Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Szakolczay Lajos: Ha tévedsz, tévedj határozottan!

SZAKOLCZAY LAJOS Ha tévedsz, tévedj határozottan! Beszélgetés Palotai Károllyal A játékvezetők élete nem a legrózsásabb, állandóan ki vannak téve a közönség szidalmazásának, a szurkoló haragjának. Különösen a labdarúgásban. Az ezerfejű cézár meg tudja bocsátani kedvenc csatárának kapu előtti hibáját, fátylat borít az edző nem túl sikeres taktikai húzásaira, de a bírónak egyetlen apró tévedését sem tudja feledni. A bíró szerepe nélkülözhetetlen a játékban. Állandóan talpon kell lennie, figyelmének másodpercnyi kihagyása lavinákat indíthat el, szitokáradatot. Valójában — tételezzük föl pártatlanságát — semmi sem függ tőle. Nem rúghat gólokat, kapus helyett nem foghatja meg a labdát. És mégis minden tőle, az ő sípjától függ. A csapatok magasabb osztályba kerülése vagy az annyira rettegett kiesés egyaránt. Akarja, nem akarja, többször válik főszereplővé, egyszer örömök kovácsa lesz, máskor tragédiák előkészítője. Még mindig kísért emlékeimben egy hatalmas vonulás. Nagykanizsán gyermekkoromban vagy kétszáz, esernyőkkel, botokkal fölfegyverkezett szurkoló kísérte ki a szerencsétlen bírót a Vasút-pályáról az állomásra. Ott voltam én is a tömegben, s akkor úgy éreztem, a feketeruhást meg kell verni. Vagy ha ez valamilyen oknál fogva nem lehetséges — hamarosan rendőrök is föltűntek az út szélén —, a „bűnösnek" mindenképp éreznie kell tarkóján a tömeg lihegését, hogy máskor ne feledje, mit és hogyan kell fújni. Győrbe utazván Palotai Károlyhoz, mindez megfordult a fejemben. Három nappal azelőtt én is ott szorongtam a kispesti tribünön, a Magyar Népköztársasági Kupa elődöntőjébe kerülésért vívott Bp. Honvéd—Ferencváros mérkőzésen. A rendes játékidő és a hosszabbítás sem hozott döntést, tizenegyesrúgások következtek. Sötétedni kezdett — a kispesti pálya nincs berendezkedve esti mérkőzésekre —, és még két tucat tizenegyes után sem dőlt el, ki a továbbjutó. Palotait figyeltem: nyugodtan állt a tizenhatoson belül, és kis papírszeletkére jegyezte a kapuba talált játékosok nevét. És csak nem akart vége lenni, valamelyik csapatból mindig hibázott valaki. Végre. A huszonnyolcadik tizenegyes pontot tett a két és fél órás dráma végére: a Honvéd győzött. Gondolom, Palotai Károly is föllélegzett. — Nem félt, hogy besötétedik, és nem lehet folytatni a tizenegyeseket? S ha aznap nem születik döntés, mit ír elő a szabályzat? — Ilyenre még nem volt példa, bár elméletileg minden megtörténhet. Ha, mondjuk, sötétedés miatt véget vetettem volna a mérkőzésnek, az MLSZ döntötte volna el, hol, és milyen körülmények közt dől el a továbbjutás. Szép, tágas lakás a Köztelek utcában. Már az előszobába belépve látom: aki itt lakik, az a labdarúgásnak él. A falon talán száznál is több zászló, fénykép. A nagyobb szoba szintén telis-tele kisebb-nagyobb emléktárgyakkal, a szekrényfalon alig férnek el az érmek, vázák, kupák, serlegek, szobrok. (Sohase gondoltam volna, hogy a Bajnokcsapatok Európa Kupájának nemcsak nyertes csapata kap aranyérmet, hanem a bíró is!) Egy palack Tokaji vignettája arról tanúskodik, hogy az kimondottan Palotai számára töltetett meg. A kisebb szobában lévő szekrénysor tetején vagy három tucat pepita bőrlabda. Mindeniket világhírű játékosok aláírása díszíti. A polcokon könyvek, vegyesen. A világirodalom egy-egy klasszikusa és kortárs írója közt Sütű András Nagyenyedi fügevirág című esszékötete. Egész beszélgetésünk — közel három óra — alatt halk könnyűzene szól. Sűrűn cserélgeti a lemezeket. Azt mondja, pihenteti a melódia, máskor is így szokott kikapcsolódni. Délután meccset vezet a Népstadionban (Vasas— Újpesti Dózsa), szükség van a „rákészülésre". Közben ki-kimegy a szobából, amíg én jegyzeteimmel bíbelődöm, ő elkészíti délutánra a játékvezetői szerelést („kis feleségem szokta ezt, de most nincs itthon"), virslit főz magának ebédre, s az újságírót — „ő ehet nehezebbet is" — saját készítésű gyulai paprikás kolbásszal kínálja. #égi Népsportokba lapozunk bele, hiszen a világ jelenleg egyik legjobb labdarúgó játékvezetője valamikor maga is kitűnő játékos volt: olimpián győztes csapat tagja (Tokió, 1964), s rá egy évre, a Győri Vasas ETO játékosaként, BEK harmadik helyezett. 1967 óta bíró, eddig három világbajnokságon és két olimpián működött közre, több mint 200 NB l-es bajnoki, 93 nemzetközi 21