Budapest, 1983. (21. évfolyam)
1. szám január - Petneki Áron: Schallaburg — Budapest
már megtette.) Régi korok kutatójának, aki a konkrét tények, okleveles adatok száraz soraihoz szokott, vagy a különféle szakmunkák által leírt tárgyakat tanulmányozhatta — ha szerencséje volt, eredetiben, ha nem, csak képeken —, újfajta élményt jelentett a schallaburgi vár termeinek sora. Múlt századi történetírásunkban igazán az vált népszerűvé, aki tudott bánni az általa tárgyalt kor anyagával. Ez a bánásmód azonban korántsem volt egyértelmű. A történész nem egyszer úgy érezte, bele kell adnia saját „megérzéseit" is, ez a „megérzés" pedig gyakran a fantázia szabad szárnyalását jelentette. Éppen ezért érthető a későbbi korok reakciója: szorosan ragaszkodni a meglévő adatokhoz. 1967-ben nagy olvasmányélményem volt Balogh Jolán hatalmas, kétkötetes munkája, a Művészet Mátyás király udvarában, amelyet esztendővel korábban jelentetett meg az Akadémia. A sok évtizedes gyűjtés eredményeként létrejött adattárat első pillanatra senki sem nevezhetné olvasmánynak. A budavári palota termeitől, a nyéki vadászkastélytól, a visegrádi ásatásoktól kezdve a faragásokon, szobrokon, képeken, fegyvereken, tálakon át egészen Mátyás milánói követének, Buzlay Mózesnek a hajviseletéig ott sorakozik mindenről minden fellelhető forrás, idézet, említés. Számomra ez a könyv — bár nem ilyen céllal íródott — versenyre kelt a legizgalmasabb regénnyel. Érthetővé tette előttem azokat a már közhelyszámba menő megállapításokat, amelyeket oly gyakran hallhattam, olvashattam: az Alpokon túl Mátyás volt az első, aki az új stílust, Corvin János arcképe, 1486. München, Alte Pinakothek Majolika tál Mátyás és Beatrix címerével, 1485—1490. New York, Metropolitan Museum of Arts építészek megtűrtek volna-e ízlésviláguktól távol álló részleteket, amint azt számos konkrét példa bizonyítja). A korábbi, megmaradt részleteket lebontották, vagy a tereprendezésnél a föld alá kerültek. Furcsa, szinte tragikomikusnak tűnik, hogy korunkra a XVIII. századi palotából talán még annyi sem maradt meg, mint amenynyit a második világháború utáni ásatások a középkoriból föltártak. Ami pedig a királyi vár belsejét illeti, a legutóbbi ostrom által megkímélt XVIII., XIX. századi vagy XX. század eleji enteriőrökből az 1949 óta elvben műemléki védettséget élvező épületegyüttes helyreállítói egyetlen sarkot sem tartottak érdemesnek megőrizni. Ez a palota is eltűnt, akár Mátyás királyé. * 1982 tavaszán egy alsó-ausztriai várban, Schallaburgban magyar—osztrák tudományos együttműködés keretében kiállítás nyílt. A két ország szakemberei nem egészen egy év fáradságos munkájával a magyarországi reneszánsz művészetnek és kultúrájának eladdig együtt soha nem látott bemutatóját hozta létre. Talán kissé szokatlan a történésztől, hogy nem szorosan vett történeti összefoglalást ad erről a nem mindennapi tárlatról. (Dolgát csak az könnyíti meg, hogy ezt muzeológiai szakfórumon 25