Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Szakolczay Lajos: Ha tévedsz, tévedj határozottan!

A magyar olimpiai válogatott csapatkapitányaként, 1963. Ghana mérkőzést vezetett (huszonnégyen volt partjelző) — ebből 25 volt válogatottak közötti összecsapás —, jelentős kupák (UEFA, BEK, KEK) döntnöki szerepével bízták meg. A mai napig összesen 684 meccs bírója, partjelzője volt. — Labdarúgóként milyen viszonyban állt a játékvezetőkkel? Kiállították-e, és miért? — Általában a sportszerű játékosok közé számítottam. Csapatkapitányként volt annyi eszem, hogy nincs értelme a bírókkal vitatkozni, nem beszélve arról, hogy a többieket is mindig csillapítani kellett. Egyszer voltam kiállítva, egy ETO— Ferencváros mérkőzésen (1956); Dalnokival összerúgtunk, a földre kerültünk, s ott is folytattuk egymás puhítását. Pósa mindkettőnket leküldött a pályáról. Addig — éppen az én gólommal — 1:0-ra vezettünk, 1:1 lett a végeredmény, és sajnos, ki is estünk az NB l-ből. — Mikor határozta el, hogy bíró lesz? Nem akart edző lenni? — Bár csak 1967-ben hagytam abba a játékot, már 1959-ben letettem a játékvezetői vizsgát. Úgy véltem, ha játszom egy játékot, illik ismerni a szabályait is. Középfokú edzői képesítésem is volt, s amikor elbúcsúztam az aktív sportolástól, nyugodtan foglalkozhattam volna például a fiatal (gyermek) labdarúgókkal. Egy dolog játszott döntő szerepet abban, hogy játékvezető lettem, a család. Ákkor még kicsik, 5—6 évesek voltak a gyermekeim, át kellett vállalnom valamit a nevelés gondjaiból. Azt is láttam: egy edző általában 2—3 évet tud megmaradni egy csapatnál, aztán foghatja a vándorbotot. Én nem akartam a családommal 2—3 évenként az ország egyik sarkából a másikba költözni. Viszont aki megízlelte a labdarúgást, az nem tudja a pályát egykönnyen otthagyni, így lettem bíró. — Mikor volt az első mérkőzése mint játékosnak, és mikor mint bírónak? — Békéscsabán születtem, az ifjúsági csapatban kerültem először pályára. Fiatalkoromban az életem teljesen a foci körül forgott, kívülről fújtam a csapatok összeállítását, az eredményeket. Akkor még csak vágyálom volt, hogy egyszer első osztályú játékos lehetek. Négy fiútestvér közül én voltam a legkisebb, a vásártér mellett laktunk, és reggeltől estig rúgtuk a labdát. Legtöbbször mezítláb folyt a csata. Elég korán, 17 éves koromban kerültem be a Békéscsabai Építők NB M-es csapatába. Rá két évre egyik pesti mérkőzésünket megnézték a győri szakvezetők, és megkérdezték, volna-e kedvem náluk játszani. Győrbe jöttem, ahol akkor már egyik testvérem védte a kaput. (Palotai János, aki egy alkalommal válogatott is volt — Sz. L.) Az első mérkőzést 1967. szeptember 3-án Sopronban vezettem, a Soproni FAC—Mosonszentjános megyei bajnokin fújtam a sípot. — A bírónak teljes fizikaiszellemi (pszichológiai) felkészültséggel kell pályára lépnie. Megtörtént, hogy valamilyen ügy miatt (családi, munkahelyi problémák, stb.) „zaklatottabban" ment ki a zöld gyepre? — Feltételezem, hogy volt ilyen eset, de mindig ki tudtam magamat kapcsolni, a napi gondjaimat le tudtam tenni. Mikor a hétköznapi mérkőzések bejöttek, az ember nem a korábban megszokott ritmusban készült. Első időben ez szokatlan volt, a hét végi mérkőzésekre jobban tudtam koncentrálni. Például ha külföldön