúgtuk a labdát. Leg­többször mezítláb folyt a csata. Elég korán, 17 éves koromban kerültem be a Békéscsabai Épí­tők NB M-es csapatába. Rá két évre egyik pesti mérkőzésünket megnézték a győri szakvezetők, és megkérdezték, volna-e ked­vem náluk játszani. Győrbe jöt­tem, ahol akkor már egyik test­vérem védte a kaput. (Palotai János, aki egy alkalommal válo­gatott is volt — Sz. L.) Az első mérkőzést 1967. szeptember 3-án Sopronban vezettem, a Sop­roni FAC—Mosonszentjános me­gyei bajnokin fújtam a sípot. — A bírónak teljes fizikai­szellemi (pszichológiai) felkészült­séggel kell pályára lépnie. Meg­történt, hogy valamilyen ügy miatt (családi, munkahelyi problémák, stb.) „zaklatottabban" ment ki a zöld gyepre? — Feltételezem, hogy volt ilyen eset, de mindig ki tudtam magamat kapcsolni, a napi gond­jaimat le tudtam tenni. Mikor a hétköznapi mérkőzések bejöt­tek, az ember nem a korábban megszokott ritmusban készült. Első időben ez szokatlan volt, a hét végi mérkőzésekre jobban tudtam koncentrálni. Például ha külföldön vezetek — általában este vannak a meccsek —, dél­utánonként mindig lepihenek a szállodában. Itthon csak a hét végi mérkőzésekre tudok „rá­pihenni". Viszont most rövidebb koncentrálási időre van szüksé­gem, mint régebben. — Mennyi idő alatt futja le a 400 métert? Úgy tudom, tavaly egy rövid ideig azért nem engedték pályára, mert nem teljesítette a Játékvezető Testület által előírt fizikai szinteket. — Általában 68—69 másod­perc alatt, most 70 fölött. Kor­osztályomban (a 45—50 évesek­nél) 75 másodperc a szintidő. Ha az igazságot írja meg az újságíró, a tavalyi esetből nem lett volna „sztori", hiszen a VB előtt — ahol szintén szigorú fizikai teszt volt — teljesítettem az előírt időket. Egy héttel a VB után azért nem tudtam megfutni a szintidőt, mert sérült voltam, húzódásom volt. A rövidebb tá­vokat, így a 60 métert is föl kel­let adnom. A 12 perces futás követelményeit viszont teljesí­tettem (ez idő alatt kb. 2700— 2850 métert futok). — A gyorsaság aligha pótolja a jó szemet és a biztos ítélőképessé­get, de tagadhatatlan: futni, azt kell.Mennyitegy „hajtás", menny it egy „lazsálás" meccsen? — A mai modern játéknál a játékvezető közelsége döntő. A jó játékvezető éreztetni tudja, jelenlétével, hogy mindenütt ott van. ítélkezni feladata, de a sza­bálytalanságot megelőzni, az az igazi. Ha észreveszem, hogy va­lamelyik játékos szabálytalan­ságra készül, odasúgom, hogy ne bántsa az ellenfelet. Többnyi­re hatással van a játékosokra az effajta közelség. Egy nagy iramú mérkőzésen talán 5—6 kilomé­tert is fut az ember, de van olyan is, hogy csak kétezer mé­tert. Az is számít, hogy a bíró mennyire rutinos. Aki például megérzi, hogy egy szituációból mi fejlődhet ki, az pár lépéssel is „meg tud oldani" dolgokat. — Ezen a héten már vezetett egy fontos meccset, és még egy hátravan. Hogyan készült rá? — Rendhagyó ez a hét, mert a sarokfájásom miatt nem tud­tam edzeni. A heti munkarend: hétfő: edzés, kedd: szauna, szer­da: mérkőzés, csütörtök: szauna, péntek: egy kis mozgás, szom­bat: mérkőzés. Ha nincs hétközi forduló, akkor kedden, szerdán és pénteken edzek egy-egy órát (futás, gimnasztika). Az OTSH megyei elnökhelyettese vagyok, reggel fél 8-tól fél 5-ig (pénteken fél 4-ig) tart a hivatal, most va­lamivel több dolgom volt, mert helyettesítettem az elnököt. — Nem fél a pályán? — Nem félek. Inkább izga­lomnak lehetne nevezni a mér­kőzés előtti állapotot. Ekkor ki­bírhatatlan feszültséget érzek. Ahogy elindul a labda, ez azonnal megszűnik. Egyetlen öröm lesz abban, ha elköszönök a játék­vezetéstől: többé már nem kell éreznem ezt a feszültséget. — Egy ötvenéves bíró — a sza­bályzat csak eddig engedi, hogy bíráskodjék — miért öreg? — A szabályzat azért ilyen szigorú, mert segíteni kell a fia­talabbak feljutását. Ha ezt a kör­forgást — hogy az arra érdemes minél előbb akár nemzetközi mérkőzést is vezethessen — nem segítik, nem tud feljebb ke­rülni senki. — Az évente készülő hazai já­tékvezetői rangsorban nem min­dig ön végez az első helyen, ennek ellenére — legalábbis nemzetközi szereplései ezt mutatják — kie­melkedően a legjobb bírónk ... — A játékvezetők minősítése számokkal („csillagokkal" a Nép­sport ban—Sz. L.)—játék. Vagyis nagyon szubjektív valami. De mert igényli a közönség, csinál­ják. Még annak is nehéz osztá­lyozni, aki külön-külön csak a 22

Next

/
Thumbnails
Contents