vezetek — általában este vannak a meccsek —, délutánonként mindig lepihenek a szállodában. Itthon csak a hét végi mérkőzésekre tudok „rápihenni". Viszont most rövidebb koncentrálási időre van szükségem, mint régebben. — Mennyi idő alatt futja le a 400 métert? Úgy tudom, tavaly egy rövid ideig azért nem engedték pályára, mert nem teljesítette a Játékvezető Testület által előírt fizikai szinteket. — Általában 68—69 másodperc alatt, most 70 fölött. Korosztályomban (a 45—50 éveseknél) 75 másodperc a szintidő. Ha az igazságot írja meg az újságíró, a tavalyi esetből nem lett volna „sztori", hiszen a VB előtt — ahol szintén szigorú fizikai teszt volt — teljesítettem az előírt időket. Egy héttel a VB után azért nem tudtam megfutni a szintidőt, mert sérült voltam, húzódásom volt. A rövidebb távokat, így a 60 métert is föl kellet adnom. A 12 perces futás követelményeit viszont teljesítettem (ez idő alatt kb. 2700— 2850 métert futok). — A gyorsaság aligha pótolja a jó szemet és a biztos ítélőképességet, de tagadhatatlan: futni, azt kell.Mennyitegy „hajtás", menny it egy „lazsálás" meccsen? — A mai modern játéknál a játékvezető közelsége döntő. A jó játékvezető éreztetni tudja, jelenlétével, hogy mindenütt ott van. ítélkezni feladata, de a szabálytalanságot megelőzni, az az igazi. Ha észreveszem, hogy valamelyik játékos szabálytalanságra készül, odasúgom, hogy ne bántsa az ellenfelet. Többnyire hatással van a játékosokra az effajta közelség. Egy nagy iramú mérkőzésen talán 5—6 kilométert is fut az ember, de van olyan is, hogy csak kétezer métert. Az is számít, hogy a bíró mennyire rutinos. Aki például megérzi, hogy egy szituációból mi fejlődhet ki, az pár lépéssel is „meg tud oldani" dolgokat. — Ezen a héten már vezetett egy fontos meccset, és még egy hátravan. Hogyan készült rá? — Rendhagyó ez a hét, mert a sarokfájásom miatt nem tudtam edzeni. A heti munkarend: hétfő: edzés, kedd: szauna, szerda: mérkőzés, csütörtök: szauna, péntek: egy kis mozgás, szombat: mérkőzés. Ha nincs hétközi forduló, akkor kedden, szerdán és pénteken edzek egy-egy órát (futás, gimnasztika). Az OTSH megyei elnökhelyettese vagyok, reggel fél 8-tól fél 5-ig (pénteken fél 4-ig) tart a hivatal, most valamivel több dolgom volt, mert helyettesítettem az elnököt. — Nem fél a pályán? — Nem félek. Inkább izgalomnak lehetne nevezni a mérkőzés előtti állapotot. Ekkor kibírhatatlan feszültséget érzek. Ahogy elindul a labda, ez azonnal megszűnik. Egyetlen öröm lesz abban, ha elköszönök a játékvezetéstől: többé már nem kell éreznem ezt a feszültséget. — Egy ötvenéves bíró — a szabályzat csak eddig engedi, hogy bíráskodjék — miért öreg? — A szabályzat azért ilyen szigorú, mert segíteni kell a fiatalabbak feljutását. Ha ezt a körforgást — hogy az arra érdemes minél előbb akár nemzetközi mérkőzést is vezethessen — nem segítik, nem tud feljebb kerülni senki. — Az évente készülő hazai játékvezetői rangsorban nem mindig ön végez az első helyen, ennek ellenére — legalábbis nemzetközi szereplései ezt mutatják — kiemelkedően a legjobb bírónk ... — A játékvezetők minősítése számokkal („csillagokkal" a Népsport ban—Sz. L.)—játék. Vagyis nagyon szubjektív valami. De mert igényli a közönség, csinálják. Még annak is nehéz osztályozni, aki külön-külön csak a 